KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr, és folytatom a kérdést. Miért nem az Országgyűlés vitat meg ilyen súlyú és társadalmi kihatású kérdéseket? Egyáltalán honnan van erre a kormánynak felhatalmazása?
Mindezekre a kérdésekre a 252/2004. (VIII. 30.) számú kormányrendeletben találunk persze magyarázatot. Nem nehéz kitalálni, hogy miután a készülő felsőoktatási törvénykoncepció az előzetes társadalmi vita során több ízben is heves ellenállásba ütközött, annak egyik legfontosabb elemét, a képzés szerkezetének normáit kiemelték belőle.
Eközben előterjesztettek egy figyelmet is alig érdemlő, látszólag érdektelen törvényjavaslatot, amelyet a nyári szabadságra készülő Országgyűléssel sebtében elfogadtattak, és a törvény a tárgy érdemének vizsgálata nélkül a szabályozási jogkört a kormányra ruházza. A szabályozás lényege: megszüntette az egyetemek és a főiskolák közötti különbséget, a felsőoktatási képzési tevékenységet két illetve három szakaszra tagolja.
Az első szakasz három, ritkán négyéves alapszakasz, amelynek elvégzése után a hallgatók diplomát szereznek. Ez a diploma őket akár a képesítésnek megfelelő szakmában való elhelyezkedésre, akár tanulmányaik folytatására, a mesterképzésre is feljogosítja. Ezt követheti a doktori képzés, a felsőoktatás harmadik szakasza, amely újabb három évet vesz igénybe.
Mi lehet mindennek a következménye? Lesz egy nagy létszámú, alapképzésben részt vett személy, amely alapképzés szakmai értéke hamarosan annyit fog érni, mint az általános érettségi, vagyis ma már szinte semmit, és ennyit fog jelenteni a munkavállalásnál is. A mesterfokozatot nyújtó képzésben viszont már a többség, annak költségvonzata miatt nem fog tudni részt venni, így e személyi kör, bár felsőfokú diplomával fog rendelkezni, azzal viszont nem sok mindent tud majd kezdeni.
A kérdésem: önök, államtitkár úr, tényleg ezt akarják? Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)
