NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Kezdem azzal, amiről már az előzőekben szót ejtett képviselőtársam is, hogy azért nem mindennapi érdektelenséget és a haza védelme iránti elkötelezettség nem mindennapos hiányát mutatja az, hogy a kormánypártok soraiból - tisztelet az egyetlen kivételnek - senki nincs itt. (Derültség az ellenzék és a függetlenek soraiban.) Az államtitkár úr hivatalból kell hogy itt legyen, feltehetőleg, ha nem lenne neki muszáj, ő sem lenne itt (Iváncsik Imre: Kikérem magamnak ezt a feltételezést!) egyedül, de azt nyugodtan kimondhatjuk, hogy a honvédelmi bizottság kormánypárti tagjai közül senki nincs itt. Ezt én mélységesen jellemzőnek tartom, de nem csodálkozom rajta, ugyanis most a felszólalásom első részében egyelőre megpróbálok csak az alkotmánymódosításról szót ejteni, a honvédelmi törvény nagyobb volumenű tárgyalása amúgy sem férne bele ebbe a viszonylag rövid időbe, azt majd egy következő felszólalásra tartogatom.
(12.40)
De ezt az egész felvezetést én a totális demagógia és a másról beszélés klasszikus példájának tekintem, ugyanis bár kétségkívül a sorkötelezettség békeidőben való megszüntetésének óhaja, melyben egyébiránt a kormányzati és az ellenzéki oldal teljes mértékben egyetért, honvédelmi témának tekinthető, azonban azok a változtatások, amelyeket az alkotmányon szándékozik a kormányzati oldal végrehajtani, ráadásul - mint már többször kiderült - olyan eltökélt módon, hogy semmiféle módosításhoz nem akarnak hozzájárulni. Egyetlen kompromisszumos megoldásra hajlandóak: ha mi kompromisszumok nélkül, teljes mértékben elfogadjuk a kormánypárti előterjesztést, ami önmagában is tarthatatlan.
De miről is szól tulajdonképpen ez az alkotmánymódosítás? Ez egész egyszerűen arról szól, hogy a sorkötelezettség óhajának kifejtése mellett, amit - nem túlzás - néhány sorban el lehetne intézni, olyan, az adott kérdéssel gyakorlatilag semmilyen összefüggésben nem lévő szempontokat is bele szeretnének csempészni az alkotmányba, ami egyébként semmilyen összefüggésben nincs - még egyszer hangsúlyozom - a sorkötelezettség békeidőben való megszüntetésével. Példának okáért ilyen az új állapot, a megelőző védelmi helyzet bevezetése. Legyünk őszinték: akár van sorkötelezettség, akár nincs, ezt ugyanúgy be is lehetne, vagy nem is kellene bevezetni, el is tekinthetnénk tőle. Az, hogy ezt most összekötjük szerintem meglehetősen körmönfont és egyúttal nagyon erőszakolt módon a hadkötelezettség visszaállításával, csak egy parányi kis momentum a trükkök sorából. Látszólag ez is azt bizonyítja, ha mi ezt példának okáért nem támogatjuk, akkor biztosan nem akarjuk azt, hogy a sorkötelezettség megszűnjön.
De ugyanezt mondhatnám arról a hivatkozásról is, amely ilyen imamalomszerű buzgalommal hangzik el: ez a megváltozott feladatrendszer, az új típusú kihívások, aminek egyébiránt a hosszadalmas citálásán túlmenően a gyakorlatban és a honvédelmi fejlesztések, a honvédelem átalakítása során módfelett szerény következményeit volt szerencsém eddig tapasztalni. Elég, ha arra utalok, hogy ha például a terrorizmus elleni küzdelmet oly mértékben kiemelten fontosnak tartjuk, mint ahogyan ezt egyébként önökkel egyetértve mi is fontosnak tartjuk, akkor azután igazán nagyon nehéz megmagyarázni azt, hogy miért kell az e tekintetben legfontosabbnak ítélhető - most némi pontatlansággal mondom - haderőnem, a különböző katonai titkosszolgálatok, tehát a hírszerzést, a rejtett információszerzést szolgáló intézmények létszámának és anyagi bázisának olyan mértékű csökkentését, ahogyan ezt önök, úgy tűnik, módszeresen csinálják, nemcsak tavaly, hanem az idén is... A jövő évi költségvetést még nem láttuk, de nem lepne meg túlságosan, ha abból is az derülne ki, hogy további csökkentéseket terveznek. Az álságosságra ez csak egy apró példa, ilyent még nagyon sokat lehetne mondani.
De valójában - itt elkerülhetetlenül egy kicsit át kell csúszni a honvédelmi törvény módosításának a kérdéseire is - érthetetlen, és már szinte valamilyen fóbiának tűnik az önök részéről az a hisztérikus reakciósorozat, amelyet minden olyan felvetéssel kapcsolatban tapasztalunk, ami arra utalna, hogy egy hivatásosokból álló, kizárólag főfoglalkozású katonákból álló kis létszámú hadsereg - amely egyébként az alkotmányban most már leplezetlenül deklaráltan csak arra elegendő, hogy befogadó nemzeti támogatást nyújtson a veszély esetén ide érkező, innen-onnan bejövő különböző nemzetek katonáinak -, ez a honvédség, ha ezt egyáltalán a szó etimológiai értelmében szabad még honvédségnek nevezni, ebben a formájában a haza védelmére önállóan semmiképpen nem alkalmas. Tehát ha akár egy természeti katasztrófa, akár egy terrorista cselekmény következtében kialakuló katasztrófahelyzet - ami nem ugyanaz, mint a természeti katasztrófa - alakulna ki, és szükség lenne a meglévő erőnél nagyobb erő mozgósítására, ne adj' isten, területet kellene védeni, ne adj' isten, különböző olyan intézkedéseket kellene bevezetni, amelyekhez ezek az erők nem elegendők, akkor egész egyszerűen nincsen hová nyúlni.
És itt térek vissza a hisztériára. Önök azzal, hogy egy ilyen típusú kiegészítő, tartalékos, önkéntes… - azt is megmondom, ez miért nem ugyanaz, mint az önkéntes tartalékos rendszer. Tehát először azt mondom, hogy tartalékos, azután azt mondom, hogy önkéntes, azután azt mondom, hogy kiegészítő haderő létrehozására... - de miért reagálnak erre ily mértékben hisztérikusan? Ezt egyszerűen nem tudom megérteni, hiszen az egész világban, ahol ilyen típusú átalakításokat valaha is végrehajtottak, ez a két momentum mindenütt egyidejűleg működött. Nem azt mondom, hogy egyszerre hozták létre, de példának okáért az Amerikai Egyesült Államokban, ahol immáron több mint harminc éve fel van függesztve - nem eltörölve, fel van függesztve - a sorozás, tehát azért nem hívnak be senkit, mert felfüggesztették, ott egyúttal működik egy nemzeti gárda, amelyik azokat az előbb említett feladatokat képes ellátni, amelyeket egyedül ott sem lenne képes a hadsereg, a rendőrség és a többi rendvédelmi szerv. Tehát az Amerikai Egyesült Államok van olyan gazdag ország, hogy tudja, hogyan lehet a legtakarékosabban és a legoptimálisabban felkészülni bizonyos feladatokra. Tudják azt, hogy ez megéri azt a pénzt, amit belefektetnek, mert a biztonság, a nyugalom mindennél többet ér, és ezt meg kell fizetni. Nyilván mi is tudjuk, hogy ez nem olcsó dolog, és nem lenne ingyen, ha egy ilyen kiegészítő haderőt megszerveznénk.
Visszatérek arra, amit nagyon gyakran szoktunk szembe kapni: ki van ez már találva, uraim, ott vannak az önkéntes tartalékosok. Egyrészt nincsenek ott, mert képtelenség őket feltölteni. Az ugyan igaz, hogy ebben született egy honvédelmi intézkedés, de az összes többiről, ami munkaügyi - a munkahelyre való visszatérés, a jövedelemkiegészítés et cetera -, tehát egy sereg egyéb szempont rendezését szolgálta volna, nagyvonalúan elfeledkeztek, és most mindenki csodálkozik, mint az a bizonyos Rozi a moziban, hogy miért nem tudnak ötszáz fő helyett még százat sem összegyűjteni az önkéntes tartalékosokból. Többek között ezért.
A másik pedig az, hogy ez nem ugyanaz, amiről én beszéltem, hiszen ezek az önkéntes tartalékosok a meglévő rendszeresített alakulatok bizonyos helyeire vannak úgymond biztosítva mint önkéntes tartalékosok; ez nem jelent kiegészítő, nem jelent pluszerőt képviselő valamiféle kiegészítő haderőt. Egyébként amit még, és ez mind az előbbieket támasztja alá, különösen sérelmesnek tartok, amellett van egy sereg szempont, amelyekben minden további nélkül egyet tudunk érteni, miért csinálják mégis azt, hogy azokban a dolgokban, amelyekben viszont nem értünk egyet, de nincsen olyan éktelenül nagy távolságra egymástól az önök, illetve a mi álláspontunk, hogy ne lenne esély a megegyezésre... Miért teszik azt, hogy ahelyett, hogy ezekre a kérdésekre koncentrálva a tényleg vitás problémákat, a vitás szempontokat igyekeznénk összehangolni, egész egyszerűen csak azt látjuk, hogy kigondoltak valamit, és azt, ha a kutya a kovászba esik is, meg akarják csinálni?
De uraim! Kétharmados törvény az alkotmány is és a honvédelmi törvény is. Értsék már meg végre, ha ebben nem jutunk egyetértésre, akkor ezek nem fognak átmenni a parlamenti szavazáskor. És jó előre szeretném önöket arra felhívni: ne bízzanak abban, hogy sikerülni fog ezért a vizes lepedőt ránk húzni, mert azt viszont nem fogjuk eltűrni, hogy azokban a kérdésekben, amiben egyetértés van, és ami egyébként a társadalmat önmagában a legjobban érinti - nevezetesen a sorkötelezettség megszűnte -, abban mi besétáljunk az önök csapdájába, és elfogadjuk azt, hogy ha mi az összes tarka macskájukat, amiket leírnak ezekben a módosításokban, nem vagyunk hajlandók “igen, uram, ha úgy tetszik parancsolni, uram, még esetleg nem lehetne-e még valamit beletenni, uram?” módon elfogadni, akkor majd mi ezt a balhét el fogjuk vinni.
(12.50)
Nahát nem, uraim, ezt a balhét önöknek ugyanúgy el kell vinni, és még nem késő megegyezni egy sereg dologban, amiben nincs közöttünk egyetértés!
De hogy valami jó hírem is legyen: mi az, amiben abszolút egyetértünk? Egyetértünk abban, hogy békeidőben nem szükséges fenntartani a sorkötelezettséget. Teljesen egyértelmű: a világ olyan helyzetben van, hogy bízhatunk abban, hogy olyan típusú haderő-kiegészítésre, amit a sorkötelezettség jelent, és olyan típusú költésre, amibe ez kerül, nincs szükség békeidőben. Abban is egyetértünk, hogy ha viszont veszélybe kerülünk, az ország, a haza, a hon - hogy egy kicsit régies legyek - veszélybe kerül, akkor nem mondhatunk le a polgárok áldozatvállalásáról, ezért azt is meg kell határozni, hogy ha úgy alakul, akkor mit kell tenni olyankor, és milyen módszerekkel lehet egy újabb akciót csinálni arra, hogy az ország ne maradjon védtelenül.
Ebben a dologban tehát tökéletes közöttünk az egyetértés. Higgyék el, uraim, az állampolgárokat, Magyarország polgárait - ha ebben a két dologban mi egyetértünk - ez tökéletesen meg fogja arról győzni, hogy mind a ketten jót akarunk. De éppen azért illene végre arról is beszélni, hogy azért azokban az ügyekben, amikben viszont nem értünk egyet, mik lennének azok a kompromisszumok, amikben önök hajlandók engedni. Mert az nem kompromisszum, hogy - még egyszer mondom - mi fogadjuk el az önök fölvetéseit, és akkor megegyezünk. No hát, ez így nem működik! Ez nem igazán elegáns még feles törvények esetében sem, de aztán kétharmados törvényeknél - ha úgy tetszik - teljesen kontraproduktív.
Miután az idő lassan lejár, és még ugyan folytatni is szeretném, már most azt kérem önöktől, hogy továbbítsák azoknak is, akiket illet, hogy mi nyitottak vagyunk mindenféle megegyezésre, csak olyan dolgokban próbáljunk megegyezni, amiben a jelen állás szerint közöttünk különbség van. A sorkötelezettség eltörlése békeidőben nem választ el bennünket egymástól. Ebben egyetértünk.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
