DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő törvénnyel kapcsolatban a Fidesz már elmondta az álláspontját. Azt reméltük, hogy a köztársasági elnök észrevételeit komolyan véve egy valódi, átgondolt törvénytervezethez jutunk, amelyben többek között az eljárási jogi részeket is betartják, amiről előttem szóló képviselőtársaim is beszéltek, de érdemes aláhúznunk, mert a független és kiszámítható, jól működő jegybanktörvény és monetáris politika fontos feltétele az, hogy előzetes egyeztetésre van kötelezve a törvény alkotója, a törvényt előkészítők a Nemzeti Bankkal. Ez olyan fontos feltétel, amit talán érdemes lett volna mind az előterjesztőknek, mind a kormánynak megtenni, és nem a bizottsági ülésen azt tenni megint, mint pár hónappal ezelőtt. Megint szembesülnünk kellett a törvénymódosítás vitájának a keretében azzal, hogy a kormányzat nem egyeztetett a beterjesztett anyagokban, de a módosításokban sem. Ott kellett szembesülnünk azzal a jegybankot képviselő alelnök úr közlése alapján, hogy a kormányzat ezt az eljárási problémát továbbra is fenntartotta.
Azt gondolom, tartalmilag is érdemes számba venni ezt a módosítást, amelynek a kiindulópontja mégiscsak a köztársasági elnök levele. Ennek három pontjáról szeretnék szólni.
Az egyik egyértelműen arra hívja fel a parlamenti képviselők mint jogalkotók figyelmét, hogy ennek a törvénynek a lépésről lépésre történő módosítgatása - amelynek ma már az ötödik módosítási ütemét éljük meg - veszélyezteti a jogbiztonságot, aláássa a magyar intézményi rendbe vetett nemzetközi bizalmat. S azoknak a jogalkotói mulasztásoknak a megszüntetésére is utal, amelyekről a legelején szóltam, amelyek az egyeztetést és a vélemény kikérését jelentették volna. Ez az a legfontosabb olyan elem, amelyről először is érdemes szólni e törvénymódosítás kapcsán, hiszen valóban nem elhanyagolható kérdés az, hogy a törvény alkotóinak, a javaslatot benyújtóknak és a kormánynak a támogatása egy olyan törvénytervezethez kapcsolódik, amely az ország és gazdaságpolitikája számára egyértelműen fontos nemzetközi bizalom gyengítését jelenti. Megítélésem szerint az lett volna a leghelyesebb, ha semmit nem nyújtanak be, mert alapvetően akkor tudták volna erre a kérdésre a választ és a figyelemfelhívást megadni.
Az elmúlt két és fél évben többször hozzá kívántak nyúlni ehhez a törvényhez, s a mostani megoldást sok tekintetben még mindig nem tekintik véglegesnek. Ahogy a köztársasági elnök úr is utal rá, jó lenne, ha egyetlen alkalommal való átfogó törvénymódosítás történne meg, ami egyébként egyszer meg is történt, amikor az ominózus felügyelőbizottsági rész bekerülése kapcsán még 2003-ban ezzel felléptek. Akkor mindenki azt gondolta, hogy most már nyugodt és kiegyensúlyozott munka következik, ehelyett azonban az elmúlt hónapok folyamatos konfrontációt hoztak a kormány és a jegybank között, amelynek a kezdeményezője mindenkor a kormányzat és annak is az árfolyamgyengítő fellépése volt. Ebben részt vettek képviselőtársaink is a parlamentben - ami talán még elfogadható -, de hogy ebben a kormány részéről is aktívan felszólaltak, különösen a múlt héten, amikor ez teljes erővel megkezdődött, az bizony a legalapvetőbb nemzetgazdasági érdek, a magyar intézményi rendbe vetett nemzetközi bizalom gyengítése, aláásása irányába hat, amelyre a köztársasági elnök is felhívja a figyelmet. Tehát az egyik fontos észrevételt, ami az egész módosítását körülveszi, elutasítja az előterjesztő, láthatóan elutasítja a kormány.
A másik kérdéskör, amit a bizottsági ülésen is felvetettünk, hogy ha nem érkezett módosító javaslat sem a törvény-előkészítők, sem a képviselők részéről, akkor a bizottságban közösen kellene megoldást találni az észrevételnek arra a passzusára - aminek a többségét egyórás vita után sajnos nem sikerült kialakítani -, amely arra hívja fel a figyelmünket, hogy „Különösen aggályosnak tartom továbbá azt, hogy a törvény lehetőséget teremtene a monetáris tanács egyszerre aránytalanul sok új taggal történő kiegészítésére,” - mint tudjuk, ez a tanács négy új taggal való kiegészítését jelenti - „ez a fajta tömbszerű bővítés, miként az Európai Központi Bank véleménye is felhívja rá a figyelmet, a függetlenség szempontjából komoly kérdéseket vet fel. A közösségi jogban is érvényesülő elv ugyanis, hogy a független testületek tagjait lehetőség szerint lépcsőzetesen, politikai ciklusokon átívelve nevezzék ki. A fentiek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, fontolja meg, hogy a tervezett módosítások szükségesek-e, s vajon valóban a kitűzött célokat szolgálnák-e.”
Azt gondolom, erre a kérdésre nem ad választ sem a megújuló előterjesztés, sem a módosítások, ezért ez az a legdöntőbb elem, amelyre mint közgazdász azt mondom - de a Fidesz is ezt mondja -, hogy miután a törvénytervezet egyetlen tartalmi részét sem javította, nem korrigálta, gyakorlatilag okafogyottá, értelmetlenné válik most tárgyalni ezt a törvénytervezetet, legalábbis annak reményében, hogy ez egy jogszerű, elfogadható és valódi kiegyensúlyozott működést ad a magyar pénzügyi rendszer legfőbb meghatározó, stabilitását adó jegybanknak. Ennek a figyelmen kívül hagyása miatt az összes többi módosítás - engedjék meg, hogy ezt mondjam - csak technikai jellegű pontosítás, amit önmagában akár még lehetne is értelmezni, de mivel ezen a legfőbb ponton gyakorlatilag nem sikerült konszenzust teremteni, nem sikerült ebben a kérdésben lépni, érdemileg nem is volt mód a módosító javaslatok összefüggésében valamiféle konszenzus megteremtésére.
(21.30)
Tehát amikor azt a kérdést teszik fel kívülről az ellenzék részére is, hogy miért nem vesz részt érdemben ezen törvény javításán - mert ezen legfontosabb érv, amiért az előterjesztők beterjesztették, homlokegyenest ellentétes, tehát ebben nem a jobbítás és ahogy mondani szoktuk, a javítás irányában lehet lépni. Az igen és a nem kérdésében egyértelműen a nem oldalára kell állnia a parlament minden szakmailag magára valamit is adó közgazdászának és azon képviselőknek, akik valóban komolyan veszik, hogy bizony az eljárási rendek is olyan garanciális súly- és ellensúlyrendszert teremtenek egy ilyen kényes helyzetben lévő nemzeti intézmény számára, amelynek ilyen egyoldalú felbillentése egyértelműen aggályos, és ahogy a köztársasági elnök úr is külön felhívja a figyelmet, a jegybank autonómiájának a létét kérdőjelezi meg.
Idézném: “A jegybank autonómiája mellett megfelelően korlátozott módon igenis lehetőség van a kinevezéskor a mai szabályok szerint is a kormányzati szempontok érvényesítésére is. Álláspontom szerint ezt a kompromisszumkényszerre épülő egyensúlyt megbontaná, ha a jövőben a monetáris tanács tagjai közül felét a miniszterelnök önállóan, a jegybankelnök egyetértése nélkül, csupán véleménye kikérése mellett jelölhetné. Ezáltal a monetáris tanács tagjai egy része jelölésénél megszűnne a ma létező egyeztetési kényszer.”
Azt gondolom, ez a másik olyan elem, amelyről lehetne megint érdemileg folytatni a vitát, de miután semmilyen választ erre sem kíván az újból benyújtott törvénytervezet sem adni, ezért azt kell mondanunk, hogy valóban az a bizonyos nagy szőrös lóláb kilóg, és bizony egyértelműen egyetlenegy dolog látszik, amelyről Varga Mihály képviselőtársam is beszélt, hogy egyetlenegy szándék fogalmazódik meg: a kormányzat be akar nyomulni egy olyan területre, amelyre egyébként Lezsák Sándor is felhívta a figyelmet, hogy az alkotmányos rendnek megfelelően bizony nincsen mód arra, hogy a kormányzat ilyen módon közvetlen befolyást gyakoroljon a tőle független monetáris tanács összetételére és ennek politikájára. Ezért azt tudom ajánlani, hogy fontolják meg az előterjesztők, és vonják vissza ezt a törvénytervezetet.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)
