DR. KATONA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt veti föl, hogy helyes lenne, ha a jégeső-elhárítás költségvetési támogatása újra megvalósulna, pontosabban, ön egy technikai kérdést említ, hogy jó lenne, ha a költségvetésben nevesítve szerepelne ez a támogatás. Azért mondom, hogy ez technikai kérdés, mert a kormány éppen a költségvetési előirányzatok terhére, a költségvetési előirányzatokból most is támogatja a jégeső-elhárítást, és ezt nem is tervezi megváltoztatni. Ennek a jogszabályi alapja egyébként a 25/2004. számú FVM rendelet, ennek a 284-285. §-a szabályozza az elhárítási támogatás feltételeit.
Képviselő úr nyilván tudja, hogy miután ez nemzeti támogatásnak minősül - úgy, ahogy említette is -, az európai uniós szabályoknak megfelelően bejelentésköteles. Tehát ezért kell a szabályozást megfelelően tenni, de nyilván azt is tudja ön, hogy ezt a bizonyos egyedüliként jégeső-elhárítást végző egyesülést, annak a tevékenységét a kormány támogatja, hiszen ezt eredményesnek és fontosnak ítéljük. 2004 márciusában kapott az egyesülés 30 millió forintos állami támogatást, és ezen felül a tárca 2004. október végén, tehát nem egészen két hónappal ezelőtt 15 millió forintos kiegészítő állami támogatást ítélt oda az egyesület részére.
Hozzá kell tennem, ahogy utaltam rá, az egyesülés pillanatnyilag nem számít teljes mértékben EU-konformnak, ezért ezt a támogatást 2004 augusztusában, mármint ezt a jégeső-elhárítási tevékenységet 2004 augusztusában támogatásként a tárca bejelentette az Európai Unió Bizottsága részére, ez teremtette meg a jogalapot arra, hogy a csatlakozást követően három évre további állami támogatást nyújtsunk ezen a jogcímen.
Képviselő úr is említette, hogy éppen erre a három évre van szükség, vagyis tehát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelkezésre álló források ismeretében és ennek megfelelően, ahhoz mérten 2005-ben is támogatni kívánja a jégeső-elhárítási tevékenységet, de természetesen ennek ellenére vagy ezzel együtt megfontolásra javasolta az egyesülés részére, hogy esetleges szervezeti átalakulással, valamint a tagok érdekeltségének, illetve befizetésének növelésével hogyan lenne megoldható az egyesülés tevékenységének finanszírozása, a korábbi évekhez képest esetlegesen alacsonyabb állami támogatási szint mellett is, pontosan azért, hogy ez hosszú távon is működőképes legyen.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem