DR. KATONA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! Ön megpróbálta összefoglalni a lényegét a saját szemszögéből ennek a törvényjavaslatnak, és közben azért néhány alapvető gazdaságpolitikai kérdésben igencsak tévedett, ráadásul mondott egy olyat is, ami egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Tisztelettel kérem, hogy ezt ne tegye. Ezt többször kértem, mert láthatóan valamiért rögzült önben egy olyan szám, hogy állítólag a közszférából 60 ezer embert elbocsátanak.
(19.20)
Ez fel nem merült, ilyen terve nincs a kormánynak. Egyetlenegy ilyen javaslatot hallottam: Varga Mihály képviselő úr a költségvetési vitában javasolta, hogy az állami kiadásokat jelentősen csökkentsük. Ebből lehetett volna ilyen létszámcsökkenés, de ez bennünk nem merült fel, önök meg szerencsére nincsenek kormányon.
Ami a kis-, középvállalkozások helyzetét illeti, ott egyszerűen nincs szó arról, amit ön mond, hogy néhány multinacionális cég állítaná elő a gazdasági teljesítmény nagy részét. A magyar bruttó hazai termék 60 százalékát a hazai tulajdonú vállalatok állítják elő. Ez nem azt jelenti, hogy akkor a kis-, középvállalkozások nincsenek sehol.
A Statisztikai Hivatal soha nem regisztrálja a nyilvántartott munkanélkülieket, ezt a Foglalkoztatási Szolgálat teszi. A Statisztikai Hivatalnak van egy munkaerő-felmérése, egy reprezentatív minta alapján készült felmérése, ennek alapján valóban autentikus adatokat közöl, ami azt mutatja, hogy a munkanélküliség szerencsére csökken.
Végül: azt hiszem, ön szintén nagyon jól tudja, csak mindig elmondja, hány százezer új munkahely teremtődött, miközben mi azt mondjuk, hogy 30 ezerrel többen dolgoznak, mint két évvel ezelőtt. Nyilvánvaló, ahhoz, hogy 30 ezerrel többen dolgozzanak, ennek a többszörösét kell új munkahelyben előállítani, hiszen közben strukturális váltás van. Nagy baj lenne, ha nem lenne, és még mindig a XIX. századnál tarthatnánk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem