NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2005-re tervezett külügyi-nemzetpolitikai költségvetés egyetlen nyertese - kicsit sarkítva - maga Gyurcsány Ferenc, hiszen a kormányfő 2005-ös utazásaira közel kétszer annyi pénz jut, mint 2004-ben.
A 2005-ös költségvetésről négy tételben szólnék. A 2005-ös költségvetés először is pazarló. Egy példát hadd említsek: 2005-ben a külügyi kommunikációra 300 millió forintot tervez a költségvetés. Holott ismerjük már, hogy a kormány hogyan épít országimázst; legutóbb például Brüsszelben Kulcsár Attilával és Anettkával népszerűsítette Magyarországot. Nem tudjuk, hogy milyen módon kívánja az országimázst a kormányzat építeni.
Másodszor a költségvetési tervezet átláthatatlan, kaotikus. A Külügyminisztérium meglehetősen komoly vérveszteséget szenvedett el azzal, hogy a külgazdasági, illetőleg az integrációs költségvetéstől megszabadították. De eltűnt a külgazdasági kapcsolatok fejlesztésére szánt közel kétmilliárd forint. A Külügyminisztériumnál nincs, a Gazdasági Minisztériumnál meg nagyon elbújt.
A határon túli magyar tételekkel kapcsolatban is ezt mondhatom: ezek megszűntek. A Külügyminisztériumnál, illetőleg az Oktatási Minisztériumnál maradt összesen két tétel, de megszűnt például a Szociális Minisztériumnál sajnálatos módon a Mocsáry Alapítvány, megszűnt az Egészségügyi Minisztériumban a Segítő Jobb, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tételei szintén. Önállóan az Illyés Alapítvány, az Apáczai Alapítvány, az Új Kézfogás Közalapítvány szintén eltűnt.
Mi lehet ennek a nagy elvarázsolásnak az oka? Először is meghúzódhat a hátterében egy koncepció, tehát alapvetően át akarhatja alakítani a kormányzat a támogatási rendszert. A második verzió valószínűbb, nevezetesen, hogy az átláthatatlanságot akarja ezáltal a kormányzat növelni, ezáltal kitágítva a maga számára a mozgásteret, hogy kit szeressen és kit ne szeressen a határon túli magyarok között.
Akármelyik variáció is áll fenn, azt elmondhatjuk, hogy alapvetően - és ez a következő probléma a költségvetéssel - törvénysértő. Törvénysértő a költségvetés, mert drasztikusan korlátozza az Országgyűlés ellenőrző jogköre gyakorlásának a lehetőségét. Ez alapvetően ellenkezik a jogállamiság elveivel, de ellenkezik a betűjével is. Egy példát hadd idézzek önöknek: a kormány által idén meghozott 2004/31. számú kormányrendelet alapján a státustörvényben rögzített oktatási támogatásokat “a központi költségvetés fejezetében nevesített előirányzatként kell tervezni”. De sajnálatos módon a költségvetési törvény tervezetében ilyen nevesített előirányzat sem a Külügyminisztérium, sem a Miniszterelnöki Hivatal fejezetében nem szerepel. Egy európai köztársaságban, tisztelt képviselőtársaim, betartják a törvényeket.
A nemzetpolitikai részt pedig nyugodtan nevezhetjük megszorítónak. Az Oktatási Minisztériumban található számokról elmondható, hogy itt nominális csökkenés tapasztalható, 40 millió forinttal csökken a határon túli oktatási intézmények támogatásának a mozgástere, és két intézménnyel többet kellene ezekből a lecsökkentett összegekből támogatni. Szabó Vilmos államtitkár úr is már bejelentette, hogy a státustörvény oktatási-nevelési támogatásaira 1 milliárd forint hiányzik a jövő évi költségvetésből, hiszen 4 milliárd van tervezve, és 5 milliárdra tehető az ezzel kapcsolatos költségvetés.
Azt sem tudjuk, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek mennyi pénze lesz. Az indoklási részben beruházásra 600 millió forintot jelez, de hogy mennyi fog működésre jutni annak az egyetemnek, amelynek egyébként már három évvel ezelőtt is a 2 milliárd forint szűkös volt, nem tudhatjuk meg.
Arról nem is beszélek, hogy nyilvánvalóan a határon túli magyarokkal való egyeztetés nem történt meg ennek a drasztikus költségvetési rendszer-átalakításnak a folyamatában, ezért szükségesnek tartanánk ezt is lefolytatni. Mint ahogy szükségesnek tartanánk azt is, hogy az anyagi elvonás helyett a fejlesztés lehetőségeinek megteremtésére kerüljön sor. Az elvonás és a bizonytalanság helyett anyagi lehetőségek és stabilitás szükséges.
A Külügyminisztérium tevékenysége korlátozásának a vesztesei tehát mi vagyunk, illetőleg a határon túli magyarok. A Kárpát-medence magyarságának az egymásba vetett bizalma sérülhet ennek a költségvetésnek az elfogadása esetén, ezért nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem