BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Meglepett Filló Pál képviselő úrnak az a megjegyzése, hogy Ékes képviselő úr miért említ itt olyan dolgokat, amelyek az oktatással függnek össze. A képviselő úr ugyanolyan jól tudja, mint itt bármelyikünk, hogy azért tárgyalunk ma erről a benyújtott törvényjavaslatról, mert a pályakezdők nehezen tudnak elhelyezkedni, azért tárgyalunk erről a törvényjavaslatról, mert 2002-höz képest majd' megduplázódott a munkanélküli pályakezdő fiataloknak a száma. Márpedig ennek számos összetevő oka van, többek között az, amit Ékes képviselő úr elmondott.
És csak úgy engedje meg, Filló képviselő úr, hogy megjegyezzem önnek, ha jól emlékszem, most éppen arról tárgyalunk már legalább két éve, halljuk, mondják önök is, hirdetik mindenfele, hogy minden bajra majd az élethosszig tartó tanulás lesz a megoldás. Akkor most én nem értem, hogy ön miért kifogásolja azt... (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Dehogyisnem, azt mondta a képviselő úr, hogy túl sok fiatal tanul, ezért nem tudnak elhelyezkedni, és aztán hozott még a saját példatárából is ennek igazolására esetet. Na most akkor nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy innentől kezdve ne tanuljon, mert akkor majd nagyobb lesz az esélye az elhelyezkedésre. Ugye, ön sem így értette, képviselő úr?
Azonkívül pedig most erről a törvényjavaslatról tárgyalunk, ahogy ön is említette, nem pedig a polgári kormányzás előző négy évéről. Nyissunk arról is majd egy vitanapot, ha úgy kívánja!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem