VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! 1977-ben két közgazdász, egy amerikai és egy norvég egy tanulmányában azt fejtette ki, hogy azok az országok és azok a gazdaságok sikeresek és eredményesek, ahol a rövid távú politikai döntéseknek ellent tud állni az az intézményrendszer, amely lehetőség szerint elég független. Ez a tanulmány arról szólt, hogy az “ártó szándékú” politikai manővereknek akkor tud egy gazdaság ellenállni, ha vannak olyan független intézményei, amelyek a rossz politikai döntéseket ellensúlyozni tudják.
(21.00)
Nos, ez a két közgazdász az idén ezért közgazdasági Nobel-díjat kapott.
Hosszú-hosszú vitát folytattunk már erről a törvényjavaslatról. Akkor is elmondtam, most is el kell mondanom, hogy mintha az időben léptünk volna vissza egy kicsit. A Nobel-díj tekintetében mintha a magyar gazdaságpolitika közel 30 évvel vissza akarná fordítani az idő kerekét, és olyan megoldásokat keresne, amelyek nem az intézményi függetlenséget, hanem éppen ellenkezőleg, az intézményi autonómia felszámolását akarnák elősegíteni.
Ez a törvényjavaslat, amelyet három képviselővel a kormányoldalról benyújtottak - de amely mögött nyilvánvalóan a kormány áll - erről szól. Egyébként - zárójeles megjegyzésben - árulkodónak tartom, hogy ezen a vitán is, mint ahogy a korábbi vitán is a három előadóból mindössze egy van jelen, és a másik kettő inkább csak a nevét adta a dologhoz, de egyébként az érdemi vitában nem vett részt. De köszönöm Göndör Istvánnak, hogy legalább ő itt van, és képviseli azt a javaslatot, amelyet a nevével jegyez.
Miért is vagyunk újra itt? Hargitai János képviselőtársam már föltette ezt a kérdést. Osztom a véleményét: azért vagyunk itt, mert önök egy politikai kérdésre csak itt és csak így tudják a választ megadni. Azért vagyunk itt, mert nyilvánvaló, hogy nemcsak a parlament ellenzéki oldalának, hanem a köztársasági elnöknek is szemet szúrt az a fajta kettős beszéd, ami ebben a kezdeményezésben és ennek a kezdeményezésnek az indoklásában tetten érhető volt.
Azok az állítások, amelyeket már elmondtam, hogy a hatékonyság erősítése, a függetlenség növelése, a sokszínűség megteremtése - nem tudom, hogy a pénzügyminiszter úr milyen sokszínűségre gondolt, de nyilván egyszer ő is megosztja ezt a véleményét a Házzal, hogy mit jelent itt a sokszínűség -, szóval ezek köszönő viszonyban nincsenek azzal az előterjesztéssel, amit benyújtottak, amit mindenfajta vélemény meghallgatása nélkül elfogadtak, és amit most újra meg kell tárgyalnia a magyar parlamentnek.
Ez nem növeli a hatékonyságot. Ugyan hogyan növelné a hatékonyságot, hiszen a monetáris tanács döntéshozatali eljárása változatlan lenne ugyanúgy, mint eddig? Nem növeli a függetlenséget. Hogyan is tudná növelni, amikor az Európai Központi Bank is azt a véleményét húzta alá, hogy ez a miniszterelnöknek ad indokolatlan többletjogosítványokat? És miféle sokszínűség az, ahol ennek a javaslatnak az elfogadásától kezdődően minden egyes monetáris tanácsi tag kinevezése a miniszterelnökhöz lehetne köthető?
Azt gondolom, hogy jó lenne szembenézni azzal a helyzettel, amit előidéztek: sem belföldön, sem külföldön ennek a javaslatnak a támogatása nem valósult meg, kivétel persze a magyar parlament. Még azok a mértékadó kutatók, elemzők is, akik ilyenkor azért publicisztikában, nyilatkozatban az önök véleménye mellé szoktak állni, még azok is hallgatnak ebben a kérdésben, nem véletlenül. Teljesen okkal és joggal, ők is érezték, hogy itt kilóg az a nagy politikai lóláb, ami a rossz gazdaságpolitika monetáris tanácsra való hárításában testesíthető meg.
Nézzünk egy-két pontot ezek közül az aggályok közül! Font Sándor képviselő úr elmondta, hogy az egész MNB-kormány közötti konfliktus 2002 nyarán indult a felügyelőbizottsági ötlet előhúzásával a fiókból. Azért jegyezzük meg azt is, hogy nemcsak a felügyelőbizottság felállítása volt a konfliktusnak az eleme már akkor, hanem a döntési jogosítványokat oly mértékben is változtatták meg, amely csökkentette a jegybank monetáris tanácsának döntési kompetenciáját. Göndör képviselő úr vagy Kovács képviselő úr itt volt akkor, nagyon jól tudja, hogy miről beszélek.
Itt van az a fajta érv, ami nagyon sokszor elhangzik, hogy a magyar gazdaságot, a magyar gazdaságpolitikát meg kell óvni attól, hogy csak és kizárólag egyfajta szempont érvényesüljön a döntéshozatalban; értsd ez alatt a monetáris tanács döntéshozatalát. Nos, az elmúlt időszakban többször elmondtuk, de itt újra meg kell ismételnünk: a jegybanktörvény teljesen világosan és egyértelműen fogalmazza meg, hogy mi a dolga a jegybanknak és a monetáris tanácsnak.
Árstabilitás. Ha megnézik ennek a most kiosztott európai alkotmánynak a szövegét - Kovács képviselő úrnak javaslom, az 56. oldalt lapozza föl -, ugyanezt találja: árstabilitás. Ebből a szempontból a jegybank és a monetáris tanács hitelességét, szavahihetőségét az adja meg, hogy az előre kijelölt inflációs célkövető rendszer, az ennek keretében megvalósuló árstabilitás igazodik-e ahhoz, amit prognózisként a jegybank fölvázolt, vagy nem.
Önök az elmúlt két és fél esztendőben nagyon sok olyan lépést tettek, ami azt a célt volt hivatott szolgálni, hogy a jegybank - a monetáris tanács - ettől az önként vállalt célkövető rendszertől eltérjen, és más pályára álljon. Emlékezzünk vissza: 2002-ben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök Mezőkövesden lakossági fórumon van, ahol kijelenti, hogy “ócsítani kell” - nyelvújítási szóval élve - a forintot. Emlékezzünk vissza arra, hogy mind László Csaba, mind Csillag István, mind Medgyessy Péter és most Gyurcsány Ferenc is hányszor és hány alkalommal beszél arról, hogy alacsonyabb kamatokra van szükség, hogy gyengébb valutára, gyengébb forintra van szükség!
Tisztelt kormánypárti Képviselők! Olvassák el a jegybanktörvényt! Olvassák el az alkotmányt! Ez nem a kormány feladata. Nagyon helyesen írta a 2005-re beterjesztett költségvetési törvényjavaslat indoklása - sajnos csak írta, de ezt önök nem gyakorolják, - hogy a monetáris politika alakítása kizárólag - szeretném aláhúzni: kizárólag - a jegybank feladata. Önök ezzel a módosítással most újra ebbe próbálnak beavatkozni. Úgy gondolják, hogy szép szóval nem megy; meg kell akkor próbálni a PSZÁF-törvényhez hasonlóan erőszakkal, azaz törvénymódosítással ezt elérni.
Zárójeles megjegyzésem: szintén egyetértek itt is Hargitai képviselő úrral, aki elmondta a mondandóm egy részét. Az az eljárás, ahogy önök ezt idehozták a Ház elé, és ahogy most újra visszakerült a Ház elé, szerintem semmilyen tekintetben nem felel meg annak, amit a jegybanktörvény is előír. A jegybanktörvény világosan kimondja, hogy mind a kormánynak, mind a parlamentnek egyeztetési kötelezettsége van. Önök ezt nem tartották be.
Nézzék meg a bizottsági ülés jegyzőkönyvét! Amikor a költségvetési bizottságban erről tárgyaltunk, a jegybank jelen lévő képviselője világosan elmondta, hogy semmiféle egyeztetés erről a mostani módosításról velük nem történt.
Szeretném tehát azt is elmondani, hogy mindennek - amit most tárgyalunk - a mozgatórugója alapvetően az a gazdaságpolitika, amely a magas államháztartási hiányt, a rossz fiskális politikát a monetáris politikán próbálja számon kérni. Klasszikus kifejezéssel önök azt a kétéves kudarcsorozatot, ami a magyar gazdaság mögött van, most a jegybank háza elé próbálják húzni-vonni.
Szeretném azzal zárni a hozzászólásomat, hogy ebben az esetben is a tűzzel játszanak. Mint ahogy 2003 januárjában kiderült, hogy hosszú távon nem lehet egy kormányzat számára sem mást mondani és mást cselekedni, itt is ki fog derülni. Hiába mondják el önök naponta háromszor azt, hogy mennyire jó viszony alakult ki vagy alakul éppen ki a jegybankkal, a jegybank és a kormány között, ha ennek az élet teljesen ellentmond; ha ennek ez a gyakorlata, amit itt követnek a Házban, ilyen javaslatok beterjesztésével teljes egészében ellentmond.
Ha még sokáig halljuk azt a miniszterelnöktől és a gazdaságpolitikáért felelős minisztereitől, hogy gyengébb forint kell, hogy alacsonyabb árfolyam kell, ha még sokáig halljuk azt, hogy a gazdaságpolitika hibájáért a jegybank a felelős és nem a kormányzat, ha még sokáig halljuk azt, hogy beledöglünk az erős forintba, akkor ennek előbb-utóbb következményei lesznek; és nem kívánom sem magunknak, sem az országnak azt, hogy megismerkedjünk egy olyan valutaválsággal, amit 2003 januárjában sikerült elkerülni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
