GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem ígérhetem a képviselő úrnak, hogy minden kérését ilyen gyorsan fogom tudni teljesíteni, és minden kritikájára ilyen gyorsan pozitív választ fogok tudni adni. De ahogy rendelte, képviselő úr, itt vagyok, mint ahogy voltam tegnap is, és gondolom, hogy közösen osztozunk majd abban az örömben, hogy ebben a vitában még egypárszor találkozhatunk. Azt gondolom, hogy az a dolga a kormánynak és a kormányfőnek, hogy ebben a vitában részt vegyen, bemutassa a kormánya álláspontját, lehetőséget teremtve arra, hogy ezt a vitát lefolytassuk.
Az ön hozzászólása többet és szélesebb perspektívát vázolt fel, mint önmagában a költségvetés. Ebben nem követném önt, mert ez egy hosszú vita lenne. Ön a gazdaságpolitika egészéről mondott véleményt, kritikusan; én ennek csak egy szeletét érinteném, azt a szeletét, amelynek a vitáján most itt vagyunk: ez a költségvetési törvény. A költségvetés pedig arról szól, hogy egy ország közös jövedelmének mekkora részét központosítja annak érdekében, hogy abból közösen eldöntött feladatokat oldjon meg, majd pedig az így elvont jövedelmet egészen pontosan mire fordítja. Erről a két dologról lehet és érdemes vitatkozni.
Hallottam a tegnapi napi vitában is, hogy kik milyen társadalmi nyavalyák megoldását tartják a legfontosabbaknak. Ezek között, ahogyan látom, önmagában, hogy ezek fontosak, nincsen közöttünk vita. Képzelheti-e azt akár csak egyetlen jó szándékú képviselő is, hogy van Magyarországon tisztességes ember - nem politikusról beszélek, tisztességes emberről -, akit hidegen hagyna az, hogy ezrével születnek gyermekek olyan családokba, ahol a születést követő első napokban a nélkülözéssel kell megküzdeni? Azt gondolja bármelyik képviselő, hogy a magyar kormány tagjai nem ebben az országban élnek, hogy nem kellene nagyon sokaknak több? Nem gondolja ezt a magyar kormány. Gondolhatja-e azt bárki, hogy nem veszi észre a magyar kormány, hogy Magyarországon nem egyszerűen csak falvak, egész térségek vannak olyanok, ahol a nélkülözés az úr folyamatosan, ahol a jól fizető munka lehetősége alig van meg, ahol ma is poros vagy sáros utakon kell elindulni, és a kerékpárnak a kereke beragad a sárba egy esős őszi napon? Hát persze, hogy látjuk!
Gondolják, hogy nem látjuk azt, hogy más az élet Budapesten és más az élet vidéken? Hogy iskola és iskola között rendkívül nagy különbség van? Hogy a tegnap hivatkozott 1,2 millió nyugdíjas, a kisnyugdíjasok számára mit jelent kifizetni a sokszor tízezer forintos havi gyógyszerszámlát, és mit jelent kifizetni, mondjuk, egy távfűtéses panellakásban télen a távfűtés számláját? De ez így, őszintén mondom, önmagában nem értelmes vita, mert azt tudom mondani, hogy egyetértünk. Egyetértünk: Magyarországon 22 ezer milliárd forintnyi jövedelmet állítunk elő közösen. A vita arról tud szólni, hogy ezt a 22 ezer milliárdot mire költjük el.
Hogyha én megkérdezem a körülöttem lévőket, a család tagjait, a rokonokat, az ismerősöket, a barátokat, hogy egyébként mire lenne szükségük, még egy olyan családban is, ahol egyébként nem a szűkösség az úr, mindig van még három-négy-öt-hat-tizenkettő javaslat, hogy mire kellene még költeni. Ezek általában tisztességes és jó javaslatok. Magyarország számára és minden ország számára a költségvetés vitája nem arról szól, hogy mennyi a szükség, hanem arról szól, hogy a szükségek és a lehetőségek között hogyan tudunk valamilyen értelmes egyensúlyt teremteni.
(8.40)
Hát persze! Ha a magyar kormányfőnek vagy a kormány bármely tagjának elegendő lenne megnyomni egy gombot, és azt mondani, hogy holnaptól nem 22 ezer milliárd ez a közös jövedelem, hanem 35, gondolják, hogy nem nyomnák meg ezt a gombot? Hát dehogynem! Nyomogatnám egész nap. De hát nem ilyen könnyű ez a történet.
Azt mondja a volt miniszter úr szomorkásan, kicsit kesernyésen, majdnem bánkódva is afölött, hogy: de hát a magyar versenyképesség. Igen, a magyar versenyképesség a 2000. év után folyamatosan romlik. 2001-ben kezdődött, amikor úgy gondolták, hogy a belső keresletbővítéssel és folyamatosan lanyhább jövedelempolitikával lehet a magyar gazdaságot növekvő pályán tartani. Nagyon sokba került Magyarországnak, és végül oda jutottunk, hogy amikor önök elhagyták a kormányt, lényegesen kisebb volt a növekedése a magyar gazdaságnak mindezek ellenére, mint amikor átvették '98-ban. Azaz nem vitatva, hogy tisztességes szándék vezette az Orbán-kormányt, ha valakinek, önöknek végképp van arról tapasztalatuk, hogy növekedést generálni borzasztóan nehéz.
A Magyar Országgyűlésben önökkel vitatkozva meg végképp, mert őszintén szólva egyetlenegy olyan hozzászólást nem hallottam az elmúlt időszakban - öntől sem -, hogy: miniszterelnök úr, én tudom, hogy sokkal könnyebb lenne önnek, és rövid távon talán még sikeresebb is, költeni nyugdíjra, gyermektámogatásra, gyógyszerre, de ne ezt tegye, miniszterelnök úr. Azt kérjük, hogy ne ezt tegye. Tudja, mit tegyen, miniszterelnök úr? Indítson nagy programokat ebből a pénzből vállalkozások fejlesztésére, indítson nagy programokat infrastruktúra-fejlesztésre, húzzuk meg egy picikét szociális területen, hogy több legyen fejlesztési területen. Egyszer sem hallottam ilyet önöktől.
Nem lehet egyszerre amiatt kritizálni a kormányt, hogy túl sokat költ - ahogy mondta ön az előbb -, hogy a túlköltekezést meg kellett, meg kell állítani, és azt mondják, hogy nagy a költségvetési hiány. Igaza van: nagy a költségvetési hiány. De ehhez képest valamennyi hozzászólás, amelyet ön és az ön frakciójából hallok, az, hogy költsünk még többet. El kellene dönteni, képviselő urak és képviselő asszonyok, hogy növeljük a költségvetési hiányt, vagy költsünk még többet. A kettőt nem lehet együtt, mert aki ezt teszi, az felelőtlen politikát csinál; szerintem átlátszót is, mert azt őszintén szólva senki nem hiszi el önöknek, aki már otthon életében egyszer elköltötte a havi fizetését, hogy meg lehet azt tenni, hogy elmegyek egy olyan állásba, amely kevesebbet fizet, mint amennyit korábban kerestünk, de egyébként pedig többet költünk. Hát ilyen nincsen!
Végignéztem az adóvitában elmondott javaslataikat. Képviselő úr, önöknek egyetlenegy olyan javaslata nem volt, hogy növeljük az adókat. Mert lehetett volna azt mondani, hogy tisztelt Magyar Országgyűlés, magyar polgárok, mi úgy gondoljuk, hogy közösen többet kell költenünk erre, arra, amarra, tehát több adót kell kivetni, ezért azt javasoljuk, hogy növeljük a személyi jövedelemadót, növeljük a társaságiadó-terhelést, növeljük a társadalombiztosítási járulékokat, növeljük az illetéket. Ez egy konzisztens politika lenne. Azt mondják, hogy szedjünk be még, és akkor majd most, a költségvetési vitában osszunk el többet.
Ráadásul ebben is féligazságokkal küzdünk. Jó lenne ebben egymással őszintén és normálisan beszélni. 38,5 százalék idén az átlagos adóterhelés. Ha ön mást lát, akkor kérem, képviselő úr, mutassa meg az idei költségvetési törvényben, hogy hol van. A következő évi adóterhelés átlagosan kereken 38 százalék; fél százalékpontos átlagos adóteher-csökkenés van a GDP-hez viszonyítva, ez 100 milliárd forint összesen. Abban igaza van, hogy ez átlag; ebben benne van a személyi jövedelemadó nagyarányú csökkentése, benne van a társasági adó lényegében változatlansága, és benne van az illetékeknek alapvetően az inflációt kevéssel meghaladó növelése. Vegyes a kép, de az összes terhelés...
Ha önök mást látnak a költségvetési törvényben, csak mondják meg, hogy melyik soron. Mert számokról meg törvényről úgy érdemes vitatkozni, hogy megjelöljük a konkrét helyet. Szerintem idén 38,5, jövőre 38 százalék lesz, azaz csökkentjük az adóterhelést. Önök nem mondták, hogy növeljük. Ha nem mondják, hogy növeljük az adóterhelést és elfogadtuk az adótörvényt, akkor tudjuk, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre.
Mondhatnának még egy dolgot, hogy: jó, hát csak ennyi pénze van a kormánynak. De tudják mit? Költsünk ennél többet. Legyen több a hiány, legyen nagyobb az államadósság. Nem mondtak ilyet, sőt azt láttam, hogy ön őszintén aggódik amiatt, hogy a jövő évre benyújtott költségvetési törvény alapján minden 100 forintból, ha jól emlékszem fejből - javítsanak ki, ha nincs igazam - 104 forint 60 fillért költünk el. Ez az a 4,6 százalékos hiány. Ez is több, mint amennyit szabadna fenntartanunk akkor, amikor be akarjuk vezetni az eurót azért, hogy csökkentsük Magyarország pénzügyi rendszerének kitettségét, és megérkezzen Magyarországra a hétköznapi Európa valamikor 2010-ben.
Csökkenteni kell ön szerint is az állami újraelosztás mértékét. Egyetértünk. Csökkenteni kell a hiányt. Egyetértünk. Akkor ez mit jelent? Hogy összességében több pénzt semmiképpen nem költünk el, mint amennyit idén elköltöttünk. Akkor a vita már csak azon folyhat, hogy hogyan tudnánk olyanokra is költeni, amiket önök javasolnak.
Mit kívánnak tőlünk? Azt kívánják, hogy példának okáért a közalkalmazottaknak azt a béremelését, amit 2002-ben megtettünk, és azóta beépül folyamatosan a költségvetésbe, vegyük vissza? Ezt gondolják? Lehet, de akkor tessék ezt mondani! Azt mondják, hogy mégse vezessük be az özvegyi nyugdíj emelését 25-ről 30 százalékra? Mondhatják ezt, de akkor tessék ezt mondani; ott meg lehet spórolni pénzt.
Azt mondják, hogy ne adjuk oda a következő heti nyugdíjat jövőre? Mondhatják ezt, de akkor tessék azt mondani, ne adjuk oda. Fejből mondom, 45-46 milliárd forint körül lehet egyheti nyugdíj. Ebből nagyon sok minden másra is futná már. Mondják azt, képviselő urak, hogy ne adjuk azt oda, hogy spóroljunk meg 46 milliárdot.
Azt mondja a képviselő úr, hogy ne vezessük be a PPP-t. A PPP annak a lehetősége - ezt szerintem rajtunk kívül egyébként senki nem érti -, hogy hogyan tudunk magántőkét úgy bevonni közfeladatok megoldásába, hogy annak a terhei valóban majd nagyon soká, egy 10-20 éves időtartamban jelenjenek meg.
Mi épül például PPP-ből? Épülnek egyetemek. Azt mondja a képviselő úr, hogy állítsuk le a nagy egyetemi rekonstrukciót, hogy ne épüljenek előadók és könyvtárak? Állítsuk le a “Magyar universitas” programot, ami az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztése? De akkor tessék ezt mondani, nem általában beszélni valami olyasmiről, amit, még egyszer mondom, szinte senki nem ért rajtunk kívül. Ez a magyar felsőoktatás legátfogóbb fejlesztési programja. Mondják azt, hogy állítsuk le!
PPP-ből fogjuk építeni a hiányzó tornatermeket, tanuszodákat, sportcsarnokokat. Tessék azt mondani, hogy ezeket nem kell megépíteni, nincs erre szükség, hiszen az előző kormány korábbi pénzügyminisztere ezeket támadta. Vagy mit tehetnénk még? Vagy nem építjük meg, de akkor tessék azt mondani, hogy nem javasolják, hogy megépítsük, mert jó ez így, ahogy van; vagy azt javasolják, hogy vegyünk fel további hiteleket, csináljunk nagyobb hiányt. De akkor tessék azt mondani: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség azt javasolja, hogy Magyarországon a hiány jövőre ne 4,6 százalék legyen, hanem 5,6 százalék. Ez plusz 220 milliárd forint, lényegében több mint egymilliárd dollár újabb adósság. Ezt odaadjuk majd az unokáinknak; mi az unokáknak nagyobb adósságot fogunk örökségül hagyni. Lehet ezt mondani, csak szerintem ez egy rossz politika. Ezért én nem tanácsolnám önöknek, hogy ezt mondják.
Ha pedig így van, ha pedig nem beszélünk világosan egymással, akkor ebből nem lesz rendes költségvetés. Azaz aki azt mondja, hogy szeretnék másra többet költeni azok után, hogy eldöntöttük közösen, hogy mennyi az adóbevétel, akkor meg kell mondani, hogy honnan vegyünk el. Csak azt tartom tisztességes és felelős magatartásnak, az egyetlennek, ami a közös felelősségben való osztozást jelenti, hogy amikor valaki azt mondja, hogy ide adjunk többet, megmondja, hogy honnan vegyünk el, vagy azt mondja, hogy emeljünk adót, vagy vegyünk fel hiteleket. Ez a három lehetőségük van.
Azt javaslom a kormánypárti képviselőknek, hogy amikor egy ellenzéki képviselő megmondja, hogy hova szeretne többet költeni, akkor kérdezzék meg tőle, hogy adót akar emelni, hiányt akar növelni, vagy ha nem, akkor honnan akar elvenni. És ha erre válaszoltak a tisztelt képviselők, akkor vegyék nagyon komolyan a javaslataikat. Ha nem válaszolnak, akkor mondják azt, hogy kérem szépen, önök álmodoznak. Álomból pedig még soha nem lett költségvetés.
Ennek a költségvetésnek a prioritásai nagyon világosak. Azt mondja ez a költségvetés, hogy építjük tovább Magyarországot utakban, egyetemekben, közhálóban, építjük tovább Magyarországot kórházakban, építjük tovább Magyarországot sportlétesítményekben, fejlesztünk.
(8.50)
Mindeközben többet adunk a mezőgazdaságnak, mindeközben többet adunk az önkormányzatoknak. Mindeközben csökkentjük a hiányt, mindeközben csökkentjük az átlagos adóterhet, és igen, ennél többet lényegében nem tudunk megcsinálni jövőre. Kellene emelni, jó lenne emelni egyébként a családi ellátásokat? Persze! Ha rajtam múlna, ha csak azon múlna, hogy a kormányfő ezt akarja-e vagy sem, emelnénk. Olyan nagy számokat tudnék a papírra írni, amit csak kell. Hogy egyébként emelni kellene a munkahelyteremtésre fordított összegeket még tovább? Persze, hogy emelni kellene. Például háromszor annyit fordítunk közmunkára, mint önök fordítottak 2001-ben, 2002-ben. Többet kellene költeni lakástámogatásra? Több mint kétszer annyit fordítunk jövőre lakástámogatásra, mint az önök 2002-es tervében volt. (Varga Mihály: Ez nem igaz!) És folytathatnám a sort.
Azt tudom mondani önöknek, hogy a költségvetés és a számok nem bírják el az álmodozást. Egy dolgot bírnak el: a felelős magatartást, amelyben meg kell mondani, hogy mit igen és mit nem, de azt gondolom, hogy ez így működik otthon is. Azok az emberek, akik előveszik hónap elején a postai átutalási utalványt, és ki kell azt tölteni, mellette pedig ott van, hogy mennyi volt a nyugdíj vagy mennyi volt a kereset, akkor ugyanazzal néznek szembe, mint mi. Nem nagyon tudok elképzelni olyan családi beszélgetést, amikor a férj beszélget a feleséggel, a feleség a férjjel vagy a gyerekekkel, ahol egyébként jó szándékú, felelősen gondolkodó emberek egymást kergetik azzal a halálba és az őrületbe, hogy a 60 ezer forintos jövedelemből - sok helyen még az is soknak számít - hogyan lehet egyébként nagyon jogos, havi 150-200 ezer forintos igényeket kielégíteni. Tudniillik az nem felelős politika, az nem felelős egyéni életvezetés, hanem a felelőtlenség politikája.
Az a felelőtlenség politikája, ha valaki abban a keretben, ami neki a jövedelmei alapján rendelkezésre áll, nem próbálja meg a lehető legjobb beosztással ezt a jövedelmet elkölteni. Azt gondolom, hogy a kormány ezt teszi: a lehető legjobb beosztással elkölteni. Engedni, hogy egy picivel könnyebb legyen az élet, közben fejleszteni Magyarországot, hogy versenyképesebb legyen. Ez az a szűk sáv, amin meg kellene találni az egyensúlyt. Szerintem a kormány megtalálta.
Az, hogy önök ezzel nem értenek egyet, többé-kevésbé rendjén való, mert ez a szereposztás. Amit nem tartok rendjén valónak, hogy csak a szükségről beszélnek, és meg sem próbálják összeegyeztetni a lehetőséggel. Ezt felelőtlen politikának tartom, és populista politikának tartom.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
