ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is azt kérdezi, valósak-e azok az állítások, amelyek ebben a levélben szerepelnek. Erre azt tudom válaszolni, hogy nem valósak. Hamis az az állítás, hogy tavaly ezernél több iskolát, óvodát, kollégiumot érintettek az iskolai összevonások, bezárások, átalakítások. Hamis az az állítás, hogy növekszik a pedagógusok kötelező óraszáma. Megjegyzem, azért is ízléstelen ez a levél, mert éppen a Fidesz-kormány időszakában történt meg az óraszámok növelése, és a Medgyessy-kormány állította vissza az óraszámokat. (Taps az MSZP soraiban.)
Hamis az az állítás, hogy a kormánynak olyan megszorító terve lenne, amelyik 350 ezer gyereket, 220 ezer iskolát… (Derültség.) - bocsánat, 2200 iskolát és így tovább érintene. Már nem tudom követni ezeket a számokat, mert egyre több százalék lesz (Zaj az ellenzéki oldalon.), mint annak idején az ötvenes években. Tehát ebben a levélben hamis állítások szerepelnek, képviselő úr. Ezek az állítások nem a kormány terveit, hanem a Fidesz elképzeléseit, a Fidesz által gyártott álforgatókönyveket és riogatásokat tartalmazzák.
Kérdésének második része arra vonatkozott, mi a véleményem arról, ha egy párt ilyen leveleket küld ki. Az a véleményem, képviselő úr, hogy a rendszerváltás egyik nagy eredménye volt az, hogy a pártpolitika kikerült az iskolákból, és nagyon szomorú az, hogy van ma olyan párt, amely azt gondolja, hogy a pártpolitika szintjére kell lerántani az iskolákban végzett szakmai munkát. Nagyon szomorú, hogy van ma olyan párt, amely azt gondolja, hogy az ő pártpropagandájával valamilyen módon tanári közösségekben, szülői munkaközösségekben kellene foglalkozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem