VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Két napja folyik a vita a 2005-ös költségvetésről, hiszen már a múlt héten pénteken és tegnap egész nap vitattuk a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot.
Tegnap még maga a miniszterelnök is látogatást tett a vita alatt, de jó szokása szerint csak belebokszolt egyet az ellenzékbe, és öt perc után távozott az ülésteremből. (Kovács Tibor: Honnan tudod? - Burány Sándor: Itt se voltál!) Mintha ez folytatódna most Kovács Tibor hozzászólásával. Reméljük, ezen a napon azért nem lesz majd így.
Volt már szó az elmúlt két nap alatt az oktatásról, az egészségügyről, a családok támogatásáról, az önkormányzatok helyzetéről, a nyugdíjasokról. Mindez nem véletlen, hiszen a 2005-ös költségvetéssel lényegében 2005 végéig, decemberéig látunk már előre.
Az elmúlt években sokszor mondtuk el, hogy 2002-ben a koalíció milyen választási ígéreteket tett. Erre mindig az volt a válasz, amikor kiderült, hogy ezek még nem teljesültek, hogy majd a ciklus hátralévő részében fognak teljesülni. Nos, 2005 decemberéig látunk előre. A 2006-os választásokig 2005 decemberétől három-négy hónap lehet hátra. Nagy valószínűséggel tehát, amit ebben a költségvetésben nem teljesít az MSZP-SZDSZ-kormány, azt 2006 három-négy hónapjában már nem igazán fogja.
Ezért tehát joggal mondtuk el az elmúlt két nap során, hogy azok az ígéretek, amelyeket önök a választási kampányban, majd a kormányprogramban tettek, döntő többségében sajnos ebben a ciklusban már nem teljesülnek. Ezek közé soroltuk a felső-tiszai gátak megépítését, a 800 kilométer autópálya és autóút megépítését, a 400 ezer új munkahely megteremtését, az ingyenes iskolai tankönyv bevezetését minden diáknak - ezt ígérték önök -, 25 ezer új bérlakás megépítését, a nyugdíjasoknak ingyenes gyógyszereket - itt külön elhangzott, hogy szív- és érrendszeri betegségekre ingyenesek lesznek majd a gyógyszerek -, a hűségjutalmat, a parlagfű-mentesítést, és így tovább, és így tovább. Ezek az ígéretek ebben a parlamenti ciklusban sajnos már nem fognak teljesülni.
De önök nemcsak a 2002-es, hanem a későbbi ígéreteket sem kívánják betartani. Talán elég itt arra utalnom, hogy 2002 végén a koppenhágai szerződésben vállalták, hogy a mezőgazdaságban élőknek, a gazdáknak a 30 százalékos önrészt kifizetik, odaadják. Nos, ebben az esztendőben hitelt adtak támogatás helyett, jövőre pedig megint egyetlenegy fillér sincs betervezve erre a költségvetésben.
S nemcsak a későbbi ígéretekkel ez a helyzet: a nemzetközi szerződésekkel is ez a helyzet, hiszen a NATO-szerződésben vállalt Magyarország egyfajta támogatást, a honvédelem és az ország biztonságának az érdekében egyfajta ráfordítást. Önök ezt sem teljesítik. Ezért már a NATO-partnerek rosszallásukat fejezték ki, de azt kell mondanom, hogy az elmúlt két-három esztendőben megszoktuk, hogy az ígéret szép szó, de általában nem tartják meg.
Nos, én nem is erről kívánok most beszélni, erről nyilván lesz még szó a mai nap folyamán. Viszont kevesebbet beszéltünk, hogy mégis mindennek mi az alapja, mi az a gazdaságpolitikai keret, amelyben az elmúlt években önök a kiadásokat, bevételeket megtervezték, és amely 2005-ben is megtervezésre került.
Nézzünk egy pillanatra vissza! 2002 májusában, júniusában, a kormányváltás után önök gazdaságpolitikai fordulatot ígértek. Kétkedve fogadtuk, hogy ennek milyen eredménye lesz, de utólag már azt kell mondanunk, hogy önök, az MSZP-SZDSZ-koalíció ott tettek fordulatot, ahol nem volt rá szükség, és sajnos ott nem, ahol pedig igen.
Hol lett volna szükség egyfajta gazdaságpolitikai fordulatra? Ha az elmúlt kormányzati ciklusokat '90 óta végigtekintjük, kétségtelen tény, hogy a választások előtt többé-kevésbé, a lehetőség keretein belül minden kormány egy picit lazított a gazdaságpolitika és a fiskálispolitika keretein. Ez így volt 2002-ben is, itt tehát az állami közkiadások tekintetében szükség lett volna egyfajta fordulatra. Önök nem tették ezt meg, sőt ellenkezőleg: a közkiadások jelentős felduzzasztására került sor. Egy példát hadd mondjak: 30 ezerrel többen dolgoznak a közszférában, mint 2002-ben. Nyilvánvaló, hogy ennek a terheit a gazdaság nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudja elviselni. Ott viszont, ahol nem volt rá szükség, ilyen fordulatra került sor. A beruházási és fejlesztési célú támogatások jelentős része leállt, többek között a turizmusfejlesztési kiadások. Ez jelentős módon visszafogta a gazdasági növekedést, és Magyarországot a közép-kelet-európai országokkal összehasonlítva hátrébb sorolta abban a rangsorban, ahol korábban Magyarország egyfajta éltanuló volt. Magyarország ebből a szempontból tehát sajnos hátrébb került.
Mindennek persze, azt mondhattuk volna, hogy az önkormányzati választások az oka. Kiderült, hogy nem. A 2003-as és 2004-es esztendőt gazdaságpolitikai értelemben is egyfajta sodródás, koncepciótlanság, átgondolatlanság jellemezte.
Mi lett ennek az eredménye? 2002-ben 9 százalék fölötti államháztartási hiány, az államadósság megugrása, az eladósodás elindulása. Annak az eladósodásnak az elindulása, amely jelenleg is tart.
2003 elején ezt felerősítette a forint elleni spekulációs támadás, a bizonytalan helyzet, a disszonancia, az ellentét a kormány és a jegybank között, a folyamatosan duzzadó államháztartási hiány, amely szintén a külföldi befektetőket riasztotta el, amelyet nem sikerült a kormánynak sem az idén, sem az elmúlt években, főleg 2003-ban kisebb-nagyobb megszorító csomagokkal, zárolásokkal ellensúlyozni.
Az újabb bizalomvesztés vezetett oda, hogy 2003 végén, az államháztartási számok folyamatos eróziója mellett - emlékezzünk vissza: 4,5 százalékos hiányt tervezett a kormány, ehhez képest lett 6,2 százalék 2003-ban -, 2003 őszén megroppant a külföldi befektetők bizalma. Ugye, Magyarország a mai napig egy olyan ország, ahol jelentős mértékben külső finanszírozással működik a gazdaság, az államháztartási hiány évek óta az államadósságot növeli, belső megtakarításokból, belső forrásokból ezt nem tudjuk ellensúlyozni, ezért szükségünk van a külföldi befektetőkre, a külföld bizalmára. Nos, 2003-ban ez roppant meg, és ennek volt a következménye az, hogy ahhoz, hogy a tőke ne fogja menekülőre a dolgot, a jegybanknak, a monetáris tanácsnak kamatokat kellett emelnie. Emlékezzünk vissza rá: az akkori pénzügyminiszter, az akkori kormányfő ezt a lépést támogatta és üdvözölte, hiszen világos volt, hogy csak ez a 3 százalékos kamatemelés tudja a dolgot fékezni.
2004-ben ismétlődik 2003. Az államháztartási hiány tarthatatlan, 3,8 százalékkal indulunk neki ennek az évnek. Hol is tartunk ma, képviselőtársaim? 5-5,3 százaléknál a Pénzügyminisztérium véleménye szerint. Az elemzők ennél magasabb hiányt várnak, a magasabb hiány pedig magasabb államadósságot jelent.
A többszöri megszorító intézkedések, a kisebb és nagyobb Draskovics-csomagok ennek a hiánynak, ennek a túlköltekezésnek nem tudtak gátat szabni. Folytatódott a jegybank elleni támadások sorozata. Éppen most tárgyalunk egy olyan törvényjavaslatot, ahol újabb kísérlet születik arra, hogy ha már nem sikerül a gazdaságpolitikában rendet tenni, akkor meg kell próbálni a monetáris politika oldaláról ezt a fajta túlköltekezést és a gazdaságpolitika rossz bizonyítványát egy kicsit javítani.
Eljutottunk oda az elmúlt két esztendőben, hogy az euró 2007-es bevezetése helyett ma már 2010-es bevezetésről beszélünk, sőt ma már vannak olyan hangok, miszerint jó lenne, ha nem is 2010, hanem 2012 lenne ez a céldátum. A hiány, a magas kamatok, az államadósság növekedése, a magas infláció mindennek az alapvető oka.
(8.30)
És nem kell itt az ellenzéki pártok véleményére hagyatkozni, elég, ha az Európai Unió különböző jelentéseit elolvassák: világos, hogy Magyarország a most csatlakozott tíz ország között az éltanulók közül a sereghajtók közé került a konvergenciakritériumok, tehát a felzárkózás tekintetében. Egy szerencsénk van: a reálgazdaság hihetetlen alkalmazkodóképessége. A beinduló világgazdasági konjunktúra, az amerikai gazdaság, az Európai Unió gazdaságainak, a korábbi tizenöt ország gazdaságának a növekedése Magyarországon segíteni tudott, és az alkalmazkodó kis, közepes vagy éppen nagy hazai vállalkozások, a Magyarországon lévő multinacionális cégek exportja, úgy tűnik, segít abban, hogy legalább a gazdasági visszaesés ne legyen olyan mértékű, mint amit egyébként az államháztartás tarthatatlan helyzete indokolna.
Nos, itt tartunk most: a reálbér alig emelkedik, augusztusban a reálkeresetek csökkentek az országban; a hiány mértéke meghaladja a tervezettet; a folyó fizetési mérleg arról tanúskodik, hogy az állam és a lakosság folyamatos eladósodással próbálja a helyzetét stabilizálni; veszteségessé váltak olyan ágazatok, amelyeken az európai uniós csatlakozás előtt már segíteni kellett volna: dohányipar, gyümölcs- és zöldségkonzervgyártás, malomipar, vágóhidak működése, cipő-, textil- és textilruházati ipar.
A mikro- és a kisvállalkozásaink egy jelentős része a megszűnt Széchenyi-program következtében nem tudott alkalmazkodni, és nem tudott megbirkózni a különböző minőségi, egészségügyi követelményekkel; ez különösen az agrárszférában, a kiskereskedelemben és a vendéglátásban nyilvánvaló. Az adóbevétel egy jelentős része eltűnt, különösen az általános forgalmi adóról van itt szó, körülbelül 170-190 milliárd forint esik ki a költségvetés bevételeiből, mégis optimista tervezés van a 2005-ös esztendőre is ebből a szempontból.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, 2003 és 2004, látjuk, hogy milyen eredményeket hozott a gazdaságpolitikai koncepciótlanság miatt. De mi a helyzet 2005-ben? Minthogyha a kormány az elmúlt két év tapasztalataiból vagy kudarcaiból nem kívánna tanulni. 2005-ben is változatlan a recept: adóemelés vállalkozói járulékkal, telefonadóval, az illetékek jelentős mértékű emelésével, alultervezett államháztartási hiány, az eladósodás mértékének növekedése. Megjelenik a privatizáció, amelyből az elmúlt két esztendőben 450 milliárd forint bevételnek kellett volna befolynia; úgy tűnik, hogy a hiánycsökkentés és az eladósodás ellen most újra az állami vagyon, a közvagyon értékesítése a cél, erről a keddi parlamenti ülésen, napirend előtt hallhattunk a miniszterelnök úrtól. És végül az újfajta csodaszer, a csodafegyver, a PPP, a public private partnership, amellyel majd a magántőkéből fogjuk a kollégiumokat, a börtönöket és az autópályákat építeni.
Nos, egy dolgot tudunk, tisztelt képviselőtársaim, azt, hogy a jelen generáció hihetetlen mértékben eladósodott. Önök most ezzel a konstrukcióval, amely 2005-ben jelenik meg, a jelen generációja után a jövő generációját is el kívánják adósítani. Önök 20-30 évre kívánnak olyan kötelezettséget vállalni, amely részben csökkenti a következő generációk mozgásterét, beszűkíti a mindenkori kormányoknak a mozgásterét, és drágább, többe kerül, mint amennyit a közvetlen állami finanszírozás lehetővé tenne. Nos, ebből a szempontból tehát valóban új helyzet van, hiszen a közvagyon kiárusítása, értékesítése után, az eladósodás folyamatos növekedése mellett ennek a felgyorsulására lehet 2005-től számítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek alapján tehát azt mondhatjuk, elveszítettünk egy parlamenti ciklust, elvesztettünk négy esztendőt, amikor nem indultak meg az államigazgatásban, az önkormányzati rendszerben, az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben olyan reformok, amelyek a magyar gazdaságot versenyképesebbé tudták volna tenni, nem indultak meg olyan átalakítások, amellyel Magyarország a tíz csatlakozó ország közül sereghajtóból újra az élre tudna törni.
Mit tehet a Fidesz? A Fidesz módosító indítványokat fog újra benyújtani, hiszen továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a munka, a család, az otthon, a tanulás és a biztonság megteremtése ilyen keretek között is hangsúlyt kapjon. De ez a gazdaságpolitika alapvető irányán nem tud változtatni. Az igazi gazdaságpolitikai fordulatra sajnos 2006-ig kell mindannyiunknak várni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
