DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 40., 42. és 45. pontjához szeretnék hozzászólni, de egy gondolatmenetben lerendezném mind a három ajánlást, hiszen itt a hatályba léptetésről van szó.
A hatályba léptetéssel kapcsolatban, ha valaki elolvassa ezt a szociális törvénymódosítást, akkor eszébe jut az, vagyis inkább feltenné a kérdést, hogy vajon miért 2006. január 1-jétől léptetjük hatályba, különösen a segélyekre és a magasabb szociális ellátásokra vonatkozóan.
(21.50)
Én az általános vitában kifejtettem, hogy ezzel messze nem értek egyet, tehát ezt akkor tartanám komolynak, ha a hatályba léptetés 2005. január 1-jével megtörténne. Akkor miért volt sürgős az egész szociális törvény elfogadása, behozatala? Nyilvánvaló, hogy ha 2006. január 1-jét célozzuk meg az ilyen szociális ellátásoknak a rászorulókhoz való juttatására, akkor nem beszélhetünk egyébről, mint kampányfogásról, és ez mind közpénzekből történik. Nos, én ezt rendkívül tisztességtelennek tartom, és a magam részéről vissza is utasítom. Annál is inkább így van ez, mivel, ha megnézzük - mint ahogy említettem, különösen tekintettel a segélyezésre vonatkozik ez a rész, és itt Lenkovics Barnabásra is hivatkoznom kell, aki abban, amit mindenki megkapott a mai szociális bizottsági ülésen, részletesen leírja -, a tervezet öt lépcsőben határozza meg a hatályba léptetést. Ez a szerény 70 szakasz, ami itt előttünk fekszik, öt lépcsőben kerül hatályba léptetésre, és ami az állampolgárokat valóban mélyen érinti, az mind 2006. január 1-jétől.
Tehát én úgy ítélem meg, hogy itt lehet beszélni szociális érzékenységről, lehet beszélni szociális ellátás megadásáról, lehet az állampolgároknak azt mondani, hogy majd segítünk a szociális problémáinak a megoldásában, de mire ez eljön, addigra már éppen a kampány időszakában vagyunk. Akkor miért nem oldjuk meg a 2005-ös költségvetésnél? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hiszen ez így lett volna tisztességes. Időben jeleztük a szociális ellátásokra vonatkozó indítványunkban, hogy a 2005-ös költségvetésben ezeket az ellátásokat tervezni kell.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem