DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ódor képviselő úrnak igaza van, amikor azt mondja, hogy pusztán létezéssel jogot vált valaki a segítségre. Igen, képviselő úr, a gyerek a létezésével váltja meg a jogot arra, hogy segítséget kapjon, mert a gyerek nem tehet arról, hogy a szülei találnak-e jól fizető munkát, vagy nem találnak. Sőt, arról sem tehet, hogy akarnak-e egyáltalán munkát keresni a szülei, a gyerek az gyerek.
Ettől függetlenül, éppen a gyerek érdekében, érdemes a családtámogatási rendszerrel is ösztönözni a szülőket a munka keresésére. Erre szolgál az a bizonyos negatív adó, amit a magam részéről nagyon támogatnék, ami tehát azt jelenti, hogy a munkában állók akkor is igénybe vehetik az adókedvezményt, ha az adójuk nem elég magas ahhoz, hogy ezt egyébként igénybe vehetnék. Ebben az esetben adó-visszatérítést kapnának.
Nagyon örülök, hogy Bokros Lajos megint előkerült, Szabó Erika számára nyilván ő a mumus. El tetszik felejteni, hogy Bokros Lajos pillanatnyilag annak a szlovák kormánynak a tanácsadója, amelyben az önök politikai elvbarátai kormányoznak. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) De mindenesetre a Bokros Lajos pénzügyminiszterségével megvalósított intézkedések egy nagy és robusztus gazdasági növekedést eredményeztek, olyat, ami önöknek is négy évükbe került, mire le tudták vinni 3 százalék alá. Ebből a gazdasági növekedésből lényegesen többet profitálnak az emberek, mint abból az adókedvezményből, amit egyébként is csak a legmagasabb jövedelműek vehetnek igénybe.
Ami pedig a számokat illeti, igen, mi hallottuk a számokat. Ön talán nem hallotta azt a kommentárt, amit az államtitkár úr hozzáfűzött, hogy 40 százalék az, aki nem vehette igénybe teljes egészében vagy részben az adókedvezményt 2003-ban. De előtte a kétharmada volt, és csak a 2003-as jövedelememelkedésnek köszönhető (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy ez ilyen kicsire lement.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem