ENDRE SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ENDRE SÁNDOR
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kiskunmajsán 150-180 fős tagsággal bír a Kiskunmajsai Mozgáskorlátozottak Egyesülete. Az egyesület tagjai a Csábrádi János Civil Házat használják összejöveteleikhez; sajnos az épület a mozgáskorlátozottak számára nehezen használható. A civil házat az érintettek szeretnék akadálymentesíteni, hogy azt gond nélkül tudják használni. Erre három helyi szerveződés fogott össze, a Kiskunmajsai Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a Majsa Alapítvány és a kiskunmajsai városi polgárőrség. Az épületben irodát szeretnének létrehozni, mosdót és vécét kialakítani. A terveket saját maguk elkészítik, és néhány munkafolyamatot maguk is el tudnának vállalni.
(16.50)
A beruházás elindításához mindösszesen másfél millió forintra lenne szükség. Elhatározták, hogy a pénzt pályázati úton fogják előteremteni. Sajnos azonban falakba ütköznek: az Esélyegyenlőségi Minisztériumban a korábbi évek gyakorlatával szemben ma nem pályázhatnak civil szervezetek akadálymentesítésre, a pályázati kiírás szerint csak az önkormányzatok fordulhatnak a pályázati kerethez. A kiskunmajsai önkormányzat valószínűleg lekésett erről, és ők más intézménnyel kívántak pályázni.
Az esélyegyenlőségi kormányhivatal pályázati felhívása, szándéka jó: a fogyatékkal élő emberek életvitelének megkönnyítésére, az alkotmányban biztosított jogaik érvényesítésére, az esélyegyenlőségük biztosítására írják ki a pályázatot, amelyre azonban mindösszesen 360 millió forint keretösszeg szerepel. A kiskunmajsai civil egyesület az ismert szempontok alapján nyugodtan pályázhatna, hiszen a civil házat a civil szervezet kezeli.
A pályázati szövegben az is szerepel, hogy előnyben részesítik azokat, akik helyi vállalkozókat, helyi civil szervezeteket be tudnak vonni, önkéntes részvételüket igazolni tudják. A kiskunmajsaiak tehát a kritériumoknak megfelelnek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A kérdés az, hogy miért vannak kizárva a pályázati körből, van-e esély arra, hogy a közeljövőben megoldódjon a kiskunmajsai mozgáskorlátozottak problémája.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem