ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Most a napirend módosítására irányuló indítványokról határozunk először. A Fidesz és az MDF képviselőcsoportja összesen 19 előterjesztés tárgyalására tett javaslatot. Ezekről - a Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően - vita nélkül határozunk.
Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a “Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergia-áremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló T/10553. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e ma kezdődő ülésünk napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számon előterjesztett javaslattal.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen indítványomat.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az Országgyűlés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10064. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. számú törvényjavaslat módosításáról szóló T/10128. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló T/10405. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
(14.00)
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a mai ülés napirendjét a nemzeti petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számon beterjesztett határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a gabonatermelés intervenciós kezelésének, valamint az állattartók támogatásának előmozdításáról szóló H/10730. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a “Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról” szóló T/10700. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/12362. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy azt Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10731. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Tekintettel arra, hogy Herényi Károly frakcióvezető úr ebben a tárgyban gépi szavazást kért, felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy most gépi szavazás következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 102 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel arra, hogy az Országgyűlés döntött a napirend kiegészítéséről, a napirendre vett előterjesztés tárgyalására… - elnézést.
Mivel nem volt kiegészítés, tájékoztatom önöket, hogy a Fidesz képviselőcsoportja indítványozta a szerdai ülésnap napirendi pontjai sorrendjének a megváltoztatását. A Fidesz képviselőcsoportja azt kezdeményezte, hogy az ülésnapon elsőként a politikai vitára kerüljön sor, ezt kövesse a határon túli magyarok nemzetpolgárságáról, valamint a Szülőföld Alapról szóló előterjesztések együttes általános vitája, és utolsó napirendi pont legyen az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés megerősítéséről szóló határozati javaslat vitája. Arról is tájékoztatom önöket, hogy ebben a tárgyban a kiküldött napirendi ajánlás szerint történt a megegyezés a házbizottsági ülésen.
Aki a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség beterjesztett javaslatával egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatta a sorrend megváltoztatását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem