DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Bíztam benne, hogy csak szakmai vita lesz, hisz a politikai adok-kapokban azért csöndesen került a Ház asztalára ez az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló törvényjavaslat, pedig ha végiggondoljuk a javaslat tényleges célját, illetve főleg az alapját, akkor, azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy egy nagyon fontos problémával kapcsolatos jogalkotási aktusnak vagyunk a részesei.
A médiából évszaktól függően jóformán naponta értesülhetünk arról, hogy aszályok, óriási esőzések, árvizek, viharok pusztítanak szerte a világon. Szaporodnak a váratlan, szélsőséges időjárási jelenségek, melyek a világon mindenhol emberek ezreinek, millióinak életét, megélhetését veszélyeztetik, hatalmas anyagi károkat okoznak, óriási pusztítást végeznek a természetben. Ez alól a Kárpát-medence sem kivétel. Államtitkár úr az expozéjában a tátrai eseményekre utalt, de utalhatnánk az óriási erejű árvizekre, utalhatnánk arra, hogy a Duna-Tisza közén már-már az elsivatagosodás veszélye fenyeget, hisz a növényzet számára kritikus mértékben csökken a talajvíz, máshol meg ugyanakkor belvíz pusztít.
A hőmérsékleti és a csapadékviszonyok gyökeres változása, a szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbá válása az éghajlatváltozás jelei. A klímaváltozás, valamint az ahhoz kapcsolódó negatív, globális ökológiai folyamatok az elmúlt évtizedekben felgyorsultak. Pedig egy svéd akadémikus már 1896-ban, több mint száz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a szén-dioxid-kibocsátás által előidézett légköri felmelegedésre. Ezt a tanulmányt manapság sokszor idézik, annak ellenére, hogy a maga idejében nem keltett különösebb feltűnést.
A XX. század első felében végzett mérések nem igazolták a szén-dioxid-koncentráció emelkedését. Ma már tudjuk, hogy a korabeli módszerek nem voltak elég érzékenyek a változások kimutatására.
A méréstechnika fejlődése az '50-es évek derekára azonban lehetővé tette az évszázadokkal, évezredekkel korábban a sarkvidéki jégbe fagyott levegőzárványok szén-dioxid-tartalmának meghatározását is. Ez a mostani klímatörténeti adattár 3 kilométer hosszú, henger alakú, átmérője 10 centiméter, és az elmúlt 740 ezer évről tartalmaz adatokat. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a légköri szén-dioxid-szint a XVIII. századtól kezdve egyre gyorsulva emelkedni kezdett.
(13.40)
Mindez elsősorban a széntartalmú fosszilis tüzelőanyagok egyre nagyobb mennyiségű felhasználásával hozható kapcsolatba.
Az elmúlt 30 évben az ökoszisztéma állapota világméretekben mintegy 33 százalékkal romlott. Ebben a környezeti elemek és a természet együttes állapota jelenik meg, és ennek fontos eleme a globális hatásokat erősítő klímagázok kibocsátásának további növekedése. Hasonló vagy talán még súlyosabb képet ad az úgynevezett ökológiai lábnyom, az igénybe vett aktív zöldterületek, természeti vagy természet közeli területek nagysága, amely az elmúlt 40 évben mintegy kétszeresére növekedett világméretekben. Ez a biológiai sokféleség visszaszorulásán túl az ökoszisztéma asszimilációs kapacitásának romlását is jelenti, benne a szén-dioxid és ekvivalensei felvételének csökkenését.
Sajátos módon a környezeti állapot romlásának gyorsulását nem magyarázza az erőművek és a motorizáció megnövekedett kibocsátása, mivel az elmúlt időszakban nem ment végbe hasonló ütemű kibocsátásnövekedés. A szén-dioxid-tartalom növekedését az magyarázhatja, hogy megindul az a pozitív visszacsatolási folyamat, amelyet a meteorológusok és ökológusok korábban csak a távoli jövőbe vetített fenyegetésként vázoltak fel. Ha az óceánok felmelegedése és az erdők rohamos pusztulása miatt a Föld ökoszisztémája egyre kevesebb légköri szén-dioxid megkötésére képes, ez a légkör további melegedéséhez vezet, és a két folyamat felerősíti egymást.
Vezető szakértők sora tartja lehetségesnek, hogy az eddig prognosztizáltaknál sokkal gyorsabb ütemű és nagyobb mértékű változásokkal kell számolnunk. Egy, az ENSZ megbízásából készült tanulmány szerint, amely a Nature-ben jelent meg, a globális felmelegedés egymillió szárazföldi növény- és állatfaj kipusztulását okozhatja 2050-ig. A tudósok szerint már nem az a kérdés manapság, hogy elkerülhető-e a fajok kihalása, hanem az, hogy hány faj tűnik el a Földről a következő fél évszázadban. Ez a harmadik világbeli országok több milliárd lakóját közvetlenül is érinti, itt a lakosság élelmezése várhatóan még nehezebben megoldható problémává válik.
A fenyegető veszélyekre már 1972-ben a Római Klub “A növekedés határai” című világmodell-jelentésében felhívta a figyelmet. A népesség számának, az ipari és mezőgazdasági termelés alakulásának, a természeti erőforrások készleteinek, valamint a környezetszennyezés mértékének alakulását vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy ha az egyes tényezők változatlan mértékben növekednek, a század közepére a rendszer eléri határait, mert az igények meghaladják a Föld teherbíró képességét.
Ennek és más tanulmányok hatására '92-ben Rio de Janeiróban elfogadásra került az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye. Az egyezmény célkitűzését a 2. cikkely rögzíti, amely kimondja: “Ezen egyezménynek végső célja az üvegházgázok légköri koncentrációjának stabilizálása olyan szinten, amely megakadályozná az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes antropogén hatást. Ezt a szintet olyan időhatáron belül kell elérni, ami lehetővé teszi az ökológiai rendszerek természetes alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz, valamint ami módot nyújt a fenntartható gazdasági fejlődés folytatódására.” Az egyezmény 1994 márciusában lépett hatályba, de az aláíró részes államok többsége nem teljesítette vállalt kötelezettségét.
Tisztelt Ház! A jelenleg tárgyalt törvény alapját a '97-ben elfogadott úgynevezett kiotói jegyzőkönyv képezi. Ebben megállapodás született az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről. Az üvegházhatású gázok közé a szén-dioxid mellett a metán, a dinitrogén-oxid, a fluorozott szénhidrogén és a törvényjavaslatban részletezett egyéb vegyi anyagok kerültek. Ezen anyagoknak az együttes nettó kibocsátását kell az 1990. évi szinthez képest 5,2 százalékkal csökkenteni 2008 és 2012 között.
A csökkentés mértéke a tagállamok számára különböző szinten került meghatározásra, hiszen vannak olyan országok, amelyeknek stabilizálni kell kibocsátásukat, mint például Új-Zéland vagy Ukrajna, és egyes országok az emisszió növelésére kaptak lehetőséget, mint például Izland vagy Ausztrália. A Magyarország által vállalt csökkentés 6 százalékos, és hazánk számára meghatározott viszonyítási alap az 1985-87 közötti időszak. A jegyzőkönyv lehetőséget nyújt arra, hogy az emisszió csökkentésére kötelezett országok egy csoportként teljesítsék vállalt kötelezettségüket, ez az úgynevezett buborékmechanizmus.
Ilyen csoportot alkot az Európai Unió. Az Európai Parlament és a Tanács 2003. október 13-án fogadta el az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Unión belüli kereskedésével kapcsolatos irányelvet. A kiotói jegyzőkönyv engedélyezi, hogy egy ország, amennyiben alacsonyabb költséggel hasonló mértékű kibocsátáscsökkentést tud elérni egy másik ország területén, azt megtehesse, és a megtakarításokat saját magának számolhatja el. Ezen túl még három úgynevezett rugalmassági mechanizmust különböztet meg a jegyzőkönyv. Ezek: az együttes végrehajtás, a tiszta fejlesztési mechanizmus és a szennyezési jogok nemzetközi kereskedelmének intézménye.
A rendelkezésünkre bocsátott kutatószolgálati jelentés szerint Magyarország üvegházhatású gázkibocsátása a '90-es évek elején jelentősen csökkent. Az illetékes tárca adatai szerint hazánk a bázisidőszakban szén-dioxid- egyenértékben kifejezve átlagosan 111 millió tonnát bocsátott ki. 2002-ben ugyanez az érték 75,6 millió tonna volt, és a prognózisok szerint 2010-ben 97,2 millió tonna kibocsátás várható. Azaz 6,9 százalékkal kevesebb a bázisidőszaknál.
Első megközelítésben úgy tűnik, hazánk kedvező helyzetben van, ugyanakkor a nemzeti jövedelemre vetítve már nem ilyen kedvező a kép, elsősorban a még mindig elmaradó energiahatékonysági mutatóink következtében. Hasonlóképpen relatív hátrányban vagyunk a megújuló, nem fosszilis bázisú energiaforrások feltárásában, alkalmazásában. Fontos elem, amiben mind európai uniós, mind hazai szinten gondok vannak, az igazságos verseny, a „szennyező fizet” elvének érvényre juttatása e területen is.
Jelen törvénytervezet a kelleténél is általánosabb. Kerettörvény jellegű, elsősorban az eljárás- és szabályozástechnikai kérdésekkel foglalkozik. Az ökológiai célok megvalósítása szempontjából fontos elvek, így az energiahatékonyság javítása, a megújuló bázisok bevonásának ösztönzése vagy a „szennyező fizet” elve és a külső társadalmi költségek megfizettetésének irányába való haladás a kormányrendelet keretében megjelenő kiosztási tervre, illetve listára marad.
Szerencsés lenne, ha ezen alapelvek erőteljesebben megjelennének a törvényben, és nem a tárcaközi egyeztetésre, illetve a hagyományosan erős lobbik háttérmunkájára hagynánk a teljes elosztási folyamatot. Az alapelvek megjelenítése mellett a parlament ellenőrző tevékenysége is érvényesülhetne, amennyiben a kormány a kiosztási alapelveket az illetékes környezetvédelmi bizottsággal is előzetesen egyeztetné.
A Magyar Demokrata Fórum ilyen értelmű módosító javaslatokat kísérel meg benyújtani, és ezek sorsától függően dönt a javaslat támogatásáról.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
