CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Rádióhallgatók! Szeretném felolvasni a napirend címét, ha valaki nem tudná: a pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat vitája zajlik. Az elmúlt tíz percből ez nem teljesen derült ki, ezért voltam kénytelen elmondani. Balsay képviselőtársam még néhány más, olyan kéttucatnyi napirendhez hozzászólt, ami egyébként nincs is tárgysorozatban. Viszont amihez hozzászólt, ahhoz valóban nem pontosan, mert a 400 ezerből már 800 ezret csinált, és várom, hogy a következő felszólalásában még újabb duplázást hajtson végre.
Nem lehet elégszer elmondani, úgy tűnik, mert nem akarja megjegyezni a képviselő úr: a 2002. évi kampányban a Szocialista Párt valóban azt mondta, hogy 400 ezer új munkahelyre van szükség a következő kormányzati ciklusban ahhoz, hogy legalább 100 ezer fővel nőjön a foglalkoztatottság, mert pontosan tudtuk, munkahelyek meg fognak szűnni, és munkahelyek létre fognak jönni. Ez a várakozásunk igazolódott; amúgy nagy mozgás van a magyar munkaerőpiacon. Időarányosan augusztusban úgy nézett ki, hogy 220 ezer munkahely jött létre 2002 májusától, és 175 ezer pedig megszűnt. Ennek egyenlegeként 45 ezer emberrel többnek volt munkahelye augusztusban, mint két évvel megelőzően májusban. Ez a helyzet.
Még egy ilyen ismeretterjesztő mondatot én is elmondanék, mert a KSH munkaerő-felvételét a regisztrált munkanélküliséggel nem illene összekeverni. A KSH ILO-sztenderd szerinti reprezentatív felmérés, a regisztrált munkanélküliség pedig nem a KSH-nál regisztrálódik, hanem az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szervezetében, és ez a regisztrációhoz kötött, a kettő nem keverhető össze.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem