RÓZSA ENDRE

Teljes szövegű keresés

RÓZSA ENDRE
RÓZSA ENDRE, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottság megtárgyalta a benyújtott törvénytervezetet. A törvénytervezet erénye, hogy hiánypótló, ugyanis a munkaerő-piaci szempontokat, kevésbé kedvező csoportok segítését szolgálja. Segíti a fiatalok munkába állását, segíti a fiatal édesanyák munkába való visszaállását, segíti azokat, akik családtagjaik ápolásáról térnek vissza a munka világába. Erénye, hogy a hatáskör kiterjed az 50 év feletti munkába visszatérőkre is.
A törvénytervezet komplex módon segíti a munka világába való visszailleszkedőket. A kedvezményezettek a munkáltatók, de akik jobb helyzetbe jutnak ezáltal, a munkavállalók. A kedvezmények igénybevételéhez azonban bizonyos feltételeket teljesíteni kell.
(18.50)
A pályakezdő fiatalok alkalmazása esetében akkor lehet a kedvezményt igénybe venni, ha a munkáltató a pályakezdőt legalább 9 hónapon át foglalkoztatja, ezt követően pedig vállalja a három hónapig való továbbfoglalkoztatását.
A kedvezmény több alkalommal is igénybe vehető, azonban alapvető feltétel, hogy a támogatás hároméves időtartamon belül csak egy alkalommal nyújtható. A kedvezmény többszöri igénybevételének feltétele az, hogy a pályakezdő foglalkoztatására a tanulmányok elvégzését követő egy éven belül kerüljön sor. A kedvezmény alapja a munkaadó által fizetett nyugdíj-biztosítási és egészségbiztosítási járulék 50 százaléka. A kedvezmény mértéke azonban a munkaadó által 90 ezer forint járulékalapnak megfelelő összeg után fizetendő 50 százalék.
A munkaadót akkor illeti meg a kedvezmény, ha a pályakezdőt legalább napi 4 órában foglalkoztatja. A félállásban való foglalkoztatás különösen előnyös lehet a gyermekgondozási segélyről visszatérő édesanyák számára, hiszen köztudott az, hogy a kisgyermekek az átlagosnál is többször és könnyebben betegednek meg. Egy félállásból való táppénz miatti távollét a dolgozónak a helyettesítését tekintve könnyebben megoldható egy oktatási intézményben is. A félállásban való alkalmazás elterjedése az oktatási intézmények tekintetében is valószínűleg kedvező fogadtatásra fog találni. A félállásban való foglalkoztatás kedvező lehet azok számára is, akik az ápolási díj folyósításának megszűnését követően kerülnek foglalkoztatásra. A félállásban való foglalkoztatás kedvező lehet azok számára is, akik önhibájukon kívül hosszabb ideje kényszerültek távol lenni a rendszeres, tartós munkavégzéstől.
Az Európai Unióban majdnem minden ötödik munkavállalót részmunkaidőben foglalkoztatják. Ha a nők foglalkoztatási helyzetét vizsgáljuk ebből a szempontból, akkor pedig minden harmadik. Hazánkban száz munkavállalóból csak négyet foglalkoztatnak részmunkaidőben.
Mindezek figyelembevételével a javaslatok benyújtását követően jól szolgálja ez a törvény a munkáltatók és a munkavállalók érdekeit. Általános vitára alkalmasnak tartjuk.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem