DR. CSEPELI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. CSEPELI GYÖRGY
DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ügy, amit felhozott, azt hiszem, nagyfokú figyelmet érdemel a Ház részéről, hiszen nem vagyunk valamennyien olyan szerencsések, hogy ilyen jól fűtött, világos helyiségben töltsük el napjainkat.
A kormány tisztában van azzal, hogy a postahivatalok a kistelepüléseken élő emberek közösségi életterének kiemelt fontosságú részei, és nem pusztán egy anyagi vállalkozás alanyai. Ugyanakkor az itt élők számára nyújtott szolgáltatásokat - mint amilyenek például a postai szolgáltatások, az önkormányzati ügyintézés, az adóhatóságokkal való kapcsolattartás vagy akár a tanulás és a kulturált időtöltés -, ezeket a lehetőségeket valószínűleg nem lenne szabad elszigetelten, önmagukban vizsgálni. Igazi eredményeket csak akkor érhetünk el, ha ezeket a lehetőségeket a XXI. század színvonalán vizsgáljuk. Ezáltal válhatnak majd valóban korszerű, lakható településekké ezek a jelenleg elég sanyarú sorsot kínáló települések, így kapcsolódhat össze a modernizáció és az igazságosság, nemcsak elméletben, hanem az ott élők fejében is.
Az új kormányzati struktúra elég nyilvánvalóan mutatja, hogy a kormány a vidékfejlesztés kérdését és benne a postai szolgáltatások biztosításának kérdését komplexen kezeli. Ami a képviselő úr által fölvetett kérdést, a postaszolgáltatás változását és a mobilposta megjelenését illeti, ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ebben az országban pár évvel ezelőtt még több száz olyan település volt, ahol csak postagalamb repült, postaszolgáltatás nem volt. Az ottani lakosoknak a legközelebbi településre kellett ugyanis elmenniük, hogy küldeményeiket átvehessék. A mobilposta tette lehetővé, hogy ezeken a kistelepüléseken ma már mindenkihez eljutnak a küldemények, legyenek azok levelek vagy csomagok.
Az Európai Unió előírásainak megfelelően az új postatörvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy az ország egész területén a postai küldeményeket munkanaponként legalább egyszer össze kell gyűjteni, illetve házhoz kell kézbesíteni, de nemcsak azért, mert uniós előírás, hanem azért is, mert így igazságos, voltaképpen így egyetemes a postai alapszolgáltatás.
A 600 lakosszám fölötti, de 1000 fő alatti lélekszámú településeken a hatályos kormányrendelet kizárólag abban az esetben teszi lehetővé ezt a mobilszolgáltatást, ha a posta a település önkormányzatával erről szerződésben meg tudott állapodni. Az 1000 fő feletti lakosságszámú településeken pedig még az önkormányzattal való egyetértés esetén sem engedi meg a jogszabály az állandó postai szolgáltatóhely mobilpostával való felváltását. Ilyen értelemben véve tehát postahivatalok bezárása itt nem fenyeget. Tudjuk, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy 2009-re, mire az Európai Unióban a posta teljes mértékű liberalizációja megvalósul, a Magyar Posta felkészült legyen a versenyben.
Tudatában voltak ennek az elmúlt tíz év kormányai is, hiszen a 600 fő alatti településeken a mobilposta szolgáltatásrendszerének kialakítása és az első mobilposta-autók indítása már az előző kormány ideje alatt megtörtént.
(15.30)
A komplex vidékfejlesztés logikáját követi az e-Magyarország programunk is, melynek keretében a legérintettebb települési kategóriában a 600 fő alatti települések számára pályázatot hirdettünk elsősorban a postai (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szolgáltatásokkal együtt működtetendő közösségi internet-hozzáférési helyek létrehozására. Ezek afféle információs közkutak lehetnek. Célunk ezzel, hogy a kistelepüléseken élők is megfizethető áron, lakóhelyük közelében juthassanak hozzá az internet használatához, akár mint küldők, akár mint fogadók. Ez a szolgáltatás előremutató, európai megoldást kínál a hátrányos helyzetű települések számára, és egyúttal lehetőséget teremt ama bizonyos közösségi… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem