ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (független): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Egyrészt számomra óriási öröm volt ez évben részt venni a Konvent záró ülésén, ahol az Európai Parlament elfogadására javasolta magát az európai alkotmányt.
Öröm volt azért is, hisz magyar képviselők hosszú időszakon keresztül részesei voltak az európai alkotmány megalkotásának, és egy olyan európai alkotmány megalkotásának, amely valóban a 25 tagország 560 millió állampolgárának egyfajta kül- és belbiztonságot biztosít.
Szomorú volt viszont számomra, hogy eközben a magyar parlament elé terjesztettük - több képviselőtársammal közösen - egyrészt a keresztény értékrend európai alkotmányban történő megjelenését, valamint a kisebbségek, főleg a nemzeti kisebbségek határon túli kérdésének hazai rendezését. Mindkét esetben az általunk javasolt előterjesztés a parlament döntése értelmében nemleges választ kapott.
Szomorú volt ezt tapasztalni azért is, hisz az európai parlamenti megfigyelői státusból adódóan az Európai Néppárt nagyon erőteljesen kezdeményezte, sőt mi több, az Európai Parlamenten belül is szavazást eszközölt annak érdekében, hogy valóban az európai alkotmányba és annak preambulumába a keresztény értékrend kerüljön be.
Szomorú volt most számomra hallani Eörsi Mátyás vélekedését, mint liberális frakcióhoz és az akkori megfigyelői csoporthoz tartozó liberális képviselő részéről, hogy nincs helye az európai alkotmányban a keresztény értékrend megfogalmazásának.
Itt talán az ember nyugodtan kifejezhetné azt is, hogy mit építünk egyáltalán. Egy érzék és érték nélküli világot próbálunk megvalósítani? Hiszen ma a globalizáció keretein belül nem mindegy Magyarország számára sem, hogy a versenyben versenytársak leszünk-e, vagy pedig alárendelt szerepet fogunk betölteni. Ez egy óriási nagy kérdés.
Itt vezetném vissza Eörsi Mátyásnak azt a mondását is, hogy szomorú az, hogy az ellenzék részéről állandó jelleggel az hangzik el, főleg az európai parlamenti képviselők részéről, hogy miért nem sikerült a kormánynak több pénzt hoznia. Én ezt megfordítanám úgy, hogy jelenleg a magyar parlamentben a költségvetés tárgyalásánál, sőt mi több, a különböző ideológiák gyártásánál is nagyon sokszor elhangzik a kormányzat részéről, hogy mennyi pénzt fogunk kapni 2006-ig. Sőt mi több, ma már ott tartunk: hány ezer milliárd eurót fogunk kapni 2007-2013 között.
Talán pontosan az európai uniós csatlakozásunk és maga az alkotmány kérdése is elsősorban nem erről szól, hanem valóban arról szól, hogy az Európai Unió tagországai olyan gazdasági, biztonsági, szociális, együttműködési keretek között próbálják megvalósítani a versenyképesség növelésével, az állampolgárok biztonságának a szolgáltatásával, az egészséges életmód, szociális biztonság kérdéseivel, a munkaerő szabad áramlásának a kérdésével kapcsolatos alapfogalmakat, amely mind az 560 millió állampolgár számára egyfajta hatékonyabb, erőteljesebb és sokkal jobban biztosított közérzeti lehetőséggel párosuló uniós megfogalmazásokat biztosít.
Szomorú számomra azért is, hisz 2004. május 5-én az Európai Parlament strasbourgi ünnepi közgyűlésén, hiszen május 1-jén lett a tíz tagország felvéve az Európai Parlamentbe, annak záró ülése egyikén, ha visszaemlékeznek képviselőtársaim - Vastagh Pál is, Tabajdi Csaba is, Szájer József is -, tíz kis zászló emelkedett fel az ülésteremben. Mit jelentett az a tíz kis zászló? Az a tíz kis zászló tulajdonképpen az Európai Unió tagországain belül lévő nemzeti kisebbségeknek a zászlói voltak. Már ott megfogalmazták és követelték, hogy az Európai Parlamenten belül az ő nyelvi nemzeti kisebbségi jogaik is tudjanak érvényesülni. Ezt maga az Európai Parlament alkotmánya is tartalmazza, és itt köszönet Ebner úrnak, a dél-tiroli képviselőnek, aki az Európai Néppárton belül javasolta, hogy a kulturális sokszínűség mellé kerüljön be a nyelvi sokszínűség. Efölött tavaly szeptember 24-én az Európai Parlament egységesen szavazott, és nagy többséggel el is fogadta. Nemcsak úgy fogadta el, hogy kulturális és nyelvi sokszínűség, hanem emellé beemelte a kisebbségi jogok kérdését és védelmét is. Ennek hatására és ebből kiindulva valóban a magyar kormány is, a miniszterelnökök tanácsa ülésén megtett mindent annak érdekében, hogy a kisebbségi jogok védelme bekerüljön az európai alkotmányba. Ennek hatására - talán Szájer József hatékony közreműködésére - ma már három bizottság is tárgyalja az Európai Parlamenten belül a kisebbségi jogok kérdését, hiszen a tíz csatlakozó tagország önmagában egy hihetetlen nagy nemzetiségi kérdést visz magával az Európai Parlament napi tevékenységébe.
Ami számomra nagyon furcsa és talán a hazai politizálás egyik hihetetlen negatív szokása, hogy ha valakinek az Európai Parlamenten belül más véleménye alakul ki, akkor azt meg kívánják bélyegezni. Ez egy teljesen helytelen lépés, hiszen az Európai Parlamenten belül is frakciók működnek, és ezen frakcióknak - teljesen logikus - a frakciók alapértékeiből kiindulva bizonyos kérdésekben lehet más véleménye. Lehet más véleménye a határon túli magyarok kérdésének a rendezésében, lehet más véleménye a kettős állampolgárság kérdésében, hiszen az Európai Unióban nincs tiltva, sőt mi több, számos ország, sőt azt lehet mondani, minden tagország, a 15-ök esetében is, minden tagország esetében érvényre juttatják a kettős állampolgárság kérdését. Miért okoz ez jelen pillanatban Magyarországon olyan óriási feszültséget?
Ebből kiindulva talán nekünk is a dél-tiroli esetet kellene valamilyen úton-módon követni. Furcsa számomra az is, hogy most, jelen pillanatban az Európai Parlamenten belül az alkotmányjogból, nemzeti kisebbségi kérdésekből kiindulva például egy dél-tiroli képviselő képviseli a határon túli magyarok esetében a székelyföldi autonómia felvetését. Holott ebben valóban a magyar kormánynak, a magyar képviselőknek, mind a 24 magyar képviselőnek egységesnek kellene lennie, hiszen a szülőföldön való maradás egyik feltétele, hogy valóban, ott, ahol többségben van a nemzeti kisebbség, minden további nélkül, akár az Európa Tanács által megfogalmazottak értelmében, vagy az Európai Unió általános szokásai értelmében az autonómia jogát mindenképpen biztosítani és mint egyfajta lehetőséget kötelezővé tenni azon országok számára, ahol ez valóban a nemzeti kisebbség létkérdése, megmaradása, vagy pedig a saját erőterének, kulturális, nyelvi, kisebbségi jogainak a hatékonyabb érvényesítését tudja saját maga számára biztosítani.
Részese voltam jómagam is, több néppárti képviselővel együtt, azon petíció megfogalmazásának, hogy az európai alkotmányba igenis, kerüljön be a keresztény értékrend megfogalmazása, hiszen a történelmünk, hagyományunk, múltunk, nyelvünk, kultúránk kapcsán tulajdonképpen Európában, az Európai Közösségen belül is mindannyiunk számára elsődlegesen a keresztény értékrendek biztosították ennek az alapfeltételeit.
Azért is mondtam, hogy szomorú vagyok, hiszen a magyar parlament jelenlegi többsége ezen indítványunkat és javaslatunkat egy az egyben lesöpörte. Ennélfogva a miniszterelnökök tanácsa ülésén Magyarország már ezt a kérdést nem is képviselte, hiszen más volt, ellentétes volt a véleménye.
Szomorú számomra az is - és itt talán Szájer József képviselőtársamat kérném meg -, hogy jelenleg a magyar parlament demokráciadeficitjét is fel kellene vetni az Európai Parlamenten belül, hisz ma 18 független képviselő ténykedik a magyar parlamenten belül. Megalázó, hogy 18 képviselőnek egy napirend esetében 6 perc jut. Talán ezt is fel kellene vetni, hisz a magyar alkotmány is tartalmazza, hogy minden parlamenti képviselőnek, azt lehet mondani, egyforma jogai és kötelezettségei vannak; ez sajnos a magyar parlamenten belül nem tud megvalósulni. Talán itt kellene az európai alkotmánynak és a magyar alkotmánynak is úgy szinkronba kerülnie, hogy valóban a parlamenti demokrácia lehetősége minden képviselő számára azonos jogokat tudjon biztosítani.
(9.40)
Hiszen akik egyéni választókörzetből jöttek, általában 50-60 ezer állampolgárt képviselnek, és ha a 18 képviselő esetében ezt beszorozzuk 50-60 ezer emberrel, nagyon szép állampolgári tömeget képviselnének a magyar parlamenten belül, ha a független képviselők úgy kapnák meg jogaikat, hogy valóban azonos jogokkal és kötelezettségekkel tudnának rendelkezni.
Még egyszer üdvözlöm, és itt köszönöm meg a magam részéről a magyar képviselők munkáját, hiszen nekem óriási élményem volt a Konvent tevékenységében részt venni, legalábbis nyílt ülésein részt venni, és mindenütt, mindenki részéről elhangzott, hogy a magyar képviselők, akik a Konvent munkájában részt vettek, óriási eredményt értek el, és óriási többlettevékenységükkel az európai alkotmány korszerű megfogalmazásához hozzájárultak.
Én is javaslom a magam részéről az európai alkotmány ratifikálását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem