KUZMA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUZMA LÁSZLÓ
KUZMA LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban hiánypótlásról van szó, valóban - el kell mondani, ami megjár a királynak -, ez egy nagyon jó elgondolás, nagyon jó törekvés, amit célul tűzött ki a minisztérium.
Többen elmondták előttem, hogy elsősorban három fő csoportot érint a törvény. Ez a három fő csoport a pályakezdők, az 50 év felettiek és a gyermekgondozásból visszatérők, és külön csoportként jelenik meg ugyan a törvényben az ösztöndíjas foglalkoztatás, de igazából, ha belegondolunk, az ösztöndíjas foglalkoztatás ugyanúgy a pályakezdéshez kapcsolódó, valamilyen nemű foglalkoztatás. E tekintetben jelentős ellentmondást vélek felfedezni a tekintetben, hogy a pályakezdőknél a felső korhatárt 25 évben határozza meg a törvénytervezet, míg az ösztöndíjas rendszerben 30 évet határoz meg, tehát magyarul kizárja a pályakezdő körből a diplomások körét, hiszen… (Közbeszólásra:) De bizony, mert ha megnézzük, mondjuk, a ma éppen folyamatban lévő oktatásnak az átlagos időtartamát a Budapesti Műszaki Egyetemen tanuló hallgatók esetében, az átlagos elvégzett időtartam hat és fél év pillanatnyilag. Ennek következménye az, hogy a 25 éves életkorig nem minden hallgató fogja befejezni az időtartamot, tehát a pályakezdés kategóriájú kedvezményre jogosító rendszerben nem tud elhelyezkedni, hanem csak - és ez jó dolog - az ösztöndíjas rendszerben.
Ezt azért említettük meg a bizottsági ülésen, hiszen az indoklásban is és sok más fórumon elhangzott, hogy a diplomások körében is megjelent tömegében a munkanélküliség, tehát ösztönzőrendszerekre igenis szükség van.
A foglalkoztatási ösztöndíj mértéke a diplomások körében is az általánosságban vett minimálbérhez viszonyítja, és ezt határozza meg mint juttatandó juttatást, ugyanakkor a diplomások körében viszont meghonosodott a diplomás minimálbér, amiről úgy gondolom, hogy ennek visszacsatolható eleme lehet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meglévő bértábla vagy akár a köztisztviselői bértábla mint alapja. Tehát az összeg közelítheti a mindenkori minimálbért, de célszerűbb lenne ezt ahhoz a körhöz viszonyítani, amely egyértelműen a diplomások körében egyfajta minimális juttatást határoz meg. Megértve természetesen azt is, hogy ez bizonyos mértékig a munkáltatókat ellenérdekeltté teszi, hiszen az egyik vonzó eleme éppen az ennek a törvényjavaslatnak, hogy kedvezményeket biztosít a kezdő munkavállalóknak. Megítélésünk szerint tehát a tervezet egyértelműen lenyomja a piaci körülmények között elhelyezkedni kívánó vagy elhelyezkedett diplomások bérét is.
Bizottsági ülésünkön felvetődött, ami már itt elhangzott, ezért csak megerősíteni tudom, hogy a kedvezmények utólagos visszaigénylése bizony nem minden esetben ösztönző, hiszen ez esetben azt szeretnénk, hogy pénzügyi juttatások miatt foglalkoztasson a munkáltató embereket, de ha ezt utólag kapja meg, ne adj' isten, még ha esetleg úgy jár, mint mostanában jártak az áfa-visszaigényléssel, akkor ez nem biztos, hogy elsősorban anyagi szempontok alapján vonzó lehet a munkáltatók részére.
Összességében megállapítható, hogy a módosító javaslatokkal bizony jobbá tehető a törvény, komoly hiánypótlást valósít meg, és bízom benne, hogy a kormányoldal támogatni fogja azokat a módosító indítványokat, amelyeket benyújtunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem