JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Elnök Úr! Rövid, konstruktív vita után az előterjesztőnek is könnyebb az összefoglalásban a dolga, és ezzel a jövő heti szavazást rövidítjük le, ha most összegezném az elhangzottakkal kapcsolatos álláspontot.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni azt, hogy közösen értjük, hogy az európai uniós közös biztonságpolitika részeként van dolgunk Európában. Nekünk, magyaroknak kiváltképp van dolgunk a déli határaink mentén, és ez bizony anyagi és katonai áldozatot is igényel tőlünk. Ebben az áldozatvállalásban a mi biztonságunk garanciája lakozik. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy nem egyoldalú előnyök származnak a másik oldalon a mi jelenlétünkből, hanem mi magunk kapunk egy olyan plusz biztonsági garanciát, amelyre mindenféleképpen érdemes figyelni, és általában emlékeztetni azokat, akik erről megemlékeznek. Nagyon fontosnak tartom, hogy van egy elkötelezettség a közös európai haderő felállításával kapcsolatosan, legalábbis verbálisan már igen. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy amikor ez konkrét felajánlásokban kell hogy testet öltsön, vagy ne adj' isten, olyan feladatok végrehajtását is kell hogy jelentse, amely, ha tetszik, a veszélyes kategóriába tartozik, akkor ez a fajta eltökéltség és elszántság megmarad-e.
Amit nagyon-nagyon fontos dolognak tartok, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy a XX. század egy kicsit ténylegesen arról szólt, mint amit Mécs képviselő úr említett, hogy a konfliktusainkon nem tudtunk magunk úrrá lenni, a nagy konfliktusokban külső segítségre volt szükségünk. Ideje hát, hogy Európa, amely azért mégis egy nagy piac, hatalmas gazdasági, katonai potenciál, végre a maga sorsáról tudjon rendelkezni, és egyes térségekben a békefenntartást, a béke megvalósítását és a stabilizációt biztosítani tudja.
Köszönet hát azért a támogatásért, amelyet ehhez a külpolitikai célhoz és ehhez a konkrét tevékenységhez önök itt és most mondtak és ígértek. Szeretném önöket biztosítani arról, hogy katonáink felkészítésében ugyanolyan eredményességgel fogjuk ellátni a feladatunkat, mint ahogy azt tettük az SFOR-ban.
Apropó, SFOR. Valóban nem szabad az iraki és a jelenlegi misszió között semmiféle formában egyenlőségjelet tenni, sőt, mi több, nem szabad úgy tekinteni, hogy ma történt egy igen meg egy nem. A kettő tulajdonképpen nem kompenzálja egymást, annál is inkább, mert a mostani döntésünkkel, a lehetséges döntésünkkel megszűnik az SFOR-ban való részvételünk. Azaz, ha tetszik, akkor nem egy iraki kompenzációt hajtunk végre az ALTHEA-műveletben való részvétellel, hanem az SFOR megszűnését követően ugyanazt a feladatot fogjuk javarészt ellátni, amit korábban láttunk el az elmúlt időszakban. Fönntartjuk azt a létszámot, amit fönntartottunk az elmúlt időszakban, és reményeink szerint ugyanolyan sikeresek leszünk, mint amilyenek az elmúlt időszakban.
Ami az alkotmánymódosítást illeti, önök beláthatják, hogy én már óvatosan nyúlok az alkotmánymódosításhoz mint problémához, hiszen az elmúlt időszakban, egy kivétellel, ezen a területen nem mindig övezte siker a kísérleteimet. Így van ez az európai uniós műveletekkel is, mert miközben Karsai Péter képviselő úr mondja, hogy szívesen támogatnák, miközben Nyitray képviselő úr is fölveti, hogy ezt előbb-utóbb valóban meg kell oldani, aközben azért szeretném jelezni, hogy én magam mintegy háromszor-négyszer kezdeményeztem már a legnagyobb ellenzéki frakciónál azt, hogy alkothatnánk közösen egy olyan szabályt, amely az európai uniós részvételt is gyakorlatilag kormányzati kompetenciává tenné. Ez idáig nem nyertünk támogatást, meghallgatást. Éppen ezért vagyunk itt és most, és éppen emiatt van most módunk erről a kérdésről beszélni. De ha, mondjuk, Nyitray képviselő úréktól kérhetjük azt, hogy nyújtsák be az alkotmánymódosításra vonatkozó eme javaslatukat, akkor egészen bizton állíthatom, hogy támogatók leszünk ebben a kérdésben.
Ami pedig az alkotmány egyes paragrafusainak megkerülését illeti, Nyitray képviselő úr kétpercesében utalt erre: képviselő úr, mi nem kerüljük meg az alkotmányt, nem kerüljük meg a parlamentet, nem kerüljük meg a közvéleményt. Akkor tájékoztatjuk, amikor helyzet van. Ebben a pillanatban kötelezettséget nem vállaltunk, ígéretet nem tettünk, katonákat erre a feladatra ki nem vezényeltünk, hanem egyszerűen, mint minden normális katonai tervezés, vizsgáljuk azokat az opciókat, azokat a lehetőségeket, amelyek mint kihívás jelentkezhetnek. És ebbe éppúgy beletartozik a NATO-műveletben való részvétel, amely az irakiak kiképzését szolgálja - még a helyszínét sem tudjuk pontosan, hogy ez hol történik -, mint esetleg egy koszovói feladatvállalás, vagy Afganisztánban a különböző újjáépítési csoportok munkájában való részvétel. Nekünk az a fontos, hogy a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeivel megegyező szerepet vállaljunk, nem több mint ezer körüli fővel, amely az ország stabilitását, szövetségi elkötelezettségét és értékrendjét biztosítja.
Ha ez megtörténik, akkor a választásunk, már a missziókban való részvételre, szerencsés volt. Ha ez megtörténik, akkor teljesen természetesen a későbbiekben minden döntés előtt a közvéleményt, a parlamentet és a politikai partnereinket is időben tájékoztatni fogjuk. Nyilvánvalóan a döntés ódiumát, annak felelősségét és annak jogát a NATO-missziók tekintetében már magunkra fogjuk vállalni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
