DR. SZAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS IMRE
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak arra szeretnék reagálni, ami a javaslatból is előtűnik, tehát ami főleg a kistelepüléseken dolgozó közgyűléseknek, illetőleg képviselő-testületeknek szól. Valóban az van, hogy egy kistelepülésen olyan szűkösek az önkormányzat költségvetési forrásai, és olyan túlterhelt feladatokkal van ellátva az önkormányzat, ami bizony nemhogy a jutalom fizetését nem engedélyezi a tisztségviselőnek, hanem sok esetben nem elegendő a forrás arra, hogy a település normális működését biztosítani lehessen.
Ha azonban a polgármester talpraesett, ügyes, megfelelő módon irányítja a hivatalt, pályázatokat generál, több önkormányzattal együttműködik, tehát ténylegesen az átlagos fölött teljesít, akkor ezeket a fejlesztési elképzeléseket vagy akár az intézményfenntartást, a feladatellátást igenis megfelelő színvonalon tudja hozni. De kistelepüléseken mégis - egyfajta anyagi okokra hivatkozva - a testületek általában nem foglalkoznak a jutalmazás kérdésével. Talán ez a törvénymódosítás erre is felhívja a figyelmet, és azoknak a polgármestereknek, akik tényleg átlagon felüli teljesítményt nyújtanak, a képviselő-testület felé ez egy üzenet lehet, hogy igenis tessék elismerni és anyagiakban is méltányolni ezt.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem