TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A december 1-jei környezetvédelmi bizottsági ülésen tárgyaltuk a T/13143. számú törvényjavaslatot, amelynek nevét pontosan olvasnám fel: az üvegházhatású gázok kibocsátási egységének kereskedelméről szól. Tehát ez valójában egy kereskedelmi jellegű törvényi szabályozás. A bizottsági ülésen be is bizonyosodott, hogy nincs köze a környezetvédelemhez, nem tekinti prioritásnak a környezetvédelmet, mert a szabályozás a kereskedelemről, egységekről, átutalásokról, számlákról szól.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői nyolc tartózkodással fejezték ki a véleményüket, ezzel a puha nemmel, amely elutasítja a törvényjavaslat eléggé kusza és áttekinthetetlen formáját. Talán nem véletlen, hogy a miniszter úr nem vállalta az előterjesztését, és az államtitkárát küldte be. Sőt annyira kusza, hogy a bizottság előtt Erdélyi helyettes államtitkár úr egészen más előterjesztést mondott. Roppant furcsa ez egy ilyen nagy hatású törvénynél és egy törvény tárgyalásánál.
Tulajdonképpen fő okunk a tartózkodásra, illetve a törvény elutasítására az, hogy a lényegről a törvény nem tárgyal, nem tartalmazza a kiosztási tervet. A kiosztási terv ismeretének hiányában a képviselők nem tudnak felelős döntést hozni, és valójában egy biankó felhatalmazást kapna ezzel a kormány, ha a kormánypárti képviselők elfogadják. Túlságosan nagy szabad keze lenne a kormánynak ebben a kereskedelmi ügyletben, és valójában a törvény ezért nem fogadható el, mert egy ilyen nagy hatású törvénynél hiányzott és most sincs hatásvázlat, nincs meg hozzá az a hatástanulmány, amely a törvény alkalmazhatóságát bemutatná. Egy nyúlfarknyi indokolás van a törvény mellett, az pedig nem egyértelmű, és ez alapján a törvény nem vezethető be, nem alkalmazható.
A sors furcsa fintora, hogy a mai napon, a törvény tárgyalásakor Buenos Airesben éppen folyik az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos konferencia, de Magyarország nem nagyon tud feszíteni az első sorban, mert még európai viszonylatban is elmarasztalásra került pont ezért, mert ez a törvény késve került a Ház elé, hiszen január 1-jétől működne a kereskedelem az Európai Unióban, és azon öt ország között van Magyarország, amelyek nem állították össze a szabályozásukat. Az is kétséges, hogy a törvény szerint felhatalmazott kormány a rendeleteit mikorra fogja bemutatni, mikorra lesz működőképes. Azt hiszem, január 1-jéig elég rövid az idő ahhoz, hogy ezt a rendszert működtethessék.
A bizottsági vitában tulajdonképpen a kormánypárti képviselők sem tudtak emellett érveket felsorakoztatni, csak a kormánypárti lojalitásuknak adtak hangot. Úgy gondolom, ez nem elégséges egy olyan szabályozásnál, amely többéves felhatalmazást ad cégeknek, és többéves pénzügyi bevételhez juttat bizonyos vállalkozásokat. Ezen kívül az üvegházhatású gázokat csak a szén-dioxid vonatkozásában kívánja szabályozni. Hiába említ az államtitkár úr és a törvény is más gázokat, például a metánt vagy a CFC-t, ezek nincsenek a törvényben nevesítve, nincsenek rájuk vonatkozó szabályozások.
Éppen ezért a törvény támogatását nem tudjuk felvállalni.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem