DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy érdeklődéssel hallgattam az 1930. évi békési agrárprogramot, és annak bizony sok aktualitását is, ami a mai napig él és való. Most viszont az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentést tárgyaljuk, amelynek kapcsán úgy tűnik, hogy azok a politikai indulatok, amelyek ebben az ágazatban immáron 15 éve megjelennek, semmit sem csitultak (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: '59-től van a vita!), ami persze nem baj. (Pásztohy András: Az 1820-as évek.) Akkor menjünk vissza 1963-65-ig, de még egyszer hangsúlyozom: most a 2003. évi agrárgazdasági helyzetről szóló jelentést tárgyaljuk.
Én nagyon örülnék annak, ha végre a tisztelt Országgyűlésben részt vevő valamennyi párt visszatérne az 1997. évi CXIV. törvényben foglaltakhoz, amely törvényt annak idején az Országgyűlés - átmeneti agrárbékeként értékelve - 96 százalékos többséggel fogadott el. 1997-ben az Agrárkerekasztalban megjelent felek egyetlen kérdés kivételével - ez a földkérdés volt, hogy jogi személyek szerezhetnek-e földet vagy nem - mindenben megegyeztek, és ennek folyamodványaként került aztán országgyűlési megtárgyalási sorozatba minden évben az előző év agrárgazdasági helyzetéről szóló jelentés. Most itt tartunk, hogy érdemes-e kurzusonként, négyévente azt a vitát újrakezdeni, hogy az agráriumnak mely szegmense milyen jellegű támogatást kapjon, és érdemes-e az agrárium szereplőit, politikai indulatoktól fűtve, egymással szembeállítani. Szerintem nem.
Itt kellene a békét megkötni, és elsősorban nem a falun élőknek, mert ők hála a Jóistennek békében vannak egymással, még ha a helyzetük nem is rózsás (Dr. Géczi József Alajos: Már nem annyira.), hanem én örülök annak, hogy a képviselő úr is, mint a vidékfejlesztési miniszterelnöki biztos, ilyen nagy elánnal szól ebbe az ügybe bele. Én annak is örülnék, ha ezt a minisztériumon belül is megtenné, mert ennek a minisztériumnak a neve: mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium, és a 2003. évi jelentésből a vidékfejlesztéssel kapcsolatban vajmi kevés olvasható ki, viszont a termelésorientált rendszerek igen nagy prioritást nyertek.
Amikor azzal fejezi ki Turi-Kovács Béla a vezérszónoklatát, hogy (Dr. Magda Sándor: Kiment közben. Csak addig volt fontos neki.) - tényleg, kiment, úgy tűnik, hogy most interjút ad - a jövedelemtermelő képessége gyenge ennek az ágazatnak, akkor mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mezőgazdasági bizottság ülése úgy kezdődött el a napirend pont tárgyalásakor, hogy mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról a mezőgazdasági érdekszférában szereplő képviselők bejelentették, hogy bizony-bizony még a tiszteletdíjuk egy részét is be kell invesztálni ebbe az ágazatba, hogy egyáltalán élni tudjanak. És akkor én mondtam: én vagyok a boldog ember, mert nem vagyok érintve ebben az ágazatban, tehát én ezt a tiszteletdíjat haza tudom vinni és a családra tudom költeni. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Tehát ha valaki ezt nem tudja normálisan és jól csinálni, akkor ezt abba kell hagyni, még ha országgyűlési képviselő is az illető, akinek a rálátása az ügyek menetére talán az átlagpolgárénál kicsit nagyobb, és akkor most finoman fogalmaztam.
A 2003. évi jelentés arról szól, hogy a magyar mezőgazdaság nemzetgazdaságon belüli aránya hogyan változott ebben az évben. Bizony az aszályt, a fagykárt, természetesen mindent figyelembe véve, a visszaesés elég jelentős, ugyanis a GDP-n belül a termelési arány most már 3 százalék. Ami ennél rosszabb, az az, hogy az agrárbiznisz, tehát az agráriumhoz kötődő és a bruttó nemzeti termék arányában kifejezett arány a korábbi 20 százalékról '98-ra 16 százalékra, majd 2003-ban 12 százalékra esett vissza. Nyilván ezek az arányok egy kicsit torzak, mert a bruttó nemzeti termék azért erőteljesen (Dr. Magda Sándor: Nőtt!) nőtt - így van -, de ez a visszaesés nem mutat jó irányt.
Annak örülhetünk, hogy a 3,2 milliárd dolláros kivitelhez képest még mindig 1,5 milliárd dolláros aktívummal szereplünk a nemzetközi piacon, de ez a versenyszférában való megjelenésnek nem biztos, hogy az optimuma. Ugyanis a jelentés tartalmazza, hogy a foglalkoztatotti arány 11 százalékkal csökkent, jelen pillanatban az aktív keresők 5,5 százalékát teszi ki. Még önmagában ez a tény sem lenne probléma, hogy csökken az agráriumban foglalkoztatottak száma, ha ez a hatékonysággal, az agráriumban bekövetkező innovációs fejlődéssel arányos, magyarán: olcsóbban, jobb minőségben, versenyképes terméket állít elő; és a nemzetgazdaság egy másik ágazata az innen kieső embermennyiséget fel tudja venni, át tudja vinni akár a szolgáltatás, akár egyéb nemzetgazdasági ágak irányába.
Hát ez vidéken nem nagyon következik be; és akkor itt van az, amiről szólunk, hogy a magyar mezőgazdaságban és a magyar vidéken az az oly sokszor emlegetett vidékfejlesztés, amely kormányról kormányra mindig szétaprózottan, több tárcánál is megjelenik, mennyire tud összehangolt forrásokat teremteni, úgy európai, mint saját erőből, hogy ez a vidékfejlesztés valóban eredményes és céltudatos legyen. Érdekes, hogy ma, a mai kormánystruktúrában a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium pénzügyi keretei között a legkevesebb a tipikusan vidékfejlesztési pénz, jóllehet más tárcáknál, amelyeknek a nevében nincs is benne, hogy vidékfejlesztés, több juthat erre. Jó lenne, ha ez most már egyszer koncentrálódna, és a vidékfejlesztés - az ágazatok szerinti megoszlás helyett - valóban funkcionálisan látná el a feladatát. Magyarul: a versenyorientált mezőgazdasági termelés egy külön terület, amelyben a támogatási arány, a szántókra vetített körülbelül 4,5 millió hektár normatív támogatásban megjelenik, a kiegészítő támogatásokkal, az erdővel és az egyéb területekkel összességében 7,7 millió hektár.
És van egy másik szegmense a mezőgazdaságnak, amely a vidék úgynevezett népességmegtartó erejét is szolgálja, amiről oly sokat beszéltünk már: ez a második pilléres támogatás, amelyről azt mondom, hogy aki a versenyszférában van, természetesen neki azokkal a partnerekkel, versenytársakkal kell szembenéznie, akik Európában nyilván jobban ki vannak stafírungozva, mint a mieink, még mindig, de a szabályrendszer egységes lesz. 2007-2008 után, amikor a kiegyenlítődés bekövetkezik a támogatásban, ebbe a versenyszférába mi már önállóan, nemzeti erőből nehezen fogunk tudni beavatkozni. (Dr. Géczi József Alajos: Úgy van!) Tehát ezt a csoportot kell helyzetbe hozni.
De mi van a másikkal? A másikkal, amiről itt már volt szó a mai vitában is, nevezetesen, akik az extenzív, tájfenntartó, ökológiailag is preferált úgynevezett környezetgazdálkodásban vesznek részt. Nem volt túl szerencsés az a megjegyzés, ami ellenzéki oldalról úgy hangzott, hogy ez a kormány ezzel semmit nem foglalkozott, ugyanis 2002-ben az erre az ágazati támogatásra jutó összeg 2 milliárd forintot tett ki, 2003-ban ez 4 milliárd forint volt. Ettől persze nem lehetünk megnyugodva, egyik sem jelentett túl sokat azok számára, akik itt gazdálkodtak.
Azonban arra figyelemmel kell lenni, hogy Magyarországon ennek a területnek a potenciális érintettjei közel 2 millió hektár földterület tulajdonosai vagy használói. Az a 2 millió hektár, amely abban a versenyszférában és abban az intenzív termelési módban, amiről az előbb szóltam, nem vehet részt, versenyképtelen. De nem is kell, mert soha nem hozna nekik annyi hasznot - sőt, a jövedelemtermelő képessége inkább még rosszabb -, amiből meg tudnának élni, és károkat is okoznának egy intenzív termeléssel.
Ezért a 2003-as beszámolóban megjelenő támogatási adatok ugyan szépek, de istenigazából nem igazítanak el arról, hogy elkezdődött-e az üzemmérethez kötött támogatási rendszer. Elkezdődött-e, hogy azt mondjuk: 200 milliárd forintos fejlesztés és beruházás következett be, amiből nyilván az élelmiszeripar is, némi visszaeséssel, de szépen kapott, a termelői ágazatban ez nagyon komoly fejlődés volt, de hogy ezek a fejlesztések valóban igazodtak-e az adott gazdálkodó termelési szerkezetéhez, és javították-e annak hatékonyságát.
(11.30)
Azt kellene nekünk figyelni, amikor a 2003-as beszámolót tárgyaljuk, hogy azok a támogatási rendszerek, amelyekkel 2007-től szembe fogunk kerülni az Európai Unió teljes új költségvetésében, egyértelműen már jelzik - 2000-ben ez eldőlt -, hogy a termeléshez kötött támogatások csökkenni fognak. Ezek a csökkenő támogatások azt jelentik, hogy a nyugati, tehát a régebben európai uniós tagállamokban dolgozók versenyelőnye nőni fog, mert nekik nincs olyan beruházási igényük, nem olyan jellegű az energiafelhasználás, mint amiről itt szó volt nálunk, hogy hagyományos energia és azon belül is mennyire pazarló, nem mindegy, hogy milyen infrastruktúrával vannak kiépítve. Egy termeléshez kötött csökkenő támogatás őket annyira nem viseli meg, mint esetleg a magyar gazdálkodókat. A magyar gazdálkodóknak azok a helyi, úgynevezett - ahogy mondani szoktuk - komparatív előnyök, amelyek megjelennek a magyar tájból, a magyar éghajlatból, a magyar gazda szorgalmából, tudják-e kompenzálni ezt az elmaradást? Nem biztos, hogy tudják.
Innentől kezdve az út egyértelműen ki van jelölve. Ha mi ezeket a trendeket nem tudjuk egyértelműen, meghatározottan szétválasztani és a két irányt, tehát, még egyszer mondom, a versenyszférában, a nyitott európai uniós piacon megjelenő speciálisan eredetigazolt, jó minőségű s a többi termékekkel megjelenő gazdálkodók helyzetét és jövedelembiztonságát garantálni, akkor egyre inkább eltolódik a másik irányba az igény, még olyanok részéről is, akik a versenyszférában egyébként meg tudtak volna élni, és ezt már az a második szféra nem tudja elviselni. Itt kellene most már kijelölni valóban, hogy meddig és milyen arányban működtetjük ezt a rendszert.
A nemzeti fejlesztési terv úgy számol, hogy 2010-ig mintegy egymillió hektár terület az, ami az extenzív gazdálkodás irányába mozdul el. Ehhez egyébként kormányprogramok is kapcsolódnak; részben a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, aminek az ütemét most nem akarom mondani, hogy 2005-ben gyorsul-e vagy lassul, mert mindenki látta a költségvetési tervezetben, hogy nem fog gyorsulni; aminek egyébként nem örülök, mert ez egy vidékfejlesztési, a Tisza völgyének életképességét javító program. (Dr. Géczi József Alajos: Jegyzetelek!) Jegyzeteljen, miniszterelnöki megbízott úr, mert lehet, hogy számon kérik öntől ezt a… (Dr. Géczi József Alajos: Főtanácsos.) Főtanácsos úr, bocsánatot kérek. Szóval, nem haszontalanok ezek a tanácsok, még ha kormánypárti oldalról is jelennek meg, mert ez valamennyiünk érdeke. Ezek össznemzeti érdekek. Itt nincs és nem is lehet arról vita, hogy politikai célok érdekében melyik oldalról mennyire tartjuk az adott beruházásokat fontosnak attól függően, hogy ki indította el.
Nevezetesen, a Vásárhelyi-terv gondolata az előző kormány időszakában fogant meg, ez a kormány elkezdte, és most úgy tűnik, hogy, ha nem is olyan ütemben, mint ahogy elindította, de folytatódni fog. Nekünk ezekre a területekre oda kell figyelni. Nem szabad csak azt mondani, hogy: kedves barátaim, a mi feladatunk a magyar mezőgazdaság területén egy minőségiáru-előállítás, egy exportorientáltság, egy megfelelő jövedelembiztonság. Ez is nagyon fontos, de a mezőgazdaság mint az ökológia egyik része, szerves, élő és az ágazatban a természeti erőket is magába foglaló gazdálkodás, az emberrel együtt egy olyan egység, amelyben mindenkinek a helyét az adottságai szerint kell megkeresnünk, megtalálnunk. Egyébként erre már itt az Agrárgazdasági Tanács beszámolójában, a 7. pontban utalnak is.
Szóval, Magyarországon az a folyamat, ami a magyar vidék népességmegtartó képességével, a tájgazdálkodással és az intenzív termeléssel összhangban áll, nem kibékíthetetlen és nem egymással szemben álló rendszer, ez egymásra épül, és akkor beszélhetünk kiegészítő ágazati dolgokról. Milyen jó a falusi turizmus! Persze, ha egyáltalán el lehet abba a faluba jutni, és van ott még ember. Mert ha olyan faluban akarunk falusi turizmust csinálni, ahová út sem vezet, még egy ABC sincsen, és öt szerencsétlen ember lakik ott, hát abból aztán nehezen lesz falusi turizmus. Vagy azt mondjuk, hogy ha maga nagyon szereti a vadont, akkor tessék bejönni a rekettyésbe, verje föl a sátrat, azt' majd egy hét múlva magáért jövünk. Azt túlélőtábornak hívják, kérem szépen, és nem falusi turizmusnak. A kettő - még egyszer hangsúlyozom, ötödször - egymás mellett kell hogy megéljen, és ebben a mindenkori kormányoknak óriási a felelőssége.
Nagyon örülnék annak, ha egyszer eljutnánk oda, hogy az agrárgazdasági beszámolóban - ami nyilvánvalóan nagyon fontos - együtt látnánk az intenzív mezőgazdasági termelésre vonatkozó adatok rendszerét a vidékfejlesztéssel, az extenzív gazdálkodással, a magyar tájjal és a magyar emberrel, mert akkor mondhatjuk el, hogy ez a Magyar Országgyűlés egységében kezeli a magyar vidék sorsát, és az érdeklődés is talán nagyobb lenne, nem két bizottság aktív tagjai méltatnánk figyelemmel ezt az előterjesztést.
Ha ez az agrárgazdasági beszámoló elfogadásra kerül - ami felől egyébként nincs kétségem, mert maga a beszámoló a folyamatokat és a tényeket írja le; hogy ezek minden ágazati szinten jók-e vagy nem, ezen lehet vitatkozni, de túl sokat istenigazából… (Dr. Magda Sándor: Tényeket tartalmaz.) Így van, tényeket tartalmaz. Itt meg lehet fogalmazni a jövőt illetően, és meg is kell fogalmazni bizonyos elvárásokat, a kritikus szemléletet az ellenzéknek, az önkritikust meg a kormánypártiaknak kell vállalni, mert nem minden jó, nem minden fényes, és nincs most már nemhogy kolbászból a kerítés, hanem még a problémahalmaznak egy jó része sincs megoldva.
Ezért én nem tartanám haszontalannak, ha a költségvetési vita után - ami, úgy tűnik, most viszonylag stabilizálni tudja az ágazatot pénzügyi szempontból - magánál a végrehajtásnál a szakbizottság külön foglalkozna azzal, hogy a kormány- és a miniszteri rendeletek kiadásánál ezek az összegek hogyan kerülnek fölhasználásra, mert állítom, az ágazatban még mindig vannak tartalékok, néha ez a támogatási rendszer még mindig pazarló, és időnként vagy túltermelésre ösztönöz, vagy nem meggondolt vállalkozásfejlesztésre. Azt mondja: nézzétek meg, mit lehet erre kapni; erre kapok 42 ezer forintot hektáronként, plusz még kapom hozzá az exporttámogatást, akkor belevágok. De nem nézi meg a szerencsétlen, hogy milyen piaci viszonyok között kell ezt megtennie, de ezt ő egyelőre nem is tudja.
Ezért annak a tanácsadói hálózatnak, rendszernek, amit mi úgy szoktunk nevezni, hogy terelő tanácsadás, működnie kell. Az infrastruktúra, a humán erőforrás megvan ehhez, de istenigazából nem szervezett, mert sem a falugazdász-hálózatnál, sem pedig a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivataloknál nem áll rendelkezésre az az egységes koncepció, amivel el tudnák igazítani ezt az embert. Nem arról szól a történet, hogy kedves Pista bácsi, most ilyen rendelet jött ki, maga most erre pályázhat. Ez egy szép dolog, de ezzel semmire nem megyünk, ha nincs az adott területre lebontva a gazdálkodás optimuma és ez üzemmérethez kötve kistérségenként. És akkor azt tudni kell, hogy abban a kistérségben mi az, ami prioritást élvez, mi az, amit el tudunk érni, mi az, ami a jövedelmet és a népességmegtartó erőt is szolgálja.
(Járvás István: Nem liberális.) Mi nem liberális? (Járvás István: Ez a termelési szerkezet.) Ez liberális, ugyanis ezt a termelési szerkezetet nem a politika mondja meg, hanem a szakma mondja meg. Mert érdemes-e, kedves Járvás képviselő úr, 7 aranykoronás földön szántóföldi gabonatermesztést folytatni? Soha nem… (Dr. Géczi József Alajos: Hobbiból!) Hobbiból sem; soha nem fog jövedelmet termelni. Amikor nógrádi és borsodi földeken ezt láttam államtitkár koromban, egyszerűen szomorkodtam, hogy 2-2,5 tonnás termést milyen hatalmas energiával, mekkora energiaköltséggel, micsoda ráfizetéssel állítanak elő, és mekkora adófizetői támogatással tengődnek, mert igazán nem élnek meg.
Tehát ezt a szerkezetet ne itt a politika mondja meg, ezt a szakmának kell megmondani. Ugyanúgy a szakmának kell megmondani, hogy öt hektáron, tíz hektáron vagy kétezer hektáron gazdálkodom-e, attól függően, hogy mivel foglalkozom. Abban van felelőssége a politikának, hogy ezt a tanácsadást biztosítsa. De hogy egzakt módon innen, a pulpitusról valaki instrukciókat osztogasson, hogy te mit csinálj, ő mit csináljon - ki melyik ágazatot kedveli a mezőgazdaságon és a vidéken belül -, az felelőtlenség.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
(11.40)
