DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Még egyszer köszönöm a szót. Remélem, most már a mikrofon is működik.
Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére három részben szeretnék válaszolni. Egyrészt: Magyarországon azzal együtt, hogy két választási lehetőség van a mezőgazdaságban felhasznált üzemanyag jövedékiadó-visszatérítésének az igénylésére, ez egy viszonylag széles körű választási lehetőséget jelent, ugyanis szemben azzal, ahogyan ön, képviselő úr, a kérdésében elmondta, a munkafázis befejezését követő hónapban is beadható az igénylés. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül április 15-e az első időpont, hanem a következő hónap 15-e az időpont, ahogyan megtörténik a visszaigénylés beadása.
A másik, amit szeretnék mondani, az, hogy képviselő úr hivatkozott arra, hogy Európa más országaiban hogyan is van. Azt kell mondjam, hogy a tapasztalatok alapján Németország éppen most szigorította meg azt a lehetőséget, hogy a gazdálkodók egy jövedéki adóval nem terhelt üzemanyag-vásárlásból végezhessék el a mezőgazdasági tevékenységük gépimunka-igényének megfelelő tankolásaikat. Éppen azért szüntette meg Németország ezt a lehetőséget, mert azt tapasztalták, hogy nagyon sok visszaélés volt ezen a területen, nagyon sokan olyan módon tankoltak és használták fel az üzemanyagot, ami később nem mezőgazdasági tevékenység folytatásához történő felhasználást jelentett.
Sajnos, ebben Magyarországon is van tapasztalatunk, nagyjából tíz évvel ezelőtt a színezett olaj körüli óriási visszaélések sok-sok milliárd forinttal rövidítették meg a magyar államkasszát.
A harmadik, amit mondani szeretnék a kérdésfelvetése kapcsán: úgy gondolom, azzal, hogy gyakorlatilag bizonylatelszámolás nélkül lehetősége van kinek-kinek az év elteltével ezt a bizonyos hektáronkénti üzemanyag-felhasználás után járó jövedéki adót visszatéríteni és vissza is kapni, megadjuk azt a lehetőséget, hogy vagy a munkafázisonkénti visszaigénylési lehetőség, vagy pedig a bizonylat nélkül, éves összesetben történő visszaigénylés megvan.
(14.20)
Ezért úgy gondoljuk, hogy ez a választási lehetőség kellően széles körű jelen pillanatban.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem