TÓTH KÁROLY

Teljes szövegű keresés

TÓTH KÁROLY
TÓTH KÁROLY (MSZP): Én egy új területről szeretnék beszélni, amelyikről ma még nem volt szó, vagy csak egy más összefüggésben, ez pedig a biztonság kérdése.
2001 szeptemberétől, szeptember 11-étől kezdve ez a fogalom mást jelent. Mást jelent a világban, és mást jelent az országban. Mást jelent, mert ma nehezebb, sokkal nehezebb felismerni, hogy ki ellen kell az emberek, az ország biztonságát megvédeni. Megszűntek a hagyományos ellenségképek a világban. Egy olyan veszélyforrás ellen kell megteremteni a feltételeket, amelyet egy szóval úgy szoktunk jellemezni, hogy terrorizmus.
Ez a költségvetés, amely most benyújtásra került, tudomásul veszi és figyelembe veszi a megváltozott körülményeket. Kifejezetten kedvező feltételeket teremt a költségvetési kereteken belül arra, hogy ezen a nagyon nehezen felismerhető, de valamennyiünk biztonságát veszélyeztető területen érdemi megelőző munkát lehessen végezni.
Szeretném megerősíteni: itt utólag már csak keseregni és bánkódni lehet. Itt minden esély abban van, ha jól szervezett a megelőző munka. Ebben pedig két területnek jut kiemelkedő szerep: a polgári és a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknak.
Ez a költségvetés biztosítja a 10 százalékos növekedést. Ez a költségvetés ezen a területen biztosít közel 1 milliárd forintot arra, hogy a terrorizmus elleni fellépés pluszköltségei folyamatosan rendelkezésre álljanak, és ez a költségvetés biztosít egy 3,5 milliárdos olyan fejlesztési forrást - zárójelben mondom: én azt szeretném, ha ezentúl minden évben, 2006-ban és utána is biztosítaná -, amely olyan technikai és eszközfejlesztést tesz lehetővé, amellyel képesek vagyunk haladni azzal a technikai feltételrendszerrel, versenyképesek tudunk maradni, amelyet azok használnak, akiknek a tevékenységét - biztonságellenes, államellenes, emberek elleni tevékenységét - le kell leplezni. Ezért ezen a területen nagyon nagy együttműködésre van szükség a különböző rendészeti szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok között.
Elindult ez a folyamat. Azt gondolom, ma már a szakszolgálatok jelentős aktív együttműködést tudnak kialakítani. Nagyon sok szervezet számára tudják biztosítani azokat az információkat, amelyek nélkül ma már nincs hatékony megelőzés, de nincs hatékony felderítő munka sem.
Tehát úgy látom, jövőre érdemben javulnak a feltételek, azonban van néhány figyelmeztető jel. Az egyik: a katonai biztonsági szolgálatoknál csökkent a költségvetés. Ez tartósan nem tartható fenn, mert akkor a működésük rovására megy. A másik ilyen figyelmeztetés: az idei évben ugyan kedvező a fejlesztés és a beruházás a szakszolgálat területén, de ezt folyamatossá kell tenni. Nem engedhető meg még egyszer az a lyuk, ami egy-két évig megtörtént, mármint hogy fejlesztések kimaradnak, mert utána behozhatatlan hátrányba kerülünk.
Ha ez 2006-ban teljesül, akkor jó szívvel mondom, itt megteremtettünk minden feltételt, hogy együttműködve más rendészeti szervekkel, a biztonságot garantálni tudjuk ebben az országban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem