ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): A házbizottság a Házszabály rendelkezései alapján azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a “Tápiószele Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének feloszlatásáról” szóló H/12471. számú országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy az előterjesztés sürgősségi döntés nélkül kerüljön napirendre; módosító javaslat benyújtására a mai napon 15 óráig legyen lehetőség; módosító javaslatok beérkezése esetén is, együttes összevont általános és részletes vita után, még a mai napon kerüljön sor a módosító javaslatokról történő szavazásra, valamint a zárószavazásra. A határozathozatal előtt frakciónként egy-egy megszólalásra van lehetőség. Kíván-e ezzel bárki élni? (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván.
Határozathozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály értelmében az indítvány elfogadásához a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem tehát önöket, elfogadják-e a házbizottság 12471/3. számon előterjesztett javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 318 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta az indítványt.
A házbizottság, ugyancsak a Házszabály rendelkezései alapján, azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés “Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó művelethez történő magyar hozzájárulásról” szóló H/12495. számú országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a mai napon együttes összevont általános és részletes vitára kerüljön sor.
Kérdezem, a frakciók kívánnak-e élni a felszólalási lehetőséggel. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kívánnak.
(14.30)
Határozathozatalunk következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a házbizottság H/12495/2. számon előterjesztett javaslatát. Kérem, most szavazzanak a négyötödös szabály szerint! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 326 igen, 1 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadta a Házszabálytól eltérés indítványát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi bizottság mai ülésén határozati javaslatot terjesztett elő “A kárpátaljai magyar és német civil férfiak sztálini lágerekbe történt elhurcolásának 60. évfordulóján” címmel H/12668. számon. A napirendi ajánlásunkban szerepel, hogy ebben az esetben az Országgyűlés dönt a Házszabálytól való eltérésről. Ennek elfogadása esetén a mai napon tárgyaljuk az előterjesztést. A Házszabály rendelkezései alapján a házbizottság kezdeményezte, hogy az Országgyűlés a határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy az előterjesztés sürgősségi döntés nélkül kerüljön a mai ülés napirendjére, bizottság kijelölésére ne kerüljön sor, az Országgyűlés még a mai ülésnapon, a határozati javaslat felolvasását követően vita nélkül döntsön.
Kérdezem, kívánnak-e élni a frakciók a megszólalás lehetőségével. (Nincs ilyen jelzés.) Nem.
Határozathozatalunk következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a házbizottság H/12668/1. számon előterjesztett javaslatát négyötödös szabály szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 328 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta a Házszabálytól eltérést.
Az előterjesztés vitájára és a döntésre a mai esti határozathozatalok között elsőként kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem