KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti hozzászólások is mutatják, hogy erősödik, élesedik a vita a népszavazási kezdeményezés másik kérdését, az egészségügy jövőbeni sorsát illetően. És meg kell mondanom mindjárt az elején, hogy ahogy ez ilyenkor már lenni szokott, megint megindulnak a hazug állítások, megint megindul a megalapozatlan ijesztgetés, megint megindul a választópolgárok félrevezetése.
(14.10)
Ott tartunk, mint az állampolgársági kérdésnél: belpolitikai okokból belpolitikai szkander folyik, az előbbi kérdéskörben a határon túli magyarok bőrére, ebben a kérdéskörben pedig a betegek, illetve az egészségüket megőrizni szándékozók bőrére.
Van persze néhány kérdés, amiben egyetértés van a felek között: egyetértés van abban, hogy mindenki szeretne magasabb színvonalú egészségügyi ellátást, merthogy tudja, hogy ennyi pénzből, amennyi most van, ilyen színvonalú ellátás biztosítható, sőt lényegében ez a színvonal sem lenne biztosítható, ha az egészségügyben dolgozók sokszor áldozatos munkával nem javítanának azon a helyzeten, amibe egyébként önhibájukon kívül, sokszor önhibájukon kívül kerülnek. Van egy másik egyetértés ebből következően, hogy több pénzre van szükség a magyar egészségügyben. De ebből fakadóan viszont van egy harmadik egyetértés is: senki nem akar több járulékot fizetni, senki nem akar a saját büdzséje, pénztárcája terhére többet fizetni a magyar egészségügyre.
Ebből viszont az következik, tisztelt képviselőtársaim, hogy a költségvetés nem tud több pénzt adni, mert nem tudja honnan elvenni. Amikor önök olyanokat hallanak a másik oldalról, hogy több pénzt kell adni az egészségügynek, és ha mi majd jövünk, akkor majd mi több pénzt adunk, akkor tessenek - ha már Karinthy - Karinthynak arra a mondatára gondolni, hogy az állam, amit ígér, azt megtartja, ha pénzt ígér, azt is megtartja. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)
Erre tehát számítani igazán, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet, éppen ezért megoldás a magánmegtakarítás, a magántőke bevonása az egészségügy sorsának rendezésébe. Aki ezzel nem hajlandó szembenézni, az egész egyszerűen hazudik mindenkinek, vagy több adót akar beszedni, vagy - mondjuk - a nyugdíjakat akarja megrövidíteni vagy a szociális ellátásokat, vagy az oktatásra, kultúrára fordítandó összegeket akarja csökkenteni. Azt gondolom, hogy ez nem járható út.
A valótlan állításokat említettem. Elhangzik, hogy eladják a kórházakat, és bevásárlóközpont, szálloda lesz a helyén; szemenszedett hazugság, az önkormányzatok a törzsvagyonba tartozó vagyontárgyakat nem idegeníthetik el. Elhangzott a múlt héten a volt miniszterelnök szájából, hogy majd összeomlik a társadalombiztosítás. Mitől, tisztelt képviselőtársaim? Mitől? Ugyanannyi ellátott, ugyanolyan finanszírozással, legfeljebb több pénz jön be az intézmények működtetésére. Elhangzik, hogy majd a szegény emberek nem vehetik igénybe. Miért ne, tisztelt képviselőtársaim, amikor azon az oldalon semmi változás nem történik, mindenkinek jár Magyarországon az egészségügyi alapellátás. Ezért aztán ez sem igaz, arra alkalmas kizárólag, hogy megzavarja az embereket.
Ezzel szemben, tisztelt képviselőtársaim, ha van befektető, akkor neki az az érdeke, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtson, egyszerűen azért, hogy több beteg jöjjön hozzá, mert a több beteg több támogatást jelent, ehhez viszont az kell, hogy jobban megszervezze a munkát, ehhez viszont az kell, hogy megelégedett, megbecsült, megfizetett orvosok és egészségügyi dolgozók dolgozzanak az intézményekben, és nincs paraszolvencia. Ez a következménye valójában annak, ha tiszta, rendezett, átlátható viszonyokat teremtünk a magyar egészségügyben, ha igenis megfelelő kondíciókkal és feltételekkel bevonjuk a magántőkét, és ha olyan követelményrendszert és feltételrendszert állítunk, aminek a következményeként egy magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képes magyar egészségügy alakul ki a betegek, az egészségesek és az egészségügyben dolgozók számára. (Folyamatos zaj.)
Az igen szavazat a jelenlegi rossz, elviselhetetlen állapotokat konzerválná, és lehetetlenné tenné a magyar egészségügy helyzetének rendezését, az egészségügy jövőbeni kibontakozását. Ezért mondjuk azt, hogy nemmel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), csak nemmel szabad a feltett kérdésre szavazni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem