GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Igazán nagy kedvvel hallgattam volna ezt a vitát, ha történetesen nem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára vagyok, hanem én lehetnék Jutka néni a Bethlen Gábor utcában.
(18.50)
Akkor nagy derültséggel végighallgattam volna az összes felszólalást, mert ha az ember nem tudja kellő derültséggel hallgatni, akkor bizony sírnia kellene, hogy mégis miről, és milyen színvonalon folyik a vita. De próbálok elvonatkoztatni attól, hogy államtitkárként hallgattam meg ezt a vitát.
Ennek ellenére szeretnék néhány észrevételre vagy felvetésre reagálni. Az egyik felvetés az volt, amivel persze nem nagyon tudok mit kezdeni, Fónagy úr vetette fel, hogy lopakodik a kormány a parlament előtt. Aztán többeknek annyira megtetszett ez a történet, hogy tovább szőtték - így szoktak keletkezni a népmesék meg a legendák, hogy ha megszeretünk egy gondolatot, akkor továbbadjuk, szájról szájra kerekedik a történet. Aztán amikor hazamegyünk a választókörzetbe, akkor már egész színeset tudunk előadni belőle. Aztán a dolog egy idő után érdektelen, hogy van-e köze a valósághoz, vagy nincsen. Az a lényeg, hogy hihető legyen, hogy érdekes legyen, és hogy érzelmileg kellőképpen mozgósítani tudja a hallgatóságot, és akkor a politikai feladat meg van oldva.
De nekünk itt most egy szakmai vitában kellene állást foglalni. Ennek nem része persze az, hogy mikor tárgyalja az Országgyűlés a beterjesztett javaslatot, most este van, vagy reggel van - soha nem a kormány dönti el, hogy hány órakor kezdi a parlament a vitát egy-egy előterjesztésről. (Zaj a Fidesz padsoraiból.) Én szívesen vettem volna, ha ma ezzel kezdi a parlament a munkáját. Nem hiszem, hogy az én kedvemért választották ezt a sorrendet, hogy a képviselő hölgyek és urak hazamehessenek. Én úgyis itt ülök végig, tehát az én szempontomból irreleváns a dolog; szívesen kezdtem volna ezzel a munkanapot.
Egyébként hogy miért a nyári szünet előtt? Azért, tisztelt képviselő urak, mert most ért odáig a történet, hogy ténylegesen elő lehetett készíteni a szerződést arra, hogy megtárgyalhassuk és meg lehessen kötni. Ugyanis tévedésen alapul az a másik feltételezés, amit legyen kedves, kedves Mihály, elmondani majd Jutka néninek a Bethlen Gábor utcában, hogy nem arról van szó, hogy megköttetett a koncessziós szerződés, és most utólag - a felelősségáthárítás érdekében - mind a tizenöt képviselő nyakába akarjuk nyomni a felelősséget, akik ebben a vitában részt vesznek. Hanem az történt, hogy született egy elvi megállapodás, és az elvi megállapodás keretében olyan szerződések, amelyek kapcsán létrejött a lehetőség arra, hogy megszülessen a koncessziós szerződés módosítása.
Ami szerződések idáig megszülettek, azok arra vonatkoztak, hogy milyen tulajdonosi részt vásárolt ki az Állami Autópálya Kezelő az AKA Rt.-ből, mik ennek a feltételei, hogyan legyenek szabályozva a társaságon belül a jogok s a többi, nem pedig a koncessziós szerződés került aláírásra. Tehát ne essen tévedésbe senki, nem utólagos jóváhagyást kérünk a koncessziós szerződés módosításához. A koncessziós szerződést az Országgyűlés ezen felhatalmazása alapján fogja módosítani a kormányzat, a részt vevő felekkel közösen.
Hogy ez megtörténhessen: pont arról szól a történet, többen mondták, hogy akkor nyilván van negatív következménye annak, ha ez nem következik be. Persze hogy van, de ez is le van írva, minden feltétel le van írva. Egyébként a kérdések döntő részére, 90 százalékára már többször, több fórumon, itt az Országgyűlésben is, választ kaptak; a plenáris ülésen, amikor a vizsgálóbizottság felállításáról volt szó, vagy a gazdasági bizottság külön ülésén, amelyet ennek a kérdéskörnek szánt, elég részletesen tárgyaltuk ezeket a kérdéseket. Tehát azt gondolom, hogy az itteni kérdésfelvetések inkább csak politikai rutinból születtek meg, nem azért, mert a válaszokkal adósak lennénk.
Az a felvetés, hogyan lehet a vizsgálóbizottság jelentése előtt a szerződéskötésről tárgyalni itt a parlamentben, ez megint egy felfogásbeli különbséget jelent közöttünk; nevezetesen azt, hogy én nem gondolom, hogy 365 képviselő alkalmas grémium arra, hogy megtárgyaljon egy jogi szerződést. Tehát nyilván nem arról szól az államháztartási törvény vonatkozó rendelkezése sem, hogy az Országgyűlés jóváhagyását kell kérni, hogy a szerződés minden egyes paragrafusát, minden bekezdését és minden kötőszavát itt most 365 szakjogász megvitatja. Mert ha 365 szakjogászt össze lehetne terelni, biztos, hogy soha nem lenne belőle szerződés, mert soha nem értenének egyet a végleges szövegben.
Az Országgyűlés egy politikai testület, és a kormány egy politikai felhatalmazást kér, nyilván az Országgyűlés többségének a felhatalmazását kéri arra, hogy azokkal a keretfeltételekkel, amiket leírtunk az országgyűlési határozati javaslatban, és amelyekben maximálva meg van adva, hogy milyen költségtételek nem lehetnek magasabbak, mint amiket leírtunk; ezekkel a feltételekkel elfogadja, vagy nem fogadja el, hogy szerződést kössünk, tehát szerződést kössön a kormány, természetesen a legjobb jogi felkészültségének megfelelően. És nem pedig a szerződés szövegét kell az Országgyűlésben elfogadni. Ismét mondom, hogy soha nem lenne semmilyen szerződés, ha azt a parlamentben kellene megvitatni.
És most nem is tértem ki a dolognak arra a részére, hogy nyilvánvalóan politikai felhangoktól nagyon nem mentes ez a vita. Tehát aki azzal a prekoncepcióval kezdte el, hogy ez csak káros lehet az országnak, az soha nem fogja a hozzájárulását adni. Teljesen mindegy, hogy én milyen érveket mondok, teljesen mindegy, hogy idáig a plenáris ülésen mit mondtam, teljesen mindegy, hogy a gazdasági bizottságban idáig mit mondtam, hiszen nem az az érdekes, hogy mi a tény, hanem az az érdekes, hogy mit lehet jól előadni a nagyközönség előtt. Ilyen prekoncepció alapján pedig nyilvánvaló, hogy tényleg nem tudunk közös szövegben megegyezni.
A következő kérdés, hogy mennyi az annyi. Ha most nem csinálunk mást, kedves képviselők, mint hogy összeadjuk azokat a tételeket, amik a határozati javaslatban szerepelnek, és annyiszor, ahány évre szól a szerződés, akkor sem jön ki a 700 milliárd forint, hiszen kisebb összeg jön ki. És akkor még nem említettem azt, amit itt nagyon helyesen felvetettek, hogy illene ennek nem a 26 éven keresztüli nominális összegét összeadni, hanem egy nettó jelenértékét meghatározni, és akkor lehetne mondani, hogy ez mai árakon ténylegesen mennyibe kerül az adófizetőknek. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Számoljátok ki! - Domokos László: Ezt várjuk!)
Képviselő úr, hiába mondja, hogy ezt várják - teljesen mindegy, hogy mi mit mondtunk idáig. Még alkalmunk sem volt arra, hogy bármilyen részletkérdésbe bocsátkozzunk, önök már kiálltak sajtótájékoztatót tartani, hogy milyen hallatlan kárt okoztunk (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Át is adta az utat! Most már építkezik! - Dr. Géczi József Alajos: Az fáj a legjobban, hogy építkezik?), és mekkora kárt érte az adófizetőket ennek a szerződésnek (Dr. Fónagy János: Január 9-én kiálltatok a sajtó elé!) a tervezetével. Tehát ne játsszuk el már azt - legalább egymást tiszteljük annyira -, mintha önök kíváncsiak lettek volna a kérdéseikre adandó válaszra, mert nem voltak azok, hiszen most újra ugyanazokat a kérdéseket teszik fel. (Domokos László: És nem kaptunk választ.)
Menjünk tovább! Azt mondja, hogy lényegesen kevesebbért meg lehet csinálni, mint az ön által említett összeg - mennyiből, képviselő úr? Honnan vette azt, hogy lényegesen kevesebből meg lehet csinálni? (Domokos László: Ezt kérdezzük!) Aki egy ilyen állítást mond (Lengyel Zoltán: Ha az 1,2 milliárdos Vegyépszer...), az szegről-végről vagy azt mondja, hogy ostobák vagyunk, mert rossz szerződést kötöttünk, vagy azt mondja, hogy tisztességtelenek vagyunk, mert rossz szerződést kötöttünk, és közben elfeledkezik arról, hogy hozzá kellene tenni, hogy akkor mennyiből tudta volna ön megkötni, képviselő úr?
Mennyiből sikerült az előző kormánynak, önöknek személy szerint megoldani ezt a problémát? (Dr. Fónagy János: 1,2 milliárdból, 2 milliárd helyett! 800 millióval kevesebbért!) Mennyire, hogy sikerült ezt a problémát megoldani? Attól, hogy közbekiabál, képviselő úr, még nem változik meg az a tény... (Dr. Fónagy János: Ön kérdezett!) De nem arra válaszolt! Nem változik meg az a tény (Domokos László: Választ!), hogy önök nem oldották meg ezt a kérdést, csak most azt mondják, hogy sokkal olcsóbban meg lehetett volna oldani. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: És megoldották? - A választ!) Ilyeneket én is tudok mondani, képviselő úr! (Zaj a Fidesz padsoraiból. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
Nem, azért mondom, hogy önnek nincs igaza (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Dehogynem!), mert nem tudott egyetlenegy konkrétumot sem mondani, hogy hogyan kellett volna, és mennyiből tudta volna ön megoldani. (Domokos László: Választ kérünk!) Ön csak azt mondta, hogy sokkal kevesebbért is meg lehetett volna oldani. (Domokos László: Összevissza beszél!) Dehogy! Azt mondta szó szerint, hogy lényegesen kevesebbért meg lehetett volna csinálni, képviselő úr. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban, többek között: Így van. - 1,5 milliárd/kilométer!) Jegyzeteltem.
A másik kérdés: miért nem versenyeztetéssel? Erre is elhangzott a válasz, nemcsak itt, hanem hónapokkal ezelőtt is - mit kellett volna versenyeztetni, képviselő urak? Nem világos az önök állítása. Mit kellett volna versenyeztetni? Hiszen volt egy érvényes koncessziós szerződés (Domokos László: Lejárt!) - nem járt le a koncessziós szerződés. (Domokos László: Lejárt...) Uram, nem mond igazat! Legyen olyan kedves, nézzen utána! Nem járt le a koncessziós szerződés. (Dr. Fónagy János: Nem biztos, hogy a Nagy és Trócsányinak mindenben igaza van!) Kérdezze meg Fónagy képviselő urat, hogy maga a koncessziós szerződés lejárt, vagy nem járt le. Önök egyetlenegy... (Domokos László: Ki kötötte meg? Lotz Károly!)
(19.00)
Schamschula György miniszter úr kötötte meg annak idején, továbbá nem járt le, egyetlenegy passzusra hivatkoznak, hogy 2003. december 31-én lejárt; a továbbépítési kötelezettsége járt le, és még csak nem is a joga az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt.-nek. Tehát az üzemeltetésre, fenntartásra, útdíjszedésre vonatkozó koncessziós jogai közül szóba se került semmi, hogy lejárt volna, és nem a továbbépítési joga járt le, hanem a továbbépítési kötelezettsége járt le a törvény szerint, ami lényeges különbség, és szeretném, ha ilyen apróságokban nem ferdítenénk el a tényeket, hiszen egészen más színben kell akkor utána értékelni a helyzetet. Tehát azért nem versenyeztetés, mert nem voltunk birtokon belül. Minden olyan esetben, ahol a magyar állam birtokon belül van, és a saját jogát adja el vagy értékesíti, természetesen versenyeztet. Itt az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt.-nek volt jogosítványa, ezért én nem versenyeztethetem meg őt arra, amire neki van joga. Tehát marad az egyetlen megoldás, hogy tárgyalnom kell vele, hogy hozzájáruljon, hogy módosítsuk azt a szerződést, ami ezt a jogot az ő számára biztosította.
Ez a tárgyalás eredményre vezetett, tisztelt képviselő úr… (Soltész Miklós közbeszól.) Most megint közbeszól, kitérek rá, mert ha véletlenül van, aki hallgatja az országban, nem hallhatta a képviselő úr kérdését. A vétójog már azután született, hogy a koncessziós szerződést módosítottuk, mint ahogy ön olvassa abban a papirosban, amit lobogtat, abban az új helyzetről van szó, arról van szó, hogy a társasági szerződést módosítani sikerült, éppen a tárgyalások eredményeként. Tehát nem a tárgyalások előtt volt lehetőség erre, hanem az új helyzetben van lehetőség, minekutána a társasági szerződést módosítottuk.
Erre a társaságiszerződés-módosításra nem kerülhetett volna sor, ha nem vásároljuk ki a társaság közel 40 százalékát, hiszen ez tette lehetővé, hogy módosítsuk a szerződést. Ez a kivásárlás semmiféle módon nem volt könnyebb, egyszerűbb, jogilag elérhetőbb 2004 tavaszán, mint lett volna két évvel, négy évvel, öt évvel ezelőtt, hiszen pontosan ugyanaz volt a jogi helyzet a koncessziós jogok tekintetében, pontosan ugyanúgy lehetett volna szerződést módosítani korábban is, de én nem erről kívánok beszélni, csak szeretném, ha a tények alapján folyna a vita.
Jogbizonytalanságról beszéltem, hogy nem arról szól a történet, amit a képviselő úr felvetett, hogy ha most nem fogadja el az Országgyűlés, akkor jogbizonytalanság van, annak van egy olyan kellemetlen következménye, ami le van írva az előterjesztésben is, és a szerződésekben is megvan, hogy akkor bizony ki kell vásárolni a teljes 100 százalékot, és nem maradhatunk meg a 40-nél. Eljutottunk oda, amit a képviselő urak itt nagyon reklamáltak, hogy miért nem vásároltuk meg a teljes 100 százalékot. Elnézést kérek, de ez a felvetések közül, azt gondolom, a leg… (Halász János: Mondj egy csúnyát!) Próbálom elkerülni a bármilyen módon érzékeny fogalmazást. Tehát legkevésbé szakmailag fenntartható felvetése, bár itt sok felvetés versenyben van ezért a címért.
Egyrészt miért nem vettük meg a 100 százalékot, másrészt, ezt pedig Dancsó képviselő úr mondta, hogy ha most nem kötjük meg a szerződést, akkor bizony meg kell venni a 100 százalékot, és milyen nagy baj van. Én tényleg nem szeretném megvenni a 100 százalékot, mert fölösleges pénzkidobásnak gondolom, amikor ugyanúgy, anélkül hogy ennyi többletet ráfordítanánk erre az ügyre, megoldható az összes célunk, az, hogy matricás rendszerben működjön, hogy megépüljön az új szakasz, hogy üzemeltessék, fenntartsák az autópályát, tehát fölösleges pénzkidobásnak érezném a további 60 százalék kifizetését.
De a csúcs az, amikor a 101 milliárdot kérik számon, hogy a Postabank 101 milliárdjából miért nem oldottuk meg ezt az egész problémát, mert abból meg lehetett volna venni. Igen - és akkor még utána 27 évig ki üzemeltette volna? Ki tartotta volna fönn ezt az autópályát? Ki építené meg a Kiskunfélegyháza-Szeged szakaszt? Önök olyan dolgokat hasonlítanak össze, amiknek semmi közük egymáshoz. (Dr. Fónagy János közbeszól.) Semmi közük egymáshoz! Mert azt ingyen csinálták volna, tisztelt képviselő úr? Mert a 101 milliárdból meg lehetett volna venni a társaság 100 százalékát, nagyszerű - és utána mi van akkor? Akkor ott ülünk, kifizettük a 101 milliárd forintot, és nincs autópálya továbbépítve, nincs 27 évig üzemeltetve a meglévő szakasz meg az új, és semmi nem történt, csak kifizettük a 101 milliárdot. (Dr. Fónagy János közbeszól.) Mondja a képviselő úr, hogy föl lehet venni hitelt - hát erről szól a történet, hogy föl kell venni hitelt, természetesen. De akkor most hova jutottunk? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Ugyanoda jutottunk, ahova a kormány is eljutott az önök megoldásán keresztül, csak sokkal többe került, mert még meg kellett venni az autópálya-társaság 100 százalékát a 40 százalék helyett. A dolognak semmi értelme nem lenne, hiszen pontosan annyival kerülne többe, amennyibe a 60 százalék megvásárlása kerül.
A Postabankkal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök úr megígérte; a miniszterelnök úr természetesen beszélt a Postabankról, és teljesen világos mindenki számára, aki már hallott valamit állampénzügyekről, hogy hogyan lehet elkönyvelni egy privatizációs bevételt. Tudjuk, de ezt is elmondtuk, ha valaki véletlenül nem tudta volna, hiszen nem kell mindenkinek tudnia, hogy a privatizációs bevétel az államháztartás finanszírozását elősegítő, úgynevezett vonal alatti elszámolt tétel, ami nem a folyó bevételek és kiadások kapcsán kerül elszámolásra, hanem a költségvetési hiány finanszírozását szolgálja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így igaz!) Azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb hitelt kell felvenni a költségvetés deficitjének a finanszírozására. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Most pontosan az történt, hogy mivel befolyt ez a 101 milliárd forint, ezzel csökkent az államháztartás finanszírozási szükséglete, ezért ennyivel több hitelt lehetett felvenni arra a célra, hogy megvegyük az autópálya-társaság 40 százalékát, és megkössük a szerződést. Pontosan a 101 milliárd forint privatizációs bevétel lehetővé teszi ezt, hogy ez megtörténjen, hogy hitelt vegyünk föl annak érdekében, hogy ezt a kérdést megoldjuk, mert ha nincs ez a privatizációs bevétel, akkor ennyivel lenne nagyobb az államháztartás finanszírozási igénye, és ezt nem kívántuk megoldani.
A dolog teljesen irreleváns, hogy melyik pénz, most már odáig süllyedtünk tényleg a vitában, hogy most meg van-e rubrikázva az a pénz, hogy ez most abból a pénzből van, vagy egy másik pénzből van (Halász János: Ezt nem mi kezdtük, Gyula!); lehet, hogy ez másoknál szokás, nálam ez még otthon sem így működik a háztartásban, hogy ezt most a feleségem fizetéséből vagy az én fizetésemből vettük, mert a dolog nem erről szól, hanem arról, hogy vannak bevételek, és vannak kiadások, és van, ami finanszírozza a kettő közötti különbséget. Pontosan arról szól tehát a történet, hogy a kérdés ilyetén való felvetése értelmetlen, mert nem azonos forintokról van szó.
A másik dolog, azt is elfelejtették a vitában megemlíteni, hogy miközben minden kockázatot az állam által vállaltnak tekintenek, a matricabevétel teljes összege az államot illeti meg. Tehát megépül ebből a pénzből egy autópálya, és utána ennek a bevételét teljes egészében az állam kapja meg a matricabevételből. Tehát a dolog egy teljesen zárt rendszert alkot ilyen értelemben, hogy a rendelkezésre állási díj minden egyes költségtételt fedez, és ezen túl nincs más bevétele ennek a társaságnak. Ha most megint a mennyi az annyi, akkor most megint 27 évre ki kellene számolni, hogy hány forint matricabevétel lesz ezen szakasz után az állam részére (Zaj. - Az elnök csenget.), és ennyivel kevesebb lesz az állam által fizetendő pénz.
Azt tudom mondani összefoglalóan, hogy továbbra is örömmel állok a vizsgálóbizottság valamennyi kérdésfelvetése elé. Ennek a vitának a keretében, nem ma, hanem majd ősszel, amikor újra összeül a parlament, arról kell dönteni, hogy politikai értelemben megkapja-e a kormány a felhatalmazást arra, hogy legjobb belátása szerint megkösse a szerződést, vagy nem kapja meg a felhatalmazást. Ha megkapja, akkor is fönnáll az a lehetőség, hogy a vizsgálóbizottság természetesen vizsgálódik, bármilyen következtetésre jut, a politikai felelősséget a kormány vállalni fogja. De ezzel ne tessék leállítani a tényleges munkafolyamatot, tehát ezt válasszuk világosan külön, hogy van egyfajta munka jogi értelemben és a maga fizikai valóságában az autópálya-építés terén, aminek haladnia kell, és egy másik dolog, hogy természetesen a politikai felelősséget a vizsgálatok alapján mindenki a maga mértékében vállalni fogja.
(19.10)
Én továbbra is abban kérem az Országgyűlés támogatását és felhatalmazását, hogy azt a programot, amit az autópálya-törvény is megerősített, hogy megteremthessük az ország átjárhatóságát gyorsforgalmi utakkal határtól határig a fő európai közlekedési pályákon, csatornákon, továbbra is támogassa, és tegye lehetővé, hogy a mindannyiunk által elfogadott törvény ütemterve szerint ezek a munkálatok ténylegesen megvalósulhassanak.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
