BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánom a kisebbségi véleményem során elmondottakat megismételni, de azt hangsúlyozni kívánom, hogy úgy véljük - a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség foglalkoztatáspolitikai kabinetje -, hogy jó irányba tett tétova lépés. Nem én mondtam, hogy gesztus értékű, hanem a miniszter úr mondta egy nyilatkozatában, és ez egy korrekt megállapítás. Ugyanis olyan körből merít, amely közel 400 ezres kör. Egyes kutatók megállapítása szerint 800 ezer potenciális munkavállaló nem jelenik meg a munkaerőpiacon, ezért mondtam, hogy ezek a lépések fontosak, jó kört érintenek, de egy sorozatban tovább bővítendő.
(19.10)
Tovább formálandó azért, mert egyre több olyan társadalmi csoport, csoportosulás kerül nehéz helyzetbe, akiknek az állam beavatkozására szükség van. Ez a szubszidiaritás; amit nem tud megoldani egy kisebb közösség, azt megoldja az önkormányzat, amit egy-két önkormányzat nem tud megoldani, azt a regionális szerveződés igyekszik segíteni majd, és ahol ez sem lehetséges - a térségi különbségek helyretétele -, ott az államnak kell aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökkel beavatkozni.
Megítélésünk szerint igen súlyos helyzet alakult ki az agrárgazdaság területén, amelyre a mai napig nem hallottunk még érdemleges reakciót és választ, és lehet, hogy ott is késésben vagyunk.
A pályakezdő fiatalok esetében nagyon fontosnak tartjuk valóban ezt az intézményrendszert. Bíráljuk az utólagos finanszírozást, hiszen itt a munkáltatókat kell kedvező helyzetbe hozni, főleg a kis- és középvállalkozásokat, de ha Magyarország arra törekszik, hogy a többletérték előállítása révén, a kiművelt emberfők révén legyen versenyképes Európában, akkor pedig szükség van kutatóhelyekre, szükség van az internet világában, az elektronikus önkormányzati, kormányzati rendszerben is ennek a gyakornoki rendszernek vagy ösztöndíjrendszernek a tovább-bővítésére. Véleményem szerint ma 40 ezer olyan pályakezdő, regisztrált fiatal munkanélküli van, aki, ha így kezdi az életét, akkor a későbbiekben nem számíthat egy pozitív pályára való jutásra. Fontos tehát ez a lépés.
Bíráltuk a törvénytervezetnél a Munkaerő-piaci Alap felhasználásának a vizsgálata során az aktív és passzív munkaerő-piaci beavatkozások arányát. Megítélésem szerint ez sem lehet vita tárgya, habár ez az előterjesztés épp az aktív eszközök irányába tesz egy lépést. Szükségesnek tartjuk felülvizsgálni az aktív munkaerő-piaci lehetőségek további alkalmazását is, és helyenként a még nagyobb mértékű decentralizációt.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy minél hamarabb bekerüljenek a munkaerőpiacra azok a több nyelvet beszélő és szakmával vagy diplomával rendelkező fiatalok, akiket arra biztattunk - nemcsak a szüleik, hanem mi is -, hogy tanuljanak, mert az Európai Unióban szükségük lesz rá.
Egyre nagyobb méretet ölt - főleg az ország nyugati területéről - a nyugati országokban, Európa más országaiban való alacsonyabb szintű és helyi viszonyok között alacsonyabb bérért való munkavállalás. Ez magában hordozza a veszélyét annak, amit el akarunk kerülni, hogy képzett és több százezer vagy millió forintért képzett fiatalok tömegei hagyják el az országot. Ez mindenképp elkerülendő, ezért is hasznos. Nem hasznos viszont az, hogy egy évvel később vagy kilenc hónap plusz három hónappal később kerülhet sor a támogatásnak a munkáltatóhoz való eljutására.
Szeretnék szólni egy olyan csoportról is, amelyről rendszeresen és sok alkalommal megfeledkezünk. Ezek a közalkalmazottak, köztisztviselők. Egy másik törvény foglalkozik ezzel a témával. A következő órákban erről lesz szó, és remélem, hogy alaposan kitárgyaljuk. Nem olcsó államot, hanem hatékony államot ígért mindegyik, parlamentbe jutott politikai erő. A hatékonyság nem feltétlenül 60 vagy 70 ezer munkaerő elbocsátásával, létszámzárlatokkal, vezető tisztségviselők kiugróan magas díjazásával és közalkalmazottaknak pedig az elbocsátásával jár.
Valóban, ahogy képviselőtársam is beszélt erről, ugyanebben az időszakban tárgyalunk más, olyan foglalkoztatáspolitikai eszközöket, amelyek gyógyírként vagy gyulladáscsökkentőként hathatnak a lázas munkaerőpiacra. Nem igazolódott be az a tétel, amelyet a kormány a kezdet kezdetén vállalt, hogy 400 ezer új munkahelyet létesítünk. Erre szavamat adom - nem én, hanem a megválasztott miniszterelnök. Ezt követően ma arról beszélnek egyes képviselőtársaink, hogy plusz 50 ezerben van a kormány. Én ezt kétlem. (Közbeszólásokra:) Nem csak én kétlem, mert az nem lenne elegendő.
A közbeszóló képviselőtársaimnak mondom: a kezemben van “A munkaerő-piaci helyzet alakulása 2004 második felében”, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat részletes adataival. Nem tartom helyesnek azt, ha becsapjuk önmagunkat. Ma Magyarországon - és ez is ehhez a napirendhez tartozik, a helyes kiindulóponthoz - a regisztrált munkanélküliek számítását a Központi Statisztikai Hivatal pontosan és számomra is elfogadható módon végzi. Ugyanakkor ez a reális, a valóságos munkanélküliségtől mintegy 8-10 százalékkal eltér, a reális, valóságos munkanélküliség 8-10 százalékkal magasabb. Ha nem ezzel számolunk, akkor önbecsapást végzünk. Ezekből az értékekből pedig számolni azt, hogy hány új munkahely létesült, nagyon ingoványos és csalóka talajra viszi a mindenkori kormánypártokat.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség véleménye szerint vissza kell térni arra a pályára, amelyben támogattuk a családokat; a család mint a gyermeknevelés alapintézménye, a család mint azon vállalkozás, ahol az oktatásra-nevelésre, a pályára való juttatásra a legtöbb támogatást nem segélyből, hanem a munkáért elvégzett jövedelemből kell biztosítani. Vissza kell térni arra a pályára, amely nem foglalkoztatáspolitika, hanem annak egy teljesebb kategóriája, ahhoz a gazdaságpolitikához, amely a kis-, közép-, mikro- és családi vállalkozásokat helyezi fókuszba, hiszen nekik kell a legtöbb foglalkoztatottat fenntartani, eltartani, és nekik kell a jövedelmet biztosítani. Ma Magyarországon a pozitív egyenlegnek, a fejlődésnek alapvető motorja az a 70-80 multinacionális cég, amely rendkívül hasznos, eredményes gazdasági tevékenységet végez. Ideje lenne felzárkóztatnunk a hazai kis- és középvállalkozásokat, hogy épp a legfontosabb területen, a munkaerőpiac területén tegyenek határozott lépéseket.
Elhangzott a Munkaerő-piaci Alap, és vizsgáltuk ennek a 2003. évi teljesülését is. Jó, ha tudják a kedves jelenlévők, nem csak a munka világában - ahogy fogalmaznak egyesek - élők, hogy ezt 2:1 arányban a munkáltatók, illetve a munkavállalók adják össze, és törvényi keretek között mi döntünk, illetve egy bizottság, valamint a miniszter úr, ennek a felhasználásáról. Célszerű lenne ezekben a munkaerő-piaci alapokban olyan irányt kialakítani fokozatosan, amely minél nagyobb kört von be, nem a segélyezés, nem az utólagos gyógykezelés tekintetében - olyan értelemben, hogy munkahelyről elbocsátottaknak való segítségnyújtás mellett -, hanem az aktív munkaerő-politikai eszközöket, mint például ez az előterjesztés is, még nagyobb mértékben előtérbe hozza.
Javasolni fogjuk, hogy bővítsük a foglalkoztatások... - a munkáltatóknak adott időtartamot, ugyanakkor rövidítsük le a kifizetés időpontját. Javasolni fogjuk, hogy 45 év korhatártól kezdjük a veszélyeztetettséget, és javasolni fogjuk, hogy főleg azon kismamákat, valamint mozgáskorlátozottakat foglalkoztatókat - remélem, a közeljövőben napirendre kerül az elszomorító helyzet miatt - még nagyobb mértékben tudják még tovább foglalkoztatni és támogatást adni olyan embereknek, akik gyermekeket nevelnek, hogy ezzel együtt ne vállalják a szegénységet.
Köszönöm a figyelmet, módosító javaslatokkal fogunk élni. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem