DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most már második napja hallgatjuk a költségvetési vitát, és mindenkinek szakterülete, hovatartozása, kormánypárti vagy ellenzéki mivolta alapján eldől, hogy ez a költségvetés jó, vagy nagyon jó, vagy kezelhetetlen, vagy egyáltalán nem is alkalmas arra a célra, mint amire a magyar kormány ezt ideterjesztette. És mindenkinek a maga látószögéből van igaza, mert abszolút jó költségvetés nincs. Még a jóléti országokban sem. Nyilván arra kell törekedni egy költségvetésnek, hogy az adott kormány adott programjának megfelelően az optimumot próbálja meg kihozni, s nyilvánvalóan igazodjon azokhoz a lehetőségekhez, amellyel az ország bevételi lehetőségei, bevételi oldalon jelentkező pénzeszközei újrafelosztását szolgálja.
De milyen ez az újrafelosztás? 15 éve nem nagyon változott. Központi újraelosztás a domináns, amely újraelosztás természetesen meghatározza az igényeket is. Az igények megjelennek az imént hallott családi támogatásokban, megjelennek az igények a területfejlesztésben, az infrastruktúra-fejlesztésben, s ezek az igények mind a központi költségvetéstől várják a megoldást. Nevezetesen az adott kormány intézkedéseit bírálják, kritizálják, vagy, ne adj' isten, bizonyos területeken dicsérik is. Itt az egyik ellenzéki képviselő utalt arra, hogy bizony az elmúlt ötven év rossz beidegződései visszaköszönnek, és a költségvetésben, valamint a kormányban és számos emberben is ez nyomot hagyott. Hát nyomot hagyott ez valamennyiünk lelkében, mert az az ötven év arról szólt, hogy az áldásos, az alkotmányban is meghatározott vezető párt gondoskodik az ország felvirágoztatásáról, baráti kapcsolatokat ápol a nagy Szovjetunióval, és szépen osztogat abból a pénzből, amit időnként előállít, időnként elvon, vagy a KGST-n belül megkap.
Na most ez a beidegződés nem sokat változott az elmúlt 15 évben. Várjuk, várjuk, hogy valaki segítsen rajtunk. Az természetesen a központi költségvetés vagy a kormány, és keveset gondolunk arra, hogy talán ezt az újraelosztó rendszert meg kellene reformálni. Vannak rá kísérletek időnként, egy-egy kormánynál, de ezeknek az intézményeknek van egy kemény önjáró és igen komoly gazdasági bázisát teremtő és hátterét megadó ellenállása is minden ilyen reformkísérlettel szemben.
Nézzük csak, hogyan is áll ez a költségvetés! Van egy 6500 milliárd forintos alap, és van két óriási elosztórendszer, a nyugdíj- és az egészségbiztosítás; a nyugdíjban 1853 milliárddal, az egészségügyiben 1521 milliárddal, és ott is már tervezve van mintegy 340 milliárd forintnyi hitel. Na most, amikor ezeket összeadjuk, akkor itt 10 ezer milliárd forint fölötti költségvetésről beszélünk, és a nagy elosztórendszerek, a vágyakat és a jogos igényeket kielégítendő, eszközrendszerét bíráljuk és kritizáljuk.
Nos, kérem szépen, ezeknek az elosztórendszereknek a reformja, annak felülvizsgálata már nagyon-nagyon régen időszerű. 1994 és '98 között történtek is erre lépések. Volt a nyugdíjpénztár, amely az öngondoskodás, az önnyugdíj megteremtését célozta, törvénybe iktatottan, hogy ez hány százalékban indítható el. Sajnos ezek a százalékok '98 után vissza lettek egy kicsikét fogva, és azóta sem erősödtek, magyarul marad a központi Nyugdíj-biztosítási Alap.
Mi volt az egészségbiztosítással? Az egészségbiztosításnál a Szabad Demokraták Szövetsége többször indítványozta a több-biztosítási modell kialakítását, indítványozta, és nem tesz le róla, hogy a biztosítási elvet és a szolidaritási elvet válasszuk el egymástól, mert a kettő nem ugyanaz, hogy szolidárisnak kell lennünk egy biztosítási rendszerben azon embertársaink és honpolgárok felé, akik önmaguktól képtelenek a biztosítás fenntartására, másrészt lehetőséget kell teremteni arra, hogy a biztosításban egy megfelelő ellenszolgáltatás jelenjen meg a befizetett díjakkal szemben. Gógl Árpádra és a korábbi kormány államtitkár asszonyára nézek: ezek bizony '98-ban elkezdtek megjelenni a kormányzati intézkedésekben, és már majdnem hogy örültünk is, hogy elindul egy valódi biztosítási modell, ahol ez az óriási pénz - ez akkor is már körülbelül 900 milliárd forintnyi összeget jelentett - talán nem egy központi leosztásban jelentkezik, hanem lehetőséget biztosít annak a számára, aki ebben a rendszerben benne van, hogy eldönthesse, hogy az általa az egészségbiztosításba befizetett pénzt kinél, milyen ellenszolgáltatás fejében jeleníti meg.
(13.30)
Jó volt a háziorvosi szolgálat privatizációja, nagyon jó volt az a modell, amely az irányított betegellátás irányába mutatott, sőt az előző kormánynál még a kórház-privatizáció is megjelent. Aztán egy ellenérdek is természetesen, aminek következtében Selmeczi Gabriella is megvált államtitkári tisztségétől és Gógl Árpád is a miniszterségétől, és vártuk, hogy jön majd az újabb lendület. Ez az újabb lendület oda jutott, hogy most már arról beszélünk, hogy lehet-e egyáltalán vagy kell-e kórház-privatizációt vagy egészségügyi privatizációt végrehajtani.
Azt hiszem, hogy a privatizáció egy eszköz, nagyon jó eszköz ahhoz, hogy egy biztosítási rendszert hatékonyan tudjunk működtetni, de ez nem old meg mindent. A megoldás, a magántőke olyannyira óhajtott megjelenése az egészségügyben akkor realitás, ha az a biztosítási rendszer, ami működik, választási lehetőséget is kínál. Miért van tervezve ez a mínusz 340 milliárd az egészségügyi alapban? Magyarországon kétfajta biztosítotti kör van. Van az egyik, aki megkapja a járandóságát, a bérét, ebből a közterhekben befizetésre kerül az egészségbiztosítási díj. Van egy másik kör, amely azt mondja, hogy ilyen szolgáltatásért, amit én a jelenlegi egészségügyben kapok, nem mindent vallunk be, és annyit fizetünk be, amit nagyon muszáj, és ha esetleg majd betegek leszünk, akkor vagy a magánklinikát vesszük igénybe, vagy ne adj' isten, nehéz ezt kimondani, de esetlegesen paraszolvenciával fogjuk a szolgáltatás színvonalát emelni, és ez így nincs jól.
Tehát amíg ezeket az elosztórendszereket nem tudjuk megreformálni, addig ezt göngyölítjük és visszük magunk előtt, és lehet vitatkozni azon - és ez egyébként egy nagyon jó vita -, hogy a családi gyerekkedvezményeknél az adókedvezmény, valamint a rászorultsági elv alapján nyújtott családtámogatások milyen arányban jelenjenek meg, hogy egészítsék ki egymást, valamint ehhez hogyan rendelhetjük hozzá a személyi jövedelemadó csökkentését, amely nyilvánvalóan közvetve ebben a körben marad.
A másik hatalmas elosztórendszer az önkormányzati. Magyarországon az önkormányzatok önállóságát az alkotmány deklarálja, ehhez azonban a pénzügyi forrásaik még-még-még-még nagyon kötötten jelennek meg, annak ellenére, hogy a feladataik évről évre bővülnek. Az Antall-kormány óta azt tapasztaljuk, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó része is csökkent, ez a kritikus mélypontot '99-ben érte el, majd 2002-ben a korábbi szint háromszorosára emelkedett, de nem oldja meg a problémákat. Nem oldja meg addig, amíg a közigazgatási reformot nem kezdjük el.
Közigazgatási reformot csinálni ebben a Házban, mint tudjuk, csak kétharmados többséggel lehet, tehát mind az ellenzéknek, mind a kormánypártnak felelőssége van abban, hogy elkezdünk-e egy olyan közigazgatási rendszert kiépíteni, amelyben a régiók, a kistérségek önálló pénzügyi lehetőségekkel, önálló választott testületekkel és természetesen önálló regionális, térségi, jogalkotási jogkörrel rendelkeznek-e. Akkor ezt a központi elosztást lényegesen lehet csökkenteni, a központi adóbevételekkel szemben a helyi adókat preferálni, így mentesíteni természetesen a kormányzatot attól, hogy a kijárás - mint bizony gyakran előfordul nemcsak képviselők, hanem különböző csoportok oldaláról is - csökkenjen, mert az elosztás nem a központból, nem a minisztériumok részéről, hanem az adott önkormányzati, regionális szintekről történik.
Ez a költségvetés ebbe az irányba most egy elmozdulást jelent, volt róla szó, itt az előző felszólalók is érintették, hogy a központi elosztásból most megjelenik a regionális és a kistérségi fejlesztéseknél, valamint az ellátórendszereknél is a leosztás. Ez egy jó dolog. Nyilván ezt inkább szolgálja majd, ha az összes, a különböző minisztériumoknál működő pénzeszközök koncentráltan fognak megjelenni egy-egy adott fejlesztés vagy cél megvalósítása érdekében úgy, hogy a döntési jogkör és a felhasználás közeledjen egymáshoz. Magyarul: nem a miniszteriális szinten, hanem regionális és kistérségi szinten történnek döntések, és történnek pénzügyi felhasználások.
Ugyanez igaz, és nagyon-nagyon fontos dolog, hogy az Európai Unióból érkező pénzeket mennyire és hogyan, milyen hatékonysággal tudjuk felhasználni, hogy ennek hány koordináló szervezete van, hány minisztérium visz ebből szeleteket, vagy működtetünk egy ügynökséget vagy egy ügynökség típusú intézményrendszert, amely ezeket koncentráltan és megfelelő szakmai koordináció mellett finanszírozza. Erre most egy tárca nélküli minisztérium létrehozásával komoly és jó esély van.
Nem közömbös, és a vidékfejlesztés szempontjából lényeges kérdés, hogy milyen irányban próbáljuk a magyar agráriumban, a magyar vidéken megjeleníteni azt a rendszert, ami a népességmegtartó erőt szokta szimbolizálni. Nagyon szép számítások és kimutatások vannak erre, ehhez képest a gyakorlat nem azt mutatja, hanem bizony, valamely terület minél szegényebb, annál inkább nagyobb az onnan elvándorlás. Ezzel szemben azt a kompenzációt, amit európai uniós forrásokkal erre meg lehetne szerezni, még ez idáig egyetlen kormányzat sem aknázta ki teljesen, ideértve a korábbi SAPARD- és PHARE-forrásokat, valamint a most megjelenő vidékfejlesztési, úgynevezett második pilléres támogatásokat.
A következő évi költségvetésben ez mindösszesen 29 milliárd forint erejéig jelenik meg. Ez véleményem szerint nem elegendő, mert amit az egyik oldalon adunk az intenzív mezőgazdasági termelés megsegítésére, részben a termelési támogatást, részben a piacra jutási támogatást, részben az exporttámogatást, ez talán egy kicsit luxus ahhoz képest, mint amit a vidékfejlesztéssel, a tájfenntartással, az agrár-környezetgazdálkodással el lehetne érni 80 százalékos európai uniós támogatás mellett, mindössze 20 százalékos magyar erő figyelembevételével.
Fontos, hogy azok a beruházások, amelyek részben hazai, részben európai uniós forrással elindultak, összehangoltan és ténylegesen a célnak megfelelően történjenek. Ilyen a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, amelynek, megmondom őszintén, nem örülök, hogy a következő évi költségvetésben a korábban tervezett összeghez képest kevesebb mint a fele jelenik meg, ugyanis a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése nem csupán árvízvédelmi és szakmapolitikai ügy, nem műszaki ügy, hanem a Tisza völgyének életképességét, a Tisza völgyének népességmegtartó, lélekmegtartó erejét és fejlesztését, a vidék fejlesztését egyaránt szolgálja.
Nagyon örülnék annak, ha a következő évi költségvetés előkészítésénél mind ellenzéki, mind kormányzati oldalról hajlandóság mutatkozna egy olyan összehangolt program elindítására 12-16 éves távlatban, amely magában foglalja az elosztórendszerek reformját, magában foglalja a regionalitás, a kistérségek, a közigazgatási reform végrehajtását, és nem utolsósorban azt a koncepciót követi, ami Magyarországnak az Európai Unióba történő gazdasági integrációját segíti elő úgy, hogy a fejlesztések harmonizálnak azzal a nemzeti fejlesztési tervvel, amelyet ebben az Országgyűlésben elfogadtunk, és amelyet a brüsszeli adminisztráció tudomásul véve, a támogatásokat megadja.
Ha ez nem fog hosszú távon egy konszenzust eredményezni ebben az Országgyűlésben, akkor minden év költségvetésében - legyen bárki kormányon - meg fog jelenni, hogy mely területnek mennyi pénzre lenne szüksége, visszalépés-e ez az adott területnek az előző évihez képest, vagy a szociális ellátásoknál ki milyen igazságtalanságokat szenved el, és megpróbálja azt a csapot nyitogatni, amelynek bevételi oldalán oly sok bővítendő forrás már nincs, ahelyett, hogy ezeket a bevételeket tényleg koncentráltan - otthagyva, legalábbis a közelében hagyva azoknak, akik ezt befizetik, és akiknek módjuk van ennek felhasználásáról gondoskodni - venné figyelembe.
(13.40)
Én kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a 2005-ös költségvetés vitájában legyen figyelemmel az olyan jellegű indítványokra is, amelyek strukturálisan, a jövőt illetően az egész újraelosztó rendszernek az átgondolását veszik figyelembe, és hagyományozzák ezt a következő évekre is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
