LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az Európai Unió országai közül Magyarországon, az Unió korábbi tagállamaihoz viszonyítva, nagyon alacsony mértékű a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási aránya. Feltétlenül üdvözölnünk kell tehát minden olyan intézkedést, amivel javítani lehetne ezen a kedvezőtlen arányon. Az előterjesztés pozitívuma, hogy korrigálni látszik azokat a két évvel ezelőtti nézeteket, amelyek szerint illúzió az állami eszközök révén történő gazdaság- és foglalkoztatásélénkítés, és ennek a már úgymond illúziótlan nézetnek a jegyében ítélték elhalásra a Széchenyi-programot.
Kell tehát az állami szerepvállalás, és ennek a szerepvállalásnak belefér az eszköztárába mindaz, amit felkínál ez az előterjesztés. Ha az MDF-ből kizárt és kivált, Nemzeti Fórum néven csoportot szervező országgyűlési képviselők nevében summázom a bizottsági véleményeket, akkor egyfajta várakozó jellegű tartózkodás tűnik ki a bizottsági szavazásokból.
(19.50)
A szociális bizottság tagjai egyöntetűen általános vitára alkalmasnak ítélték az előterjesztést, a gazdasági és a foglalkoztatási bizottságban nem volt ellenszavazat, hanem csak tartózkodás. Sajnos a foglalkoztatási problémák lényegesen súlyosabbak annál, mint hogy ezzel az előterjesztéssel meg lehessen elégedni. Félő, hogy erre a kicsinyke pozitívumokat tartalmazó előterjesztésre az igenlő szavazatunk a kormányt semmittevésre jogosítaná fel, ezért a továbbiakban az aggályainkat fejezzük ki.
Ma a fiatalok munkanélküliségi aránya kétszerese az országos átlagnak. A pályakezdők helyett nagyon sok munkahely csak gyakorlott és tapasztalt munkaerőt vesz fel. Gyakorlatra és tapasztalatra pedig ezek a munkavállalók is valahol mint kezdők tettek szert. Pályakezdők felvételét eddig is ösztönözte a gazdaságpolitika, azaz helyeselhető a kedvezmények javasolt erősítése, de a gondokhoz, azaz a fiatalok 13-14 százalékos nyilvántartott munkanélküliségéhez képest messze nem elégséges. Az sem szerencsés, hogy a fiatalokat segítő állami kedvezmények gyakorlatilag csak a magánnyugdíjpénztárak bevételeit növelné, mert a pályakezdő fiatalok nem választhatják a hagyományos társadalombiztosítás nyugdíjpénztárát.
Üdvözölnünk kellene az ösztöndíjas foglalkoztatásra irányuló javaslatot is. A kedvezményezett munkaadók az ösztöndíj révén lehetőséget nyernek a pályakezdők tudásának, szorgalmának a kipróbálására olyan elkötelezettség nélkül is, amit eddig a határozatlan időre szóló munkaviszony megadása jelentett. Természetesen eddig is vehettek fel a szóban forgó munkahelyek gyakornoki időre fiatalokat, azaz az előterjesztés elfogadása révén jelentősebb változásra nem számíthatunk. Bántóan sérti azonban a versenysemlegesség elvét ez a törvényjavaslat. Miért csak a köztisztviselőket és közalkalmazottakat foglalkoztató munkaadók létesíthetnek ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt? Miért zárja ki ebből a lehetőségből a versenyszférát az előterjesztés? Ha hihetünk az eddig nyilvánosságra került kormányzati elképzeléseknek, akkor a közszférában nagymértékű létszámleépítés várható, azaz szinte jelentéktelen lenne a hatása ennek a törvényjavaslatnak a foglalkoztatásra. Ha viszont a versenyszféra irányába szeretnénk terelni a közszféra előtt bezárt kapukra találó munkát keresőket, akkor éppen a versenyszférának lenne szüksége egy ilyen ösztöndíjas foglalkoztatási lehetőségre, amit sajnos ez az előterjesztés nem kínál fel.
Ebben a szegényes formában ez az előterjesztés nem alkalmas a Nemzeti Fórum támogató szavazataira. Meg kell még említenünk azt is, hogy sok szempontból fésületlen a javaslat, például több helyen előfordul a sorkatonákra, tartalékosokra történő utalás, ami 2005-ben már időszerűtlen lesz.
Ezeknek a hibáknak egy részét már észlelték a képviselők, s módosító indítványt nyújtottak be a hiba orvoslása érdekében; egy további részüket viszont nem észlelték. Gondot okozhat a jövőben az ösztöndíjasok és a munkavállalók eltérő adóztatása azonos illetmény esetén, amivel szintén nem törődött az előterjesztő.
Összegezve az MDF-ből kizárt és kivált képviselők véleményét: a gondokhoz mérten nem elegendő és elkapkodott a javaslat, ilyen formában nem tudjuk támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a függetlenek sorában.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem