SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Globális felmelegedés, üvegházhatás, ózonlyuk, metángáz, szén-dioxid-gáz, nitrogén-oxidok, mind-mind mintegy szinonimái az emberi környezet ártalmainak, amit az emberiség oly későn ismert fel.
1992-ben a Rio de Janeiróban elfogadott éghajlat-változási keretegyezmény volt tulajdonképpen az első elem, ami arra mutatott, hogy felismertük, rádöbbentünk arra, milyen veszélyben van az emberiség jövője ezen előbb említett okok folytán és következtében. Erre épült azután a kiotói egyezmény, az elhíresült kiotói jegyzőkönyv, majd a kiotói jegyzőkönyv alapján jött létre az EU irányelve, az Európai Unió kibocsátásiegység-kereskedelmi rendszerének az irányelve, és erre alapul, ezt alkalmazza, ezt hozza át a magyar törvényalkotásba az a törvényjavaslat, amelyik előttünk van, és amelyikről vitatkozunk, vagy amelyiknek az ürügyén sokkal átfogóbb, globálisabb jellegű kérdésekről vitatkozunk.
Az éghajlat-változási keretegyezményt, ha jól emlékszem, még különösebb kritika nem érte, mert hiszen ez inkább az általános elveket fogalmazta meg, és abban még nagy volt az egyetértés. A kiotói jegyzőkönyvet már annál inkább érték kritikák - ez a mai vitában is jól felmérhető volt -, leginkább annak okán, hogy a kiotói egyezmény valóban kereskedelmi jellegű megállapodás - és ezt itt sokan pejoratív értelemben használták -; azonban ennél sokkal nagyobb hibája az, hogy nagyon sokan, épp lényeges tényezők ezt sem fogadták el, ezt sem írták alá, és ez az egész világszolidaritásra épülő rendszert mindjárt az alapjaiban kérdőjelezi meg.
Mutathatunk mi jó példát, tisztelt Pap János képviselőtársam, de ez Hüvelyk Matyi harca lenne az óriások ellen. Magyarország mutathatna jó példát, csak az a baj, hogy ezt a világ és a világ éghajlata észre sem venné. Ennél sokkal nagyobb baj az - szerintem is a legnagyobb baj, amiről Kóródi Mária beszélt -, hogy az igazán jelentős tényezők háttal állnak ehhez a kiotói megállapodáshoz, ami lehet, hogy már önmagában is vitatható értékű, de azáltal válik igazán azzá, hogy a legnagyobb kibocsátó, az Egyesült Államok soha nem írta alá, nem is kívánja aláírni, hogy a kibocsátásnövekedés legnagyobb bajnoka, Kína nem írja alá, hogy az elkövetkezendő, előttünk álló időszak legnagyobb kibocsátásnövekedéséért felelős úgynevezett fejlődő országok nagy része szintén nem írta alá. Valóban lényeges, hogy Oroszország, végül felismerve a saját gazdasági érdekeit, most, az elmúlt hetek során csatlakozott a kiotói jegyzőkönyvhöz.
Kétségtelen, ez egy olyan rendszer, amely akkor működőképes, és akkor érheti el a célját, ha ahhoz alapvetően mindenki csatlakozik, hiszen az nehezen képzelhető el, hogy a világnak csak egy része hajlandó gazdasági hátrányokat vállalni a világ közös jövendője érdekében, míg mások csak ez utóbbiból kívánnak részesedni, anélkül, hogy a jelenlegi gazdasági hátrányokból bármit is elvállalnának.
Azután itt van a következő lépcső, az EU irányelve. Az EU irányelve, jól tudjuk, legalábbis az irányelv megvalósítási gyakorlata tág teret adott az ügyeskedésre, hiszen bizonyos tagországok itt is több kvótát értek el, mint amennyire esetleg szükségük és rászorultságuk lenne.
(14.40)
Mások eminens diák módjára valóban komolyan vették a feladatot, és egyébként bármennyi kritika éri is a magyar kormányt, Magyarország pontosan ezen eminensek közé tartozott, hiszen igaz, hogy talán a mostani kibocsátásnak fölötte van az a kvóta, amit október 12-én a magyar kormány benyújtott; ez a 89 lehet, hogy valamivel fölötte van, bár ezt sokan vitatják, az ipargazdaság szereplői alapvetően, ezért is lett ez pár nappal ezelőtt egy kicsivel 93 millió tonnára megnövelve. Ugyanakkor alatta van annak, mint amit a lehetőségünk, a '85-87 közötti CO2-kibocsátás átlagából kivont 6 százalék biztosítana. A legtöbb európai ország viszont ehhez képest jóval nagyobb igényt nyújtott be, és jóval nagyobb igényt fogadtatott el az Európai Bizottsággal.
Tehát azt kell mondani, hogy még európai szinten is - pedig Európa az, amely a legtudatosabban igyekszik a CO2-kibocsátásnak korlátokat szabni, és magára nézve a legkomolyabb konzekvenciákat vonja le ebből, de még Európán belül is - azt kell mondani, hogy nem teljesen egyenlő a verseny, amikor abba a kérdésbe tömörítjük tulajdonképpen a lényeget, hogy hogyan szabjuk meg a környezetvédelmi érdekeink és a gazdasági érdekeink optimumát. Tehát azt gondolom, hogy itt az egész problematikának a lényege az, hogy bár fölismerte az emberiség a rá leselkedő, ebből leselkedő veszélyeket, ennek ellenére igazán hathatós cselekvés, úgy tűnik, nem történt; hiszen például itt van előttem a Nemzetközi Energia Ügynökségnek a 2002-ben kiadott prognózisa az előttünk álló 30 évre, hogy mit várhatunk többek között az üvegházhatású gázok kibocsátása terén, amit leegyszerűsítve CO2-kibocsátásnak hívunk.
Ebből a jelentésből, ebből a jövőképből az olvasható ki, hogy az előttünk levő 30 évben sajnálatos módon, Kiotó ide, Kiotó oda, minden felismerés ellenére az üvegházhatású gázkibocsátás valamivel jobban fog növekedni, mint az energiafelhasználás. Az előttünk levő 30 évben évente 1,8 százalékkal nő a CO2 üvegházhatású gázkibocsátás, az energiafelhasználás csak 1,7-tel. Ez azután azt eredményezi az előrejelzés szerint, hogy a 2000. évi 16 milliárd tonnáról 2030-ra 38 milliárd tonnára nő a kibocsátott CO2 mennyisége, azaz 70 százalékkal növekszik ez alatt a 30 év alatt. Ez nyilvánvalóan alapvetően abból fakad, hogy a nagy kibocsátók nem csatlakoznak ehhez a rendszerhez, és a növekmény, ezen növekmény kétharmadáért olyan országok felelősek, amelyek nem tagjai a megállapodásnak, és nem is akarnak tagjai lenni a megállapodásnak.
Például a 30 legfejlettebb OECD-ország az előrejelzés szerint 2010-ben 12,5 milliárd tonna kibocsátást produkál, 29 százalékkal többet a kitűzött célnál. Ezt legalizálandó, megveszi Oroszországtól és a közép-kelet-európai térség államaitól az itt meglevő szabad kvótákat. Ezt lehet úgy értelmezni természetesen, ahogy Pap képviselő úr mondta, hogy ezzel tulajdonképpen nem csinálunk semmit, csak amit itt megtakarítunk, azt ott termelik túl, ugyanakkor azért mégis bizonyos mérséklést jelent ez az elv, amit a kiotói jegyzőkönyv jelent a maga tökéletlenségei ellenére is. Többet jelent, mintha semmit nem tennénk, én azt hiszem, ebből kell kiindulni, és ha ez az, amiben tulajdonképpen egy viszonylag jelentős nemzetközi közösség meg tudott állapodni, akkor ezt kell magunkra nézve betartani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és arra kell törekednünk, hogy az idők során más országok is ehhez csatlakozzanak.
Azt gondolom, hogy az előttünk levő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) törvényjavaslat a kiotói jegyzőkönyv hiányosságait természetesen tudva és ismerve, de megfelelően alkalmazza hazai vonatkozásban az EU-irányelvek által megkövetelteket.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
