SZALAY FERENC
SZALAY FERENC
SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előbb Turi-Kovács Béla képviselő úr boldog volt, hogy az újságokban, ha időlegesen is, első helyen volt a környezetvédelem. Hadd mondjam, hogy az újságokban általában utolsó helyen van a sport, de ott az a nagy szerencsénk van, hogy ha nem érdekel igazából például a vezércikk, akkor valóban csak megfordítjuk az újságot, és elolvassuk a sporthíreket.
Most ebben a költségvetésben is utolsó helyre sorolódott az ifjúság- és a sportpolitika, ha másért nem, akkor azért is, mert ha itt körülnézek, senkihez nem fogok tudni szólni ez ügyben a kormánypárti képviselők közül. Nincs itt az ifjúsági és sportbizottságból senki. Senkit nem érdekel a kérdés, mint ahogy a sportbizottságban sem érdekelt senkit ez a kérdés. Ott is elmondtuk a problémáinkat. Felsoroltuk önöknek azokat a történéseket, amelyeket most már lassan két és fél éve tudunk, hogy ezen a területen hogyan zajlanak. Nem volt semmiféle válasz, maximum három mondat, ami arról szólt, hogy tudjuk, hogy vannak problémák, majd kicsit segítünk azon, hogy módosítjuk, hogy kicsit jobb lehessen ez a költségvetés ezen a területen.
Ma beszéltünk arról, hogy hány vesztese van ennek a költségvetésnek. Ebben a versenyben, a vesztesek versenyében nem szeretnénk az élre törni, de sajnos, azt gondolom, oda fogunk kerülni. Mondok néhány számot. Amíg 2002-ben a gyermek-, ifjúsági és sportköltségvetés - akkor még csak ifjúsági és sportköltségvetés - 25,6 milliárd forintot kapott, most ez a tárca, illetve két tárca, vagy nem is tudom, hány tárca 16,7 milliárd forintot kap.
Igen komoly vesztese ennek a költségvetésnek a drogmegelőzés, a kábítószer-fogyasztás megelőzése, jóformán nem jut rá forrás.
Ellehetetlenül a fogyatékosok sportja. Most volt a paralimpia. Nagyon büszkék voltunk, amikor az olimpikonokkal együtt vették át ők is a megérdemelt jutalmukat a Parlament kupolatermében; mindenki büszke és boldog volt. Most pedig nem kapnak pénzt a következő évre a felkészülésre, de az akadálymentesítésre sem kerül igazából forrás. Eléggé képmutató ez az álláspont!
De beszéljünk egy kicsit a gyermekekről is, mondjuk, egy tételben: a játszótér-felújításban és -fejlesztésben. Nem lesz rá forrás. Nem lesz rá forrás, pedig mindannyian tudják: 25 ezer játszóteret kellene ebben az országban csak felújítani ahhoz, hogy az európai normáknak megfeleljünk ezen a területen. Kétségbeejtő, azt gondolom.
A sport területén pedig: 2002-ben 22,5 milliárd forint jutott a sportra, 2005-ben 13,5 milliárd jut a sportra. Az előbb Gémesi képviselő úr elmondta, hogy a 13,5 milliárdon belül van 3 milliárd forint a Hungaroringre, 420 millió forint a rendezvények biztosítására. Azt gondolom, hogy ha ezt levonjuk, borzasztó kevés ez a költségvetés.
Honnan indultunk? 2002-ben, amikor parkolópályának minősítették a miniszteri széket az Ifjúsági és Sportminisztériumban, akkor Jánosi miniszter úr azt mondta, hogy nem lesz rosszabb, mint volt, igyekszünk megtartani azokat az eredményeket, amelyeket önök hoztak; persze, vannak problémáink, de azokat majd kiküszöböljük. Ez egy évig tartott.
Utána Gyurcsány Ferenc úr lett a sportminiszter, és a következőket mondta: szeretnénk azt, ha éves szinten 5-10 milliárd forinttal nőne az ifjúsági és sporttárca támogatása. A sport hihetetlenül fontos, ezt a területet nem is tudja igazából minősíteni, annyira sokat jelent neki.
(16.30)
Azt gondolom, minősíti őt, hogy hogyan viselkedett utána - utána? Közben! -, hiszen az olimpia előtt egy héttel lemondott, cserbenhagyta az olimpikonokat, nem képviselte a sportot. Ebben az időszakban egy virtuális miniszter is megjelent a Sportminisztérium élén, Baráth Etele úr személyében, aki körülbelül egy napra megkapta a felkérést, hogy legyen minisztere ennek a minisztériumnak. Tessék végiggondolni, három minisztere van ennek a minisztériumnak, és talán ez az egyik legfontosabb területe az életünknek. Ma már beszéltünk sok mindenről, adókról, autópályákról, fejlesztésekről és még sok mindenről, arról azonban nem beszéltünk, hogy egészséges lesz-e az a nemzedék, amely majd Európában képviseli ezt az országot. Ugyanis ez a tét.
Az ifjúság és a sport területe nem arról szól, hogy hány olimpikon vagy hány futballcsapat van, hanem arról, hogy tudunk-e olyan példát mutatni vagy mutattatni az olimpikonokon keresztül, hogy el tudjuk hitetni a szülőkkel, a társadalommal, a gyerekeknek nap mint nap mozogniuk kell, az egészséges életmódjuk érdekében szükségük van a rendszeres testmozgásra, és csak ezen keresztül javulhat az egészségi állapotuk.
Azok a mutatók, amelyek ott vannak önök előtt is, mert olvasnak újságok, borzasztók, de mintha ez nem jelentene semmit. Sokan vagyunk itt ötven év körüliek. Az ötven év felettiek életkilátásai katasztrofálisak ebben az országban. De menjünk lejjebb egy kicsit: az általános iskolai korosztály 70 százaléka valamilyen testi deformitással küszködik, lúdtalpas, mozgásszervi problémái vannak, gerincferdülése van, s még sorolhatnám a problémákat. De elmondhatjuk azt is, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatói állomány fittségi állapota gyengén közepes. Nem tudom, tudják-e, hogy mit jelent ez. A gyengén közepes azt jelenti, hogy a harmadik emeletre szuszogás nélkül nem tud felmenni ma a huszonéves korosztály.
Hol tartunk ma? Önök a kormányprogramban azt mondták, ez a terület olyan fontos, hogy a GDP 1 százalékával kell tudni támogatni. A GDP 1 százaléka 220 milliárd forint. Ma szóba került, hogy hozzávetőleg mintegy 800 millió forintot fordítunk az egészségügyben a megelőzésre és a gyógyítás különböző területeire. Ez a szám nem nagy, de ha összehasonlítjuk a kettőt, és elgondoljuk, hogy milyen eredményt lehetne a 220 milliárd forintból elérni, akkor bizony elgondolkodtató ez a kérdés.
Lehet, hogy azok a példák, amiket elmondtam, megmosolyogtatják önöket, ez nincs kizárva, de azért szeretném, ha ezeket komolyan vennék, mert igencsak fontos kérdésről van szó.
E törvényjavaslat kapcsán még eszembe jut, hogy meddig lehet elmenni álliberalizmusban. Ennek a törvénynek egy része arról szól, hogy a testnevelésórán való teljesítményt ne lehessen osztályozni. Önök már elérték azt, hogy ne lehessen osztályismétlésre kötelezni a gyereket az első négy osztályban; elérték azt, hogy ne feltétlenül szaktanár tanítson ötödik-hatodik osztályban; elérték azt, hogy titoktartási kötelezettségük legyen a tanároknak; elérték azt, hogy a drog bekerülhessen az iskolába bármiféle következmény nélkül. Most pedig itt van ez a kérdés. Mi jöhet még? Mit akarnak még elérni? Azt, hogy a diákok állítsák majd össze a tanrendet a későbbekben? Vagy ha a tanár nem viselkedik megfelelően, akkor nem mehet be az iskolába? Hova fogunk eljutni? Nem az a probléma, hogy osztályozunk, vagy nem osztályozunk, hanem az, hogy önök azt gondolják, olyan jogokat kell adni a gyereknek, ami neki jó. Pedig nem így van! Nem így van, nem erről van szó. Ezt a korosztályt még igen komolyan kell nevelni!
Jó lenne megkérdezniük a Testnevelő Tanárok Országos Szövetségét! Ők elmondták a véleményüket a bizottsági ülésen, ami nem hízelgő önökre nézve. Olvassák el! De nem véleményeztették ezt a költségvetést a Nemzeti Sporttanáccsal sem, azzal a Nemzeti Sporttanáccsal, amelyet azért kreáltak, hogy a MOB kezéből, a sportágak országos szövetsége kezéből kivegyenek különböző költségelosztó lehetőségeket. Nos, ez a szervezet sem véleményezte ezt a költségvetést.
Úgy gondolom, hogy ez a költségvetés átgondolatlan, tudatosan árt a sportnak, tönkre akarja tenni a magyar sportot, de hogy miért, azt még pontosan nem tudom, hacsak azért nem, hogy Gyurcsány Ferenc bebizonyítsa, nála rosszabbul ezt a területet nem lehet vezetni, nem lehet ezt a feladatot ellátni. Átgondolatlan, rossz, nem elfogadható költségvetésről van szó.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
