GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Érdekes vita zajlik ebben a Házban az agráriumról. Azzal szeretném kezdeni, hogy az agrárgazdaság aktuális évi működéséről szóló jelentések vitáiban eddig mindig felmerült, hogy az ágazat helyzetének korrekt elemzése után próbáljunk meg konszenzusra törekedni alapvető szakmai kérdésekben. Hogy ez majd mennyire fog ma vagy a jövőben sikerülni, de mindenesetre én azt hiszem, hogy a szándék, ha legalább odáig eljutunk, már egy alapvető siker.
A helyes út közös kijelölése azért is fontos, mert meggyőződésünk, hogy nem lehet négyévente új agrárpolitikát kitalálni. Miért mondom ezt? Ebben az ágazatban különösen fontos a hosszú távú tervezés, hisz egy-egy döntés akár évtizedekre is eldöntheti az agrárvállalkozás helyzetét.
Egy dologban szerencsénk van: az Unió a támogatáspolitikát keményen kézben tartja, ebben a hazai politikának kicsi a mozgástere. Amiben fontos lenne megegyezni, többek között a földkérdés. Azt is látjuk, hogy az állattenyésztés nélkül nincs agrárium, hisz a növénytermesztés által megtermelt termények egy részét is itt kell felhasználni. De amiatt, hogy az Unió a normatív támogatások döntő többségét területalapon adja, fontos, hogy az állattartók minél szélesebb körben legyenek egyben fölhasználók is. Ez mellesleg a környezetterhelés csökkenését is segítheti, hisz a telepek trágyaelhelyezése a mai birtokviszonyok között - hogy finoman fogalmazzak - nem problémamentes.
(12.00)
Mi a konszenzus alapjának elfogadnánk, ha a Fidesz visszatérne a kilencvenes évek elején képviselt álláspontjához.
Miért mondom ezt? Szeretnék egy-két dolgot idézni egy 1993. évi vezérszónoklatból. Teszem ezt azért, mert meggyőződésem, nem jó, ha a mindenkori vélt politikai célszerűség alakítja valakinek a szakmai meggyőződését. 1993-ban hangzott el, hogy megfelelő szabályokkal elő kell segíteni a földkoncentrációt, mégpedig úgy - és akkor most szó szerint szeretnék idézni -, hogy “a művelhető földterületek kialakítása érdekében olyan bérleti szabályokat kell megalkotni, amelyek a szétvált földhasználatot és földtulajdonlást meg tudják oldani oly módon, hogy a fölhasználókat kedvezményezik a tulajdonosokkal szemben”. Ezt 1993-ban a Fidesz vezérszónoka mondta a földtörvénnyel kapcsolatos vitában. Ezt mi pontosan így gondoljuk, és megpróbálunk e mentén cselekedni, de jó lenne, ha ebben támogatnának bennünket.
Folytatnám tovább, és ismét idézek: “a szövetkezeteknél elő kell segíteni, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok üzletrészét a beltagok meg tudják vásárolni.” A gyakorlat nem ez volt, de ebben is egyetértenénk, hogy legalább ami most már állami kézben van, ebben legyen konszenzus, az ilyen módon kerüljön vissza a korábbi tulajdonosokhoz. De azért még egyszer hangsúlyoznám, hogy nem ez volt a Fidesz-kormány gyakorlata.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Folytatnám tovább. Az államnak nem az a feladata, hogy megmondja, netalán kikényszerítse, hogy a tulajdonosok milyen formában hasznosítsák a tulajdonukat, hanem az, hogy a gazdálkodás különböző módozatait szabályozza az egyéni vállalkozástól a társas vállalkozásig, és köztük biztosítsa az átjárás lehetőségét. Azt hiszem, ezek azok a pontok, amelyekben tényleg meg lehetne találni a konszenzust, mert ezek viszont nem arról szólnak, amiről itt Turi-Kovács képviselőtársam az elején beszélt.
Úgy gondolom, nálunk sokkal kisebb a változás a nézetekben. Én ugyan 10 évvel, 11 évvel ezelőtt, amikor ezek az idézetek elhangzottak, nem voltam még képviselő, de én pontosan azt mondtam 10 évvel ezelőtt is, amikor egy elég komoly üzemnek az első vonalában kinn a termelésben dolgoztam, hogy vannak a gazdálkodásnak minimális szabályai, amelyeket nem lehet politikai alapon felrúgni. Abban kellene a konszenzust megkeresni, hogy mindenkit segítsünk megélni ebben az ágazatban, aki az uniós rendszerben folyósított támogatások és az éles piaci verseny mentén erre képes. De a versenyképtelen struktúrát állami eszközökkel tartósan fenntartani értelmetlen.
Meggyőződésem, hogy lényegesen kisebb, de célirányos támogatással, ami a szerkezetváltást és a mai korhoz alkalmazkodó vidéki foglalkoztatást segíti, sokkal többre mennénk. Ez lehet többek között az idegenforgalom, erről itt már sokan beszéltek, ebbe beleértem a falusi és lovasturizmust, a víztárolókra alapozott horgászturizmust, a borturizmust és a hozzá kapcsolódó vendéglátás fejlesztését. Az elsődleges feldolgozás ösztönzése, logisztikai szerepvállalás vidéken, a tájvédelem, ezek mind olyan tevékenységek, amelyeket tőlünk nyugatabbra már kitaláltak. Persze, ehhez sok-sok, jelenleg túl szigorú szabályt felül kellene vizsgálni, mert nem biztos, hogy csak saválló edényben lehet higiénikusan pörköltet készíteni.
Az ágazat jövője szempontjából az is nagy tét, hogy egy-egy termékpálya szereplői a termelőtől a kereskedőig újra tudják-e gombolni a haszon elosztását, mert enélkül valamennyien vesztesek lesznek. Erre hadd mondjak egy konkrét példát. Az elmúlt hét végén Csehországban jártam, és voltam egy hipermarketben. Ott, abban a hipermarketben a tej fogyasztói ára 75 forint volt, ennyi volt egy liter másfél százalékos tejnek az ára. Ismerve az ottani felvásárlási árakat, amelyek olyan 60-65 forint körül vannak, nyugodtan mondhatom, hogy ott az értékesítés és a feldolgozás szereplői nem törekszenek száz százalék haszonra, ez teljesen nyilvánvaló, mert egyébként ez az ár nem jönne össze.
Ha ezt a magyar viszonyokra vetítem, akkor itt minimum 80 forintos felvásárlási árnak kellene most a jelenlegi helyzetben lenni, még egyszer mondom, minimum 80 forintosnak, amennyiben a piac nálunk elfogadott egy magasabb, mondjuk, 140-150 forint körüli árat. Hozzáteszem, nálunk is megjelent az importtej, és ilyenkor nem azon kell sanyarogni, hogy miért jelent meg az importtej, mert tartósan egyik partnerünk sem képes hosszú távon ide tejet exportálni, hiszen nincs annyi kvótája, de el kell azon gondolkodni, hogy ők vajon mit csinálnak jobban, hogy el tudnak érni 60 forintos önköltséget. Mert ez meg az ágazatnak a másik oldalról a felelőssége, hogy nem biztos, hogy azon kell siránkozni, hogy miért nem veszik meg 80 forintért a tejet, hanem meg kellene próbálni esetleg minden pontját megvizsgálni a termelésnek, hogy hol lehet esetleg a termelési költségeket csökkenteni.
Nem biztos, hogy ebben mindenben a maximumon vagyunk, minden lehetőséget kihasználtunk. És ez azért is érdekes, mert nálunk az egy tehénre jutó tejtermelés magasabb például, mint ezekben az országokban, tehát magyarul, a genetikai oldalon biztos, hogy rendben vagyunk. Egyet kell meggondolni, ezt a saját korábbi üzemi tapasztalatomból is mondom, nem biztos, hogy a 9 ezer liter fölötti tehenészet egyértelműen nyereséges. Lehet, hogy van egy olyan határa a különböző készítmények és egyéb kiegészítő anyagok etetésének, ami elviszi a hasznot, mondjuk, és elképzelhető, hogy 7-8 ezer literes tehenészettel valaki sokkal nyereségesebb tud lenni, és nem biztos, hogy azon kell siránkoznia, hogy miért nem 80 forint a tej átvételi ára. De még egyszer mondom, ha nem egyeznek meg a termékpálya szereplői egy korrekt haszonelosztásban, akkor az egész termékpálya komoly problémák elé fog nézni.
Mi lehet ebben az állam feladata? Ez is elhangzott itt több hozzászólásban is, és én most nem akarok ezekre a demagóg ügyvédi kirohanásokra reagálni, mert ennek értelme semmi nincsen. Én azon csodálkozom, hogy kiváló szakemberek ülnek az ellenzékben is, kiváló agrárszakemberek, akik folyamatosan a bőrükön érezték az elmúlt 15 évet, miért egy ügyvédet kell kiállítani ide, és mondjuk, a frankót nekünk előadni, amikor életében nem látta közelről ezt az ágazatot. Tehát én azt hiszem, hogy a legnagyobb hibát, amit ma a Fidesz ebben a dologban elkövetett, ez csak ez lehetett, hogy olyan embert állított ki ide vezérszónoklatot tartani, aki életében közelről még tehenet sem látott. Lehet, hogy kiváló ügyvéd volt. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szerényebben!)
Még egyszer visszatérve, hogy mi lehet az állam feladata; mivel a támogatási lehetőségek erősen korlátozottak, egy lehetőségünk van, tovább kell ösztönözni a termelők önszerveződését. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ne csak a tészek, bészek, meg a tcs-k irányába mozduljunk el, hanem el kellene azon is gondolkodni - és én úgy tudom, vannak is ilyen kezdeményezések -, hogy nem lenne-e célszerű, vagy célszerű lenne-e, mondjuk, állami segítséggel, ahol én egyértelműen megint csak a hitellehetőséget tartom egyedül elképzelhetőnek, hiszen direkt támogatást nem adhatunk, elsődleges feldolgozó üzemet vagy üzemeket létesíteni, pótolva azokat az üzemeket - és most itt MDF-es képviselőtársam már nincs itt a teremben -, ahol annak idején nagyon-nagyon nagy hiba történt, amikor az élelmiszer-feldolgozó üzemek egy nagyon kis többség szavazata alapján nem maradtak a szövetkezetek tulajdonában.
Ezt valahogy vissza kellene pótolni, hogy, mondjuk, dán mintára itt is legyen olyan vágóhíd, ami a hárommillió sertés felét egy helyen, egy környezetszennyezéssel levágja, és lényegesen olcsóbb hazai alapanyaggal látná el a feldolgozóipart. Ha nem ebbe az irányba megyünk el, akkor lehet, hogy különböző eredetvédelemmel, mondjuk, a Pick szaláminál meg tudjuk majd akadályozni, hogy ne legyen benne dán sertés, mert ez megint csak rajtunk múlik, hogy ebben össze tudunk-e fogni, és én most nagyon kérem ennek kapcsán ellenzéki képviselőtársaimat: ne rontsuk a magyar termelők pozícióit azzal, hogy itt folyamatosan paprikával meg egyébbel riogatjuk a közvéleményt. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Beszéljünk őszintén!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a paprikaügyben meg a többiben is szerintem minden olyat megtett a jelenlegi kormány, amit első lépésként megtehetett, mert az Európai Unió tagjaként sokkal többre nincs lehetőségünk. Nagyságrendekkel több brazil paprika érkezik az Unióba, mint amennyit mi fölhasználtunk. Nagyságrendekkel! Én azért kérem, hogy zárjuk le ezt az ügyet, egyelőre ez a kérdés megoldódott, ne rontsuk tovább a pozícióinkat, mert tényleg el fogják rólunk hinni, hogy mi itt csak silány meg selejt terméket gyártunk, ami, nagyon jól tudjuk, pontosan a paprika esetében nem igaz, és ez egyikünknek sem jó, higgyék el.
Tehát még egyszer, azzal lehet, hogy a Pick szaláminál el tudjuk érni, hogy ne legyen benne dán disznó, de már nem biztos, hogy a többi normál vágóhíd vagy feldolgozó által előállított termékben is el tudjuk érni, mert hölgyeim és uraim, 15 éve Magyarországon piacgazdaság van. Vagy tudomásul vesszük, hogy egy nyitott piacon, ami egy 500 milliós európai uniós piacot jelent, a feldolgozóüzem igenis, ha olcsóbban meg tudja szerezni a félsertést, mint Magyarországon, meg fogja venni a félsertést. Semmivel nem tudjuk megakadályozni. Egy módon tudjuk megakadályozni, hogy a termelők összefogásával, meg a jelenlegi élelmiszer-feldolgozók összefogásával csinálunk egy olyan vágóhidat, ami hasonló kapacitásokra képes, mint az ottani vágóhidak. Nem beszélve arról, hogy a háttérben meg olyan sertéstelepek kialakítására kell törekedni, és nem biztos, hogy a tízdarabos háztáji gazdálkodást kell óriási pénzekkel támogatni, bármennyire is furcsa az, amit itt képviselőtársam is mondott, hogy fogy a háztájiban a disznó.
Uraim! Annyi mindig lesz, amennyit saját maga az ember otthon levág, már csak az íze miatt is megtartja, de nem biztos, hogy piaci körülmények között az versenyképes termelést jelent. Annak az embernek azt kell javasolnunk, hogy próbálja meg - de nyilván nemcsak javasolnunk, hanem hozzá is segítenünk - azt a tevékenységét, hogy tart három disznót meg néhány tehenet, azt egy falusi turizmus vagy falusi vendéglátás keretein belül hasznosítsa, mert ebből lehet, hogy meg fog tudni élni, de abból, hogy üzemszerűen, mondjuk, tíz vágósertéssel foglalkozik, abban nem vagyok biztos.
Tehát ebben kellene nekünk konszenzusra jutni ebben az ágazatban, hogy ne menjünk már szembe a világ folyamataival, mert ennek értelme nem lesz. Mert mi beszélhetünk arról, hogy itt mindenkit életben tartunk, minden termelőt valamilyen szinten; még egyszer mondom, nagyon sokat életben tartunk, ha hajlandók lesznek integrálódni, és hajlandók leszünk ezeket az önszerveződéseket tovább támogatni, amit azért elég intenzíven elkezdtünk, azt hiszem, ezt senki nem mondhatja ránk, hiszen több mint száz tész alakult ebben a termelésben.
(12.10)
Eljutottunk oda, hogy a zöldség-gyümölcs kereskedelem több mint 10 százalékát már ők bonyolítják a korábbi nullával szemben, de van, ahol ez Európában 30 százalék is. S azt is tudnunk kell, hogy az élelmiszerláncok adják ennek a forgalomnak a 40 százalékát, és nem a nagybani piacok meg az egyéb forgalmazók. Magyarul, nem lesz más lehetőség, mint a termelői integráció, és ezt kell minden módon támogatnunk.
A következő lehetőség, ami talán másik lába lehet a rendszernek, hogy a mezőgazdasági termékek egy részét, továbbá a melléktermékek egy részét energia előállítására kell fordítanunk. Ez legalább akkora változást eredményezhetne az ágazatban, mint a hetvenes évek technológiai váltása; azért azt ismerjük el, hogy az akkori sikerek láttán felkapta a fejét a világ. Ehhez persze az is szükséges, hogy az ilyen energiák átvételét szabályozó rendelet ne 2010-ig legyen hatályos, mert ezek a beruházások nem térülhetnek meg öt-hat év alatt, ilyen témában egy normális finanszírozási tervet nem lehet hat évre előkészíteni. Meggyőződésem, hogy e tekintetben a huszonnegyedik órában vagyunk, mert a Dunántúlon - ahol én is lakom - már megindult a vágóhídi melléktermékimport, amit Ausztriában biogáz-alapanyagként hasznosítanak. Legalább mi, ezzel a területtel foglalkozó szakemberek higgyünk abban, hogy óriási lehetőség van az energiaerdők telepítésében, a trágyahasznosításban, a bioetanolban és még sorolhatnám. Meggyőződésem szerint ez a program igényelne egy országgyűlési határozatot, amelyben pontosan megfogalmaznánk, hogy kinek mi a feladata ebben az ügyben.
Ha a jövő kialakítása során az általam elmondottakat vesszük figyelembe, és nosztalgiából nem a harmincas évekre akarjuk a magyar agrárpolitikát építeni, akkor meggyőződésem, hogy közösen előbbre juthatunk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
