CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért élnék a lehetőséggel, mert ugyan itt is igazolódott az, hogy amihez a politikusok hozzányúlnak, abból nem biztos, hogy jó dolog születik, mert régen nem azzal foglalkoznak, ami az előterjesztés, hanem minden mással, ami eszükbe jut az ügy kapcsán. Én mégsem szeretnék ezekről a minden másról elhangzott mondatokról szólni, hanem kifejezetten csak az előterjesztéshez kapcsolódó néhány megjegyzéshez szeretnék reagálni azért, hogy azon kevés hallgató, aki hallgatja a vitát, ne gondolja úgy, hogy minden pontosan hangzott el, néhány kiigazítást szeretnék tenni.
Az első, hogy teljes mértékben egyetértek Ékes József és Bernáth Ildikó képviselőtársaimmal, hogy itt kéne ülnie az oktatási miniszternek, a 4-6 évvel ezelőtti oktatási miniszternek. Igen, Pokorni Zoltánnak, Pálinkás Józsefnek itt kéne ülni és szembesülni azzal, hogy az akkori döntések mit produkáltak. Mert az az adatsor, amit Bernáth Ildikó képviselő asszony felsorolt, tökéletesen mutatta a 4-6 évvel ezelőtti döntések eredményét. Jó lenne, ha nemcsak az adatokat, nemcsak a jelenséget mutatnánk be egymásnak, hanem azt is, hogy ez milyen döntés következményeként alakult ki. Való igaz, nem az adott pillanat adatait, hanem az előtte lévő folyamatot is hozzá kell tenni ahhoz, hogy lássunk pontosan.
Az utófinanszírozás ügyével kapcsolatban többen fölvetették, hogy miért van az, hogy csak 9 hónappal később kapja meg a munkáltató. Először is magáról a 9 hónapról el kellett volna mondanom a szóbeli kiegészítésben, hogy a 9 hónap azon tapasztalatra és bizonyos kutatások eredményére épül, hogy körülbelül 8 hónap az az időszak, amikor egy pályakezdőre azt lehet mondani, hogy beválik; el lehet dönteni, hogy alkalmas lesz-e a feladatra vagy sem. Körülbelül ez az idő kell munkáltatónak és munkavállalónak az összeszokásához. Ezért lőttük be az időszakot úgy, hogy legalább 9 hónap legyen.
Azért van ez az utófinanszírozási modell, hogy a munkáltató mindenképpen abban legyen érdekelt, hogy 9 hónapig ott legyen a fiatal. Ehhez társul egy plusz 3 hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettség. De gondolják végig, ha havonta vagy negyedévente kifizetésre kerülne ez a járulékkedvezmény, vajon lenne-e érdekeltsége a munkáltatónak 9 hónapig foglalkoztatni az illetőt. Nem lenne, mert 3 hónap után is vagy 6 hónap után is el lehetne köszönni a fiataltól. Ezért van a 9 hónap, ezért van az utófinanszírozás, mert egyébként ellenőrizhetetlenné válna a rendszer, és az érdekeltség nem teremtődne meg a 9 hónapos foglalkoztatásra.
Ugyan Balsay képviselőtársam már elment, de többször hivatkozott arra, hogy én bizonyos megnyilvánulásokban gesztus értékűnek neveztem a javaslatot. Valószínűleg nem figyelt oda arra, hogy én ezt hogy fogalmaztam meg. Azt mondtam, hogy leginkább hatását a pályakezdő fiataloknál érzékelem, és inkább gesztus értékűnek az 50 év feletti tartós munkanélküliek esetében gondolom. Miért is? Azért, mert az 50 év feletti tartós munkanélküliek esetében már több más eszköz alakult ki, amivel ezt a problémát kezeljük, és valóban nem a társadalombiztosítási járulékkedvezmény fogja adni az áttörést, hiszen a mai szabályok szerint is át lehet vállalni a teljes bérjárulékot az 50 év felettiek esetében - meg lehet nézni a foglalkoztatásról szóló törvényt.
Most inkább azt csináltuk, hogy az alsó limitet emeltük meg, de ennél már jóval többet lehet most is tenni a jelenlegi szabályok szerint. Erre értettem, hogy az 50 év felettiek esetében inkább gesztus értékű a javasolt intézkedés, merthogy több más már szolgálja a probléma megoldását.
Valószínűleg kell még pontosítani a szövegen, de a mi szándékunk szerint teljesen világos, hogy miért 25 éves korig van a pályakezdők járulékkedvezménye, és miért 30 éves korig az ösztöndíjas foglalkoztatás. Először is, az ösztöndíjas foglalkoztatás csak és kizárólag a diplomásokra vonatkozik. Ezért az életkort feljebb kellett húzni nyilvánvalóan, mert a diploma megszerzése minden bizonnyal döntő többség esetében 25 fölé csúszik. Sokan befejezik 25 alatt is, beeshetnek a társadalombiztosítási járulékkedvezményes körbe is, de azért, hogy a diplomások ne csússzanak ebből teljesen ki, ezért van az ösztöndíjas foglalkoztatás.
Itt van egy félreértés: Lezsák Sándor képviselő úrnak mondanám, hogy szó sincs arról, hogy az ösztöndíjas foglalkoztatás csak a közszférában lenne igaz. Tessék megnézni a törvényszöveget - máris mondom a hivatkozott paragrafust -, az 1. § (2) bekezdés 7. pontjában kit nevezünk foglalkoztatónak, és fogja látni, hogy mindenkit így értünk. Nincs erről szó, hogy a versenyszféra ki lenne zárva ebből, sőt mindenki számára érvényes ez a megoldás. Annyiban persze lesz különbség, hogy a közszférában finanszírozni is fogjuk, hogy legalább a létszám körülbelül 2 százaléka legyen ilyen módon foglalkoztatva, hogy ott is lehetőséget biztosítsunk a fiatalok számára.
Felvetődik, hogy miért pont a felsőoktatásból - diplomások - kikerültek esetében használjuk az ösztöndíjas foglalkoztatást. Azért, mert - a vitában többen hivatkoztak rá - a felsőoktatásból kikerülők számára van lehetőség a legkevésbé gyakorlat megszerzésére. Ezért kell betenni egy olyan időszakot - használjuk ezt gyakornoknak is más esetekben -, hogy legyen lehetősége gyakorlatot szerezni.
Béki Gabriella képviselő asszonynak mondanám, hogy a 90 ezer forint nem olyan szempontból limit, hogy ha valakinek 100 ezer forintot adnak, akkor megszűnik a kedvezmény, hanem akkor is van járulékkedvezmény 90 ezer forintig, csak a fölötte lévő rész az, ami már nem kedvezményezett. Azt gondoljuk, hogy azért mégiscsak az a természetes dolog, hogy normális fizetéssel normális munkahelyen alkalmaznak pályakezdő fiatalt. Ha ebben egyetértünk, hogy annak kéne az alaphelyzetnek lennie, hogy a pályakezdőnek van munkahelye, és a munkahelyén rendesen megfizetik, akkor az ehhez képesti eltéréseket kell segíteni, vagyis a nehézségen kell a munkáltatót ahhoz átsegíteni, hogy valóban alkalmazzon pályakezdő fiatalt. Ezért van a 90 ezer forintos limit.
Lehet, hogy túlzó az ösztöndíjasok védelme; készséggel elfogadom, hogy ezt gondoljuk végig még egyszer. Mi tudatosan tettünk ilyen erős védelmet, hozzátéve egyrészt azt, hogy ha egyszer foglalkozni kell, mert előírásszerűen foglalkozni kell a fiatallal, akkor innentől kezdve a munkáltató is felelős, és nem lehet egyszerűen azt mondani 3 hónap után, hogy nem vált be, köszönöm szépen nem kérem; hanem ez a bizonyos 9 hónap szorítsa a munkáltatót arra, hogy legyen idő megmutatni a friss diplomásnak, hogy mit tud, és legyen elég türelmes a munkáltató is ahhoz, hogy ne az első szóra vagy ne az első konfliktusra köszönjön el a fiataltól. Lehet, hogy kell ezen lazítani, én nyitott vagyok minden megoldásra, de ezt a szempontot fontosnak tartanám.
Való igaz, és ezt szeretném megerősíteni, hogy nem az egyetlen eszköz sem a pályakezdők, sem a gyesről, gyedről, ápolási díjról, gyetről visszatérők, sem az 50 év feletti tartós munkanélküliek problémáinak megoldására az, amit mi előterjesztettünk.
(20.40)
Hiszen számos ilyen lehetőség kínálkozik: akár a pályakezdő fiatalok munkatapasztalat-szerzésére vonatkozó eddigi támogatási rendszer, akár a részmunkaidős, akár az egészségügyi hozzájárulás, akár az 50 év felettiek bérjárulék-támogatása, sok minden egyéb. Most mi azt tettük az asztalra, ami még nincs az eszközrendszerben. Nem gondoljuk, hogy ez az egy fogja megváltani a világot, azt gondoljuk, hogy a többivel együtt fogja megtenni a hatását. Ha nem, akkor jövünk újabb javaslatokkal, mert azt gondoljuk, hogy ezen három csoport esetében meg kell oldani a problémát. Mi a problémát azonosan látjuk, még ha a kialakulás okát nem is feltétlenül ugyanúgy.
Lezsák Sándor képviselő úrnak mondom, hogy annak, hogy a sorkatonaságra és a polgári szolgálatra utalás van a szövegben, két oka van. Egyrészt, amikor benyújtottuk a javaslatot, akkor még az Országgyűlés nem döntött sem a sorkatonaság, sem a polgári szolgálat sorsáról. Másrészt még mindig hatályban van a törvény, merthogy január 1-jével helyezte hatályon kívül a honvédelmi törvény és az alkotmány vonatkozó részeit az Országgyűlés. Gondolom, hogy a zárószavazásig szinkronba fogjuk hozni a két törvényt, ez a szándékunk.
Ékes József képviselőtársamnak mondanám, hogy valószínűleg itt egy kicsit összekeveredett a közmunka, a közhasznú munka és a közcélú munka az ön tapasztalatában, gondolkodásában. Ezek nem ugyanazok; közmunka sokkal régebb óta van, körülbelül '96 óta, és nagyságrendekkel nagyobb összeget fordított rá az akkori szocialista-liberális meg a mostani szocialista-liberális kormány, mint amennyit a magát polgárinak mondó kormány a négy éve alatt fordított, mert levette évi kétmilliárd forinttal minden évben a közmunkát, mi meg négy és fél milliárd alatt sosem fordítottunk közmunkára pénzt. A közmunka nem ugyanaz, mint a közhasznú meg a közcélú munka hatékonyságában sem. Erre érdemes majd a következőkben visszatérni, mert ezt is egy megoldandó problémának látom.
Egyetértek a megváltozott munkaképességűek támogatási rendszerének korszerűsítésére vonatkozó felvetésével, ezen dolgozunk. Egy olyan támogatási rendszert sikerült örökölnünk, ahol meg lehet azt csinálni, hogy nehéz sorsú, valamilyen fogyatékossággal élő emberek jóhiszeműségével vissza lehet élni. Meg lehet téveszteni három hónap alatt 2300 embert, hogy vak emberként színes gombokat fog válogatni, és ezért majd fizetést kap, meg lehet azt csinálni, hogy lehívom az állami támogatást, és egyébként valóságos piaci tevékenységet nem folytatok. Egy ilyen lyukas támogatási rendszert örökölt ez a kormány. Most közösen az érintettek szervezeteivel azon dolgozunk, hogy a visszaélési lehetőségeket, a rossz hatékonyságú működést kitisztítsuk, és egy tiszta, átlátható, valóban a foglalkoztatást segítő támogatási rendszert alakítsunk ki.
Több lépcsőben, valószínűleg 2005. január 1-jétől, 2006. január 1-jétől és 2007. január 1-jétől három lépcsőben fog beállni az új rendszer. Pont azért három lépcsőben, mert nem szeretnénk, hogy egyik pillanatról a másikra összeomoljon egy rossz rendszer; mindannyian tudjuk, hogy rosszul működik, csak az érintetteket mások - durván és nagyon méltánytalanul visszaélve - maguk elé rántják paravánként, miközben visszaélnek a helyzetükkel. Nem gondolom, hogy ezt nekünk támogatni kellene, és szerintem ebben ellenzék és kormány között létrejöhet olyan érdekegyezség, hogy ne folytatódjon tovább ez a támogatási rendszer ilyen módon.
Köszönöm szépen a vitában megszólalók érveit, véleményét, és a valószínűleg beadott módosító indítványokat, bízom benne, hogy a részletes vita során most már tényleg szakmai vitát tudunk majd folytatni a törvényjavaslatról.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
