GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselők! Ez a tizedik költségvetési vita, amit én személy szerint ebben a Házban megélek, végigülök, és nem emlékszem rá, vagy nem hiszem, hogy lett volna olyan év, amikor el ne hangzott volna az az eredetileg jópofa mondás - bár kissé elkoptattuk mára -, hogy nincsen jó költségvetés vagy rossz költségvetés, csak elfogadott vagy el nem fogadott költségvetés. Nem azért hozom fel újra, hogy ötvenharmadszor is elhangozzék ez a nagyszerű gondolat, hanem inkább azért, hogy itt a végén tudatosítsam azt, hogy egyszerre milyen sokféle kritériumnak, követelménynek kell megfelelnie egy költségvetésnek. Ezek a követelmények gyakran egymásnak ellentmondóak, ezért nincs olyan megoldás rájuk, ami ne lenne egyéb szempontok szerint vitatható. Nem lehet jó megoldást adni az egymásnak is ellentmondó és összetett követelményrendszerre, csak egy elfogadható megoldást.
Ilyen követelmények között keresi a megoldást a mostani költségvetés is, mint például a deficitcsökkentés általános követelménye - nem hiszem, hogy lenne olyan, aki nem ért egyet ezzel a törekvéssel -, ilyen az államadósság szinten tartása vagy lehetőleg csökkentése; ilyen az adócsökkentés kérdése vagy az egészségügyi hozzájárulás csökkentésének kérdése, általában a közterhek csökkentésének a követelménye; de ilyen ebben a költségvetésben a máig kiható nyugdíjreform, illetve ennek a következményeinek a kezelni tudása; és talán ilyenként említhetem az európai uniós tagságból fakadó, a központi költségvetést terhelő kötelezettségeket is, hiszen ezek a központi költségvetésre nézve olyan kötelezettségeket írnak elő, aminek az ellentételezése nem a költségvetés szintjén jelentkezik, a haszonélvezője nem a költségvetés, hanem egyéb gazdálkodók, vállalkozók vagy fejlesztési programok.
Ezek azok a követelmények, amelyek mentén nyilvánvalóan lehet nagyon sokféle választ adni, és nincs olyan válasz, ami ne lenne támadható vagy ne lenne kritizálható valamilyen módon. Ezért nem is nagyon hiszek abban, hogy bárki akármilyen módosítóindítvány-csomaggal, tükörköltségvetéssel vagy bármilyen hókuszpókusszal tud egy olyan megoldást tenni, amire csettintünk mindannyian egyet, és azt mondjuk, hogy na igen, ez az, akkor most végre megvan a megoldás. Nyilván bármilyen kormány bármelyik költségvetése éppen az összetett követelményrendszer miatt kritizálható.
(18.20)
Mit tartok én mégis azoknak a szempontoknak, ami miatt azt mondom, hogy ez a költségvetés az elfogadható költségvetések közé tartozik? Mik azok az értékek, amelyek megjelennek ebben, és amelyek a mai körülmények között számomra rendkívül fontosak? Ilyen a mai körülményeink között talán két követelményrendszer, a társadalmi kohézió, szolidaritás erősítése, illetve a gazdaság felzárkóztatásának az igénye és ennek elősegítése.
Ami a felzárkóztatást illeti, az nyilván a gazdaság versenyképességének javítását, biztosítását vagy erősítését segíti. Itt elsősorban olyan területekre gondolok, amelyek a beruházásösztönzést erősítik, a beruházások elősegítését szolgálják. Ilyennek tekintem az ország tőkevonzó képességének erősítését, és ilyennek tekintem az infrastruktúra-fejlesztési programokat is. Kicsit össze is kapcsolom a társadalmi kohézió követelményét a versenyképesség követelményével, hiszen az infrastruktúra-fejlesztés egyszerre szolgálja mind a kettőt.
Ami a gazdaság versenyképességét illeti: nagyon sok közép-kelet-európai ország, újonnan csatlakozott európai uniós ország számára nagy kihívás, hogy hogyan felel meg az európai uniós követelményeknek, a gazdálkodó szervezetei, vállalkozásai hogyan tudnak megfelelni az egységes európai piacon, illetve az azon kívüli piacon; és ennek megfelelően egyfajta verseny alakult ki az országok szabályozó hatóságai között is, hogy milyen feltételeket tudnak kínálni a vállalkozások számára. Azt gondolom, hogy ezen a téren Magyarország sokszor meghatározó, példaadó országa volt ennek a térségnek, és ma sincs oka arra, hogy szégyenkezzen, hiszen akár az általános adófizetési kötelezettség, a társasági adó szintje, a fejlesztési adókedvezmények terén rendkívül előkelő helyen vagyunk, ami a versenyképesség elősegítését jelenti, illetve próbálunk olyan újabb lépéseket, gesztusokat tenni a vállalkozások felé, hogy ott segítsünk valamennyit, ahol a legjobban szorít a cipő, ilyen például a helyi adók, a helyi iparűzési adó fokozott mértékű beszámítása a társaságadó-fizetési kötelezettség esetén. (Dobó László: És megemelése!)
Itt elsősorban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy magyar gazdaság, noha rendelkezik egy megbízható - ez körülbelül 1997-től kimutatható -, 2-3 százalékpontos növekedési többlettel az Európai Unió átlagához képest, egy nagyon szoros korreláció van az európai uniós országok, illetve a magyar gazdaság növekedési mutatói között. Ahhoz, hogy belátható időn belül elérjük azt, hogy a magyar gazdaság és a magyar társadalom szerves része legyen az európai uniós gazdaságoknak, illetve az Európai Unió társadalmának, ahhoz biztosítani kell, hogy ezt a növekedési többletet valamilyen módon fenntartsuk.
Ha a mai adatokból indulunk ki, egy 2 százalékpontos növekedési többlettel durván 33 évre van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége, az egy főre jutó GDP, megtermelt jövedelem elérje az Európai Unió akkori átlagát. Ha ezt értelemszerűen sikerül növelni, akkor rövidebb idő, ha csökken ez a növekedési többlet vagy eltűnik, akkor beláthatatlan időbe tolódik az, amíg a magyar gazdaság ténylegesen felzárkózik az uniós átlaghoz. Azt gondolom tehát, hogy minden erőnkkel azon kell lennünk és arra kell törekedni, hogy ezt a növekedési többletet megtartsuk, ha már nem is a magunk számára, de a gyerekeink számára tudjuk biztosítani, hogy egy egységes, jól működő, prosperáló, és az egész világon versenyképes, ha úgy tetszik, irigylésre méltó Európai Unió, közösség része lehessen.
Azért is említettem ezt az összefüggést, mert ezért nagyon fontos a másik oldalon a jövedelemnövekedési követelmények megfogalmazása, illetve azzal való óvatos bánásmód, hiszen csak akkor tudjuk ezt a gazdasági növekedési többletet prezentálni, és ilyen hosszú időn belül elérni az európai uniós átlagot, ha a jövedelemnövekedés is ehhez a mértékhez igazodik. Soha nem haladhatja meg a termelékenység növekedése által biztosított ütemet, hiszen minden ezt meghaladó növekedés, bármennyire is szeretnénk a béreket előbb felzárkóztatni, mint ahogy a gazdaság felzárkózik, az éppen ezt a felzárkózási folyamatot lassítja.
Még egy gondolatmenet a végén az infrastrukturális fejlesztésekről, amelyek szintén, ahogy említettem, a gazdasági növekedést is és a társadalmi kohéziót is képesek szolgálni egyszerre. Meggyőződésem, hogy éppen ezért, mivel a két legfontosabb törekvésünket szolgálják az infrastrukturális beruházások, minden eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy olyan gyorsan haladjunk ezen a téren, amennyire csak lehet.
Sokan kárhoztatták sok oldalról azt, hogy olyan infrastruktúra-fejlesztésekbe, amit korábban hagyományosan az állam finanszírozott, a jövőben jelentősebb mértékű magántőkét is be kívánunk vonni, és erre alapozva kívánjuk a fejlesztéseket gyorsítani. Ennek legfőbb kritikája az volt, hogy eladósítjuk az országot, a jövőt zálogosítjuk el és így tovább.
Szeretném felhívni azoknak a figyelmét, akik az ilyen típusú kritikákat megfogalmazzák, hogy egy család esetében is ésszerű megoldás az, ha olyan beruházásokra, amelyek a folyó jövedelmeikből nem finanszírozhatóak, meghaladják azt, hosszabb távú kötelezettséget vállalnak és mégis belevágnak, legyen ez egy lakásépítés vagy bármi hasonló nagyobb horderejű befektetés; nem mondjuk azt, hogy senki ne építsen lakást addig, ne akarjon új lakást vásárolni addig, amíg megtakarításokból az egész összeg rendelkezésére nem áll, ésszerű keretek között lehet az elkövetkezendő évek jövedelmének terhére kötelezettséget vállalni azért, hogy előbb megvalósulhasson egy beruházás.
Sokkal inkább így van ez jövedelemtermelő tevékenységek esetében. Míg egy család esetében a lakás nem fog pótlólagos jövedelmet biztosítani a család számára annak érdekében, hogy a lakásépítés terheit ki tudja fizetni, addig az infrastrukturális beruházás a nemzetgazdaság számára pótlólagos jövedelmet fog termelni, növelni fogja a befektetési kedvet, az ország tőkevonzó képességét, a tényleges jövedelemtermelő képességét fejleszti az országnak. Tehát minden olyan ésszerű kötelezettségvállalás, amely a következő évek jövedelmei terhére szolgálja a gyorsabb ütemű infrastruktúra-fejlesztést, nemcsak hogy azért ésszerű, mert a gazdasági növekedést elősegíti, hanem azért is ésszerű, mert részint önmaga termeli meg azt a forrást, amelyből a terhek finanszírozhatók lesznek. Tehát ha megfelelő módon élünk ezzel az eszközzel, akkor mindenképpen érdemes erre az útra lépni.
Összefoglalva azt tudom mondani, hogy a fenti megfontolások alapján, mivel társadalmi kohéziót, gazdasági növekedést, társadalmi igazságosságot szolgáló változtatások vannak a költségvetésben, olyan költségvetésnek tekintem, amely, ha nem is a jó vagy minden idők legjobb költségvetése, ahogy erre büszkén hivatkoztak egykoron, de egy elfogadható és jó szívvel vállalható költségvetés.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
