LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A miniszter asszonynak elküldött kérdést nemcsak az érdekeltek vagy az Autósélet című folyóirat legutóbbi számában az érdekvédő szakemberek tették föl teljes joggal, de aki ismeri a siketek és nagyothallók mindennapos gondjait, az könnyen beláthatja, hogy számukra több veszélyt tartogat a közlekedés, mint más ember számára. Nem hallják ugyanis a közeledő járművek hangját, nem észlelik a megkülönböztető hangjelzést használó és gyakran a zöld jelzésnél is váratlan irányból felbukkanó járműveket. Ők is az érzékszervi fogyatékossággal élők közösségébe tartoznak, de sorstársaikkal ellentétben parkolási kedvezményre nem jogosultak.
A tárca eddig azzal indokolta a siketek és nagyothallók véleményem szerint hátrányos megkülönböztetését, hogy esetükben nem áll fenn a mozgásszervi fogyatékosságban szenvedők vagy a vakok és gyengén látók helyváltoztatási képességét megnehezítő akadályozottság.
Valóban, más jellegű a siketek és nagyothallók akadályozottsága, de létezik ez az akadály. Bárki meggyőződhet erről a hátrányról, például csak egy napig próbáljon meg füldugóval, minden közlekedési zajtól elszigetelve, csak a süket csendet észlelve közlekedni. Egy ilyen nap, ha a kísérletező túléli, alkalmas lehet a siketek és nagyothallók iránti empátia felébresztésére.
A kérdésem egyszerű: mit tud tenni a tárca annak érdekében, hogy a siketek és nagyothallók a kedvezményre jogosító parkolási igazolványok tekintetében a többi, mozgásában korlátozott vagy érzékszervi fogyatékossággal élő személlyel azonos elbírálásban részesüljenek?
Várom miniszter asszony válaszát. Köszönöm.
