SELMECZI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm, tisztelt elnök úr. Kedves Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ön nem sokkal azután, hogy miniszterként bemutatkozott, most bűvészként próbál debütálni. A mutatvány nem könnyű és nem is veszélytelen: megkísérli átfesteni, sikeresnek láttatni a jövő évi költségvetést. Bűvészkedni lehet, az embereket becsapni azonban nem, erre csak a legnagyobbak képesek, mint amilyen Rodolfó is volt. Ő a mutatványa előtt mindig azt mondta: Csak a kezemet figyeljék, vigyázat, csalok! Zavarban lennénk, hogy önnek mit is kéne mondania a mutatvány előtt. Talán ezt: csak a számat figyeljék, vigyázat, csalok!
A bűvész - azaz ön, miniszter úr - a minap felemelte a varázspálcáját, majd kimondta a varázsigét: a jövő évi költségvetés fejlődési pályára állítja a magyar egészségügyet. Ezután egy kis számmágia következett, százalékok, grafikonok és diagramok tájékoztattak arról, hogy a 2005-ös év milyen nagyszerű év lesz az egészségügyben. Közönség van, hókuszpókusz van, a mutatvány azonban nem fog sikerülni. Hogy miért nem? Mert a közönség, az ország közönsége már ismeri a trükköt, már sokszor látta, amint egy szocialista miniszter szemfényvesztéssel próbálkozik.
Az emberek ezért megpróbálnak a hókuszpókusz mögé látni, és megnézni, miről is szól, számukra, az ő életükben mit is fog hozni a jövő év. Látva a költségvetést, nem igazán értik, hol a fejlődési pálya, mi ez a derűlátás, mi ez a bűvészkedés a számokkal. Csodálkozva kérdezik a szívbetegek és a csontritkulásban szenvedők: csakugyan fejlődési pályára állítja az egészségügyet az a költségvetés, amely egyetlen fillért sem szán az ingyen gyógyszerekre? Kérdőn nézik a költségvetés számai az ápolók: valóban fejlődési pályát jelent az a költségvetés, amelyben nyoma sincs a két és fél éve megígért hűségjutalmaknak? Felkapják a fejüket az allergiás betegek: vajon milyen fejlődési pálya az, ahol a parlagfű-mentesítésre az állampolgárok felajánlásán kívül egyetlenegy fillér sincs?
Csodálkoznak a kórházban dolgozók és a betegek: tényleg fejlődési pályára állítja az egészségügyet egy olyan költségvetés, amely semmit sem javít a csődhelyzetben lévő kórházak siralmas helyzetén? A sor, sajnos, hosszasan folytatható. (Folyamatos zaj.)
Vajon miféle fejlődési pályát jelent az a költségvetés, ahol például kevesebb pénzt szánnak a népegészségügyi programra és a Vöröskeresztre? Az említettek mind-mind vesztesei a jövő évnek. És mivel ez a költségvetés gyakorlatilag az önök kormányzásának végéig szól, már senkinek nem lehet illúziója: a szocialisták nem akarják beváltani az ígéreteket.
Tisztelt Miniszter Úr! Ez a számmágia már elődjének, Kökény Mihálynak sem vált be. Kérdésem a következő: nem lenne-e egyszerűbb elismerni, hogy az egészségügy nem fejlődési pályán, hanem lejtmenetben van?
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem