DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mielőtt érdemben hozzászólnék ehhez a rendkívül fontos, nagy jelentőségű témakörhöz, jelezném, hogy nemcsak a Szocialista Párt képviselteti magát viszonylag csekély számmal ezen a vitán, hanem a Fiatal Demokraták Szövetsége is. Ezt csupán azért teszem, mert elhangzott egy olyan megjegyzés Ágota Gábor képviselőtársamtól, hogy megalázó számukra, hogy milyen kevesen vannak jelen a kormánypárti képviselők közül. Nos, meg kell jegyeznem azt, hogy kettőnél kétségtelenül a három több, plusz ha még idesorolhatjuk Körömi Attila képviselőtársamat, aki egykor fideszes volt, jelenleg független, ám a Jobbikat képviseli, akkor azt kell hogy mondjam, hogy esetleg a kettőnél több a négy.
De nem ez a dolog lényege. Nem az jelzi egy vita fontosságát, hogy hányan vesznek részt azon, hanem az, hogy akik részt vesznek és felszólalnak, azok mennyire megalapozottan fejtik ki álláspontjukat, a tárgyról beszélnek-e, avagy csupán arra tesznek kísérletet, hogy egyes személyekkel kapcsolatosan hangulatot keltsenek, és velük szembeni ellenérzésüket megfogalmazzák. Kosztolányi képviselőtársam 2000. június 19-én az SZDSZ népi kezdeményezésének vitájában már kifejtette azt, hogy számára miért nem hiteles Keleti György. Ezt most megismételte. De nem Kosztolányi képviselőtársamnak kell Keleti György hitelességét minősítenie, hanem a választóknak. Csupán arra utalnék, hogy 1994-ben két országgyűlési képviselőjelölt győzött az első fordulóban, közülük az egyik Keleti György volt. Megkapta a választáson részt vevők több mint 50 százalékának voksát. Ez egyértelműen jelezte, hogy Keleti György teljes mértékben hiteles a magyar választópolgárok számára, a magyar társadalom számára. Kosztolányi úr számára nem hiteles, de szerintem az ő magánügye. Nem ezzel a magánüggyel, hanem az országot érintő alapvető jelentőségű kérdésekkel kell foglalkozzunk.
Ugyanakkor meg kell jegyezzem azt is, hogy van olyan felvetés, amelyben Kosztolányi úrnak igaza van. Ez pedig nem más, mint hogy támaszkodjunk a tudomány eredményeire. Éppen ezért én is úgy vélem, hogy tudományos megalapozottsággal kell az egész témakört körbejárni, nem csupán alkotmányjogi, hanem nagyon komoly katonapolitikai, külpolitikai, biztonságpolitikai témakörről, kérdéskörről van szó. Mit mondanak a biztonságpolitikusok, a katonapolitikusok erről a tárgykörről? Mit látnak veszélynek? Miben látják a biztonsági kockázatokat?
Megítélésem szerint a két oldal között a döntő különbség az, hogy amíg a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ képviselői, valamint a kormány úgy látják, hogy alapvetően megváltoztak térségünkben a biztonságpolitikai kockázatok, addig fiatal demokrata képviselőtársaink a hagyományos felfogást követik, és úgy látják, hogy a térségben közvetlen biztonságpolitikai veszélyek, kockázatok lépnek fel. Ez év elején jelent meg a hadtudományi társaság folyóiratában Demkó Attilának egy tanulmánya, amelyben körbejárja ezt a kérdést, és megvizsgálja, hogy mely szomszédos országok részéről fenyegethet valamilyen veszély, reális-e egy ilyen felvetés, avagy sem.
Tegnap Simicskó képviselőtársam nagyon szellemesen a bergengóc fenyegetésről beszélt, de mindnyájan tudjuk, hogy Bergengócia alatt mely államok érthetőek, úgyhogy Bergengóciát zárójelbe tenném, és a tudományhoz fordulnék. Demkó Attila kifejti azt, hogy Szlovénia esetében teljesen egyértelmű, hogy Magyarország és Szlovénia kapcsolatai kiválóak, mind a két ország a NATO tagja, ebből az irányból Magyarországot semmilyen veszély nem fenyegeti. Ausztria semleges állam, régóta, 1955 óta a magyar kapcsolatok nagyon jók. Meg kell hogy jegyezzem, erre nyilván fideszes képviselőtársaim nem szívesen emlékeznek, már a '70-es, '80-as évtizedben is azt mondták, hogy helyreállt ismét a K. und K., Kádár mint Kreisky. Tudom, hogy ezt nem szeretik hallani, de ez így volt.
(13.20)
Magyarország és Ausztria viszonya kiváló, osztrák részről semmilyen veszély nem fenyeget minket.
Demkó megjegyzi, hogy Magyarország és Szlovákia között vannak vitás kérdések. Ilyen például Bős-Nagymaros, ilyen a Felvidéken élő magyar kisebbség ügye, ilyen az ottani nyelvhasználat kérdése, ilyen lehet akár az egyetemi oktatás ügye. Ám mindezek a problémák nem jelentik azt, hogy Magyarország és Szlovákia között bármiféle komoly feszültség állna fenn. Meg kell jegyeznem, hogy Szlovákia is tagja a NATO-nak, ennek következtében két szövetséges államról van szó, nem pedig két ellenséges országról. Ez a helyzet még akkor is, ha néha elhangzanak mindkét fél részéről nem túl szerencsés nyilatkozatok, például Ján Slota részéről, de lehetne megfelelő magyar nemzetiségűt is mondani, akinek a megnyilvánulásai nem éppen a két ország közötti együttműködést erősítik.
Ha megnézzük azt, hogy milyen a magyar-ukrán viszony, azt tudjuk mondani, hogy ez a viszony nem rossz. Oly mértékben nem rossz, hogy 1993-ban Antall József kormánya Ukrajnával megkötötte azt az alapszerződést, amely aztán mintájául szolgált a magyar-szlovák, illetőleg a magyar-román alapszerződésnek is. Természetesen akkor a parlamentben emiatt óriási vihar tört ki, és ennek az alapszerződésnek a megkötése hozzájárult a MDF bomlásához, a MIÉP-nek, illetőleg a Magyar Piac Pártnak a létrejöttéhez.
De ha megnézzük ezen túlmenően Ukrajna helyzetét, akkor láthatjuk, hogy közeledni kíván az euroatlanti integrációhoz. Emellett Ukrajna esetében nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ország keleti és az ország nyugati részének politikai beállítottsága erőteljesen különbözik egymástól: a nyugati rész inkább orientálódna az Európai Unió és a NATO felé, a keleti országrészben pedig az Oroszországhoz fűződő viszonyt kívánják erősíteni. Ez a tény már önmagában kizárja azt, hogy bármiféle fenyegetés ukrán részről fennállhat, létezhet. Természetesen nagyon jól tudjuk azt, hogy erősíteni kell a magyar-ukrán kapcsolatokat is, hiszen Ukrajna nem tagja a NATO-nak, nem tagja az Európai Uniónak, de biztonságpolitikai kockázat erről az oldalról sem áll fenn.
Magyar-román viszony. Magyarország is és Románia is tagja a NATO-nak. Kiválónak mondható a két ország honvédelmi szervezetének együttműködése - ez régóta így van. Ezek a kapcsolatok korábban javultak meg, mint az országköziek. Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy Románia részéről sem fenyegeti Magyarországot semmilyen veszély, mint ahogy a józan románokat sem lehet semmiféle magyar fenyegetéssel ijesztgetni.
Marad egy ország, amely esetében egyesek esetleg úgy fogalmazhatnak, hogy onnan nézve Magyarországot valamilyen veszély fenyegetheti, ez pedig Szerbia-Montenegró. Demkó cikke valóban utal arra, hogy 2003 végén a szerbia-montenegrói választásokon döntő fordulat ugyan nem, de egyfajta nacionalista előretörés következett be, és ez aztán a szerb kormány politikáját is valamelyest befolyásolta. Ám - teszi hozzá Demkó - a dolognak az a lényeg, hogy mindez nem változtat azon, hogy Szerbia-Montenegró integrációs törekvései fennállnak, ezen túlmenően a helyzet az, hogy Montenegró inkább integrálódna, Szerbia talán valamivel kevésbé az euroatlanti szövetségi rendszerbe, de ez nem változtat azon, hogy még Szerbia-Montenegró részéről sem lehet semmiféle kockázatról beszélni, még akkor sem, ha a Vajdaságban léteznek a magyarverések. Tudjuk nagyon jól, hogy ez a kérdéskör az Európai Unióban és az Európa Tanácsban is nemrég vita tárgyát képezte; novemberben egy tényfeltáró bizottság jelenik meg Szerbia területén. Ám ezek az atrocitások nem jelentik azt, hogy bármiféle biztonságpolitikai kockázat létezne.
Végezetül vizsgájuk meg a magyar-horvát viszonyt. Ez kiválónak nevezhető. Horvátország törekszik mind az Európai Unióba, mind a NATO-ba.
Ha körbejártuk az egész Kárpát-medencét, akkor világosan láthatjuk, hogy nem a körkörös védelem időszakát éljük, hanem a körkörös szövetségesi együttműködését. Kétségtelen, hogy a kilencvenes évek elején - az akkori bizonytalansági tényezőket figyelembe véve - nem volt teljesen indokolatlan egy olyan vélekedés, hogy hosszabb távon a szomszédos országok közül valamelyik talán egyszer majd biztonságpolitikai kockázatot jelenthet. Azóta azonban gyökeres változás történt, többek között a NATO keleti terjeszkedése következtében.
Ugyanakkor azt is világosan látnunk kell, hogy vannak új biztonságpolitikai kockázatok, ezek meghatározó jelentőségűek, nem a közvetlen környezetünkből származnak. Tudjuk nagyon jól, hogy Ajman az-Zavahiri nemrég megfenyegetett több országot, így Magyarországot is. Számolnunk kell azzal, hogy az al-Kaida egész Európát, az egész európai civilizációt fenyegetheti. Ezekkel a fenyegetésekkel, ezekkel a kockázati tényezőkkel szemben semmilyen védelmet nem jelent egy sorozott hadsereg, nem ilyen eszközökre van szükség, hanem döntően nemzetbiztonsági eszközökre, rendvédelmi eszközökre és egy professzionális hadsereg speciálisan e célra kiképzett erőire mint eszközökre.
Világosan látnunk kell, hogy a most előttünk fekvő törvényjavaslat, mind az alkotmánymódosító törvényjavaslat, mind pedig az új honvédelmi törvény javaslata ezeket a szempontokat veszi figyelembe.
Amikor megelőző védelmi helyzetről beszélünk, akkor világosan látnunk kell, hogy miért olyan a megszövegezése ennek a megelőző védelmi helyzetnek, amilyen. Mit is mond az alkotmánymódosító törvényjavaslat? Azt mondja, hogy külső fegyveres támadás veszélye esetén. És nem azt mondja, amit az alkotmány jelenleg kifejt a rendkívüli állapottal kapcsolatosan, hogy idegen hatalom katonai támadásának közvetlen veszélye esetén. Nem biztos, hogy a külső támadás egy hatalom részéről érheti Magyarországot vagy a térség bármely más államát. A külső támadás alatt itt döntően a terroristafenyegetést kell értenünk.
Természetesen tudjuk azt, hogy a hadtudományban különösen jellemző a múltba nézés. Régen is azt mondták, az első világháború időszakában is és később is, hogy a hadvezérek mindig az elmúlt háborúra készülnek fel. Amikor a 19/E. § megfogalmazódott, akkor külső fegyveres csoportnak a váratlan betörését említi az alaptörvény szövege, nem véletlenül, mert amikor ez a jogi szöveg keletkezett, akkor még mindenkiben erőteljesen éltek az 1991. október 27-i barcsi esemény hatásai; akkor sokan úgy látták, hogy fennállhat annak a veszélye, hogy mondjuk, Arkannak a szabadcsapata váratlanul betör az ország területére, akár úgy is, hogy ehhez nem kapta meg a megfelelő állami felhatalmazást, vagy megkapta, de ez titokban maradt. Jelenleg természetesen már nem Arkan szabadcsapataitól kell tartanunk, tehát az a szövegezés is, amely a 19/E. §-ban olvasható, már némiképp elavult. Ma az igazi fenyegetés abban nyilvánul meg, ami megjelenik a megelőző védelmi helyzet definíciójában. De a megelőző védelmi helyzet definíciójának van egy másik eleme is, ez pedig az, hogy szövetségi vagy szövetségesi kötelezettség teljesítése miatt szükséges ennek a megelőző védelmi helyzetnek a kihirdetése.
Mi ennek az új formának, ennek az új intézménynek a funkciója? Tegnap egy rövid, kétperces hozzászólásban már próbáltam utalni arra, itt döntően arról van szó, hogy magasabb készültségbe kell emelni a fegyveres erőt, a honvédséget, változtatásokat kell végrehajtani a rendvédelmi szervek tevékenységében, a közigazgatás működésében, de nem szükséges az, hogy az államszervezet egészét érintse ez a speciális kockázatot magában rejtő helyzet, nem szükséges az, hogy honvédelmi tanácsot hozzunk létre, hogy ez vegye át az Országgyűlés által ráruházott hatásköröket, a köztársasági elnök jogkörét, illetőleg a kormány jogkörét, hanem az élet természetes rendje folytatódjon az államszervezetben is, de ugyanakkor mégis nyíljon arra lehetőség, hogy speciális intézkedéseket alkalmazzunk. Az sem véletlen, hogy a megelőző védelmi helyzethez nem kapcsolódik az állampolgári alapjogoknak, emberi jogoknak semmiféle felfüggesztése, noha ez esetleg racionális volna.
Egy nagyon rövid mondattal utalnék arra, hogy tegnap Salamon képviselőtársam azt fejtegette, számára érthetetlen, hogy egy veszélyhelyzetben ilyen felfüggesztésre sor kerül, de a megelőző védelmi helyzetben nem.
(13.30)
Pedig erre nagyon könnyű válaszolni. Veszélyhelyzetben szükség lehet például arra, hogy egy elemi csapás, egy ipari katasztrófa vagy bármilyen más esemény következtében egy adott térségből a lakosságot kitelepítsék. Ez már önmagában a szabadságjogok egy részének felfüggesztésével jár, de lehetne más példákat is hozni.
A megelőző védelmi helyzetben viszont az állam felkészüléséről van szó; nem arról, hogy az állampolgároknak kellene a mindennapi életükön változtatni, csupán arról, hogy az államnak másként kell működnie. Ha ezt megértjük, világosan láthatjuk, hogyan kerül be ez az új kategória az alkotmánymódosító törvényjavaslatba.
Köszönöm a figyelmet.
