DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Géczi Lajos (Sic!) egy kicsit átírta a történelmet, de azért még jó páran emlékezünk: ott voltunk közösen 2001-ben Szegeden, amikor épp a SAPARD-irodát adtuk át. Akkor képviselőtársam is ott volt, és azt gondolom, hogy élvezte is annak az előnyeit; irigyen néztük, hogy Szegeden bizony szép kis iroda épül.
De azért a valósághoz szeretném egy kicsit közelebb hozni annyiban, hogy bizony a SAPARD fejlesztési forrásai kapcsán, ha úgy tetszik, ha hagytuk a pénzt, akkor az volt a baj, merthogy a SAPARD összes pénze ott maradt önöknél. Önök tudták 2002 májusa után felhasználni. És a kormányzati pénzek kapcsán, amikor leginkább az agrárium várta a tavaszi felkészülést, hogy hogyan lesz a nyár és az ősz, akkor valóban költések történtek, ami a hazai forrásokból, a költségvetésből történt, de nem törvénytelenül.
Nagyon sokan elmondták itt, hogy a SAPARD-ban milyen hátrányok és milyen nehézségek keletkeztek, de talán ha az önök oldaláról nézzük, 2002 májusában történt meg ennek az irodának az akkreditációja - még az Orbán-kormány utolsó hónapjában. Európai uniós, teljes körű akkreditációt kapott. Ez tette azt lehetővé valóban, amiről egyébként Karsai képviselőtársam is beszélt, hogy olyan sok lehetőség nyílt egyébként nemcsak az agráriumból élők, hanem önkormányzatok és vidékfejlesztésben érdekelt szervezetek számára, hogy a SAPARD-ra, valóban jól felkészülve, rengetegen pályáztak, jóval többen egyébként, mint amennyi pénz állt rendelkezésre. Ez egyébként önöket meg is lepte, és utána adva volt a megoldás, hogy majd át lesz ez irányítva az AVOP-ra, a következő forrásra, ami tudjuk egyébként, hogy szakszerűtlen állítás volt, mert nem lehet egy az egyben átállítani, hanem bizony újra be kell nyújtani (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Csak most...) a pályázatokat. De most ezt tegyük félre.
A 2003. év valóban a SAPARD éve volt, és ez valóban siker volt. És ha valóban korrektül akarja képviselőtársam is értékelni a helyzetet, ezt az Orbán-kormány készítette elő, és élvezték önök 2003-2004-ben, hogy a SAPARD-program sikeresen végigfuthatott, aminek mi is örülünk egyébként a Fidesz részéről.
Köszönöm. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mi is! - Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem