DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egy tervezőmunka akkor sikeres, ha körültekintő, megalapozott és széles körű egyeztetésen alapul. A Balaton-parti települések fejlesztését a tervezőmunka nem akadályozza, hiszen a Balaton-törvény és a települések érvényes rendezési tervei alapján a fejlesztések megvalósíthatók. Központi jogszabály nem zárja ki és nem korlátozza a parti települések fejlesztését. Hangsúlyozom még egyszer, hogy minden, a törvényben és az érvényes rendezési tervekben biztosított lehetőség figyelembevételével a fejlesztések megvalósíthatók. Azt természetesnek tartom, ha valaki a jelenlegi szabályozástól eltérő fejlesztést akar, akkor meg kell várnia az új terveket. Ez olyan, mint amikor egy lakást ki akarunk festeni, akkor elkerülhetetlen az átmeneti időszak, amikor a bútorok a szoba közepére vannak tolva, és várjuk, hogy a festő befejezze a munkáját.
Örömmel vettük, hogy az önkormányzatok megértették a tervezési munka lényegét, és partnereknek bizonyultak. Ezt innen is szeretném megköszönni. Az előfordult, hogy néhány önkormányzat a helyi érdekek sajátosságaira figyelemmel saját maga vállalt önkorlátozást azzal, hogy változtatási tilalmat rendelt el. Ahol lehetett, a települési önkormányzatok kérését figyelembe véve felgyorsítottuk a munkát, mint például az ön által vezetett önkormányzatnál Balatonfüreden, a hajógyári fejlesztés ügye miatt.
Ismerem a Balaton fejlesztésének a fontosságát, és mindent megteszek annak érdekében, hogy ezt a tervezőmunkát fel tudjuk gyorsítani, de még egyszer szeretném leszögezni, egy terv sikerét nem csupán a tervek előkészítésének gyorsasága, hanem a tervek minősége és a terveket kísérő közmegegyezés teremti meg. Ne sajnáljuk rá az időt!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem