NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm. Mint már többször kifejtettem, a rendes felszólalás kivárása a kétpercezés közben a türelmet és az önfegyelmet nagymértékben acélozza, úgyhogy ebben megint részem volt.
Ahogy korábban mondtam, valamilyen módon szeretném kettéválasztani az alkotmánymódosítást, illetve a honvédelmi törvény módosításának a témakörét, hiszen bár összevontan tárgyaljuk, de azért ez mégiscsak két törvény módosítása. De azért a hozzászólásom elején elkerülhetetlenül reagálnom kell vagy legalábbis illik néhány dologra, ami még az alkotmánymódosításba került bele.
Nem először mondom - én biztos nem, nem tudom, Ágota képviselőtársam hányadszorra mondja -, de én is nagyra értékelem Wiener úr rendkívüli tárgyi tudását és memóriáját. Ezért azt gondolom, hogy ő ezt a kivételes szellemi képességét a Szocialista Párt padsoraiban hasznosítja, a briliáns elme használatának azért van némi irányultsága is olykor-olykor, de ez is beletartozik a játékszabályokba. Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy nyilvánvalóan munkálkodnak önben bizonyos elfogultságok, és én ezt egyáltalán nem elítélően mondom, csak mint tényt szögezem le.
Azt gondolom, hogy többek között a megelőző védelmi helyzettel kapcsolatos kifejtése is rendkívül érdekesen tükrözte ezt. Ugyanis az ön mondandójának az volt a lényege, hogy ettől nem kell tartanunk, mert ez igazából majdhogynem ártalmatlan dolog, amit senki észre se vesz, mert ez tulajdonképpen csak az államszervezet működésére és a belső szabályok módosítására vonatkozik.
Itt jön az első kérdésem: erre egyébként normál esetben nincsen felhatalmazása egy kormánynak, ha valami ilyesmit érzékel, akkor anélkül, hogy a közvéleményt széles körben tájékoztatná, meghoz bizonyos rezsimintézkedéseket, ahogy ezt nagyon szakszerűen szokták mondani? Én úgy tudom, hogy van ilyen lehetősége, és jó is, hogy így van, mert abban a pillanatban, hogy egy ilyen, egyébként bármilyen ártalmatlan intézkedéssorozat elindul, és ezt elkezdi, mondjuk, a kedvenc bulvársajtónk pumpálni, akkor lehet, hogy két nap múlva már tényleg kitör a pánik, mert azt hiszik az emberek, hogy jönnek a törökök, és most akkor aztán itt van a háború.
(13.40)
Tehát ezzel nincsen problémám. Azzal már inkább van, hogy ön azt mondta, hogy tulajdonképpen ez a külső támadás mint definíció, ez alatt értsünk egy kvázi terrorista támadást, és ennek a megelőző védelmi helyzetnek a kihirdetése voltaképpen ezzel összekapcsolódik. Tessék szíves lenni nekem megmondani, hogy mikor és melyik ország lesz valaha ebben a gyönyörű szép életben képes arra, hogy annyi idővel egy bekövetkezendő terrorista támadás előtt, hogy e megelőző védelmi helyzet intézkedéseinek egyáltalán bármilyen értelme legyen, megfelelő biztonsággal tudomást tud arról szerezni, hogy készül valami.
Csak egy példát hadd mondjak: szeptember 11-én az ominózus 2001. évben, ami New Yorkban történt, az egy olyan országban történt, amelynek ilyen tekintetben igen bőségesen dotált és igen jól felkészült titkosszolgálatai mind csődöt mondtak, és mint kés a vajba ment át a terrorista csapat az összes jelképes útzáron és hajtotta végre azt az egyedülállóan brutális támadását, ami után kezdtek ébredni az ottaniak, és utána jöttek rá arra - ma már legalábbis ezt mondják -, hogy azért voltak ennek előjelei, de mi nem értettük jól meg nem hittünk neki. Szóval, mondtak mindenfélét, nyilván ennek a fele sem igaz, de most nem ez a lényeg; hanem az a lényeg, hogy egy terrorista támadásnak - ennyit már mi laikusok is tudunk - pont az a legfőbb jellemzője, hogy váratlanul jön, hogy nem lehet előre kiszámítani sem az idejét, sem a helyét, sem az akció valódi célját, sőt az elkövetőkről fogalma sincs senkinek, mert ha nem így lenne, akkor az nem egy terrorista cselekmény lenne, hanem valami egészen más. Tehát e tekintetben ez a megelőző védelmi állapot tökéletesen értelmetlen.
Nem mondom azt, hogy bizonyos esetekben, és pontosan azokban az esetekben, amelyeknek a bekövetkeztét ön kategorikusan kizárja - tehát ha egy másik országban olyan folyamatok indulnak el, ami alapján nem kizárható az, hogy esetleg átcsaphat egy hazánk elleni fegyveres támadássá is akár -, van értelme. De ön azt mondja, meg tulajdonképpen mi sem mondunk nagyon mást, hogy ennek a valószínűsége nem túl nagy. Node, ha ez meg így van, akkor mi a nyavalyának van erre az új állapotra szükség? Tőlem bekerülhet, őszintén mondom, csak a saját nevemben, engem önmagában nem zavar, csak az zavar benne, hogy ennek kapcsán egy sereg olyan intézkedést lehet tenni, ami azért, akár bevallják, akár nem, súlyosan sért bizonyos állampolgári jogokat vagy üzleti érdekeket, és nem igazán tudni, hogy mire föl. Hiszen ha elfogadhatónak ítéli, amit az előbbiekben kifejtettem, akkor nincsen olyan helyzet, amit ezzel a megelőző védelmi állapottal kezelni lehet; ez csak elméletben létezik, a gyakorlatban nem. Azt mondjuk, hogy más ország részéről kizárjuk, jó, zárjuk ki, a terrorista fenyegetés esetében pedig ez egy nonszensz, egy képtelenség. Tehát abban az esetben tojást patkolunk, a szivárványt színezzük, vagy valamit csinálunk, aminek úgy tűnik, mintha értelme lenne, miközben semmi értelme nincsen.
Azt, hogy egyébként melyik szomszédos országban egy adott időszakban - és most nem a máról vagy a közeli napokról, hetekről, hónapokról van szó -, mondjuk, tíz év múlva milyen helyzet alakul ki, és mi lesz a politikai szándékuk velünk szemben, szerintem még tán Wiener képviselőtársam sem tudja. Én biztos nem tudom, de szerintem Magyarországon olyan öreg kínai sem él, aki meg tudná mondani előre, hogy tíz év múlva mi lesz. És azért egy honvédelmi törvényt vagy egy honvédelmi rendszer fölépítését, vagy akár most redukálva egy alkotmánymódosításra, valami valószínűsíthető, még ha nem is feltétlenül a közeljövőre valószínűsíthető állapotra is alkalmassá kell tenni. E tekintetben a túlzott optimizmus legalább olyan veszélyes, mint valamiféle paranoiás üldözési mánia. Ünnepélyesen deklarálom, hogy nekem nincsen üldözési mániám, én nem tartok attól, hogy Magyarországot a közeli jövőben más állam részéről fegyveres agresszió fenyegetné. De hogy ez akár még az én életemben is, de a fiam vagy az unokám életében bekövetkezhet-e vagy sem, erre vonatkozólag nem szívesen bocsátkoznék találgatásokba.
Államtitkár úr elmondta - miért ne mondta volna el; az újdonsült miniszterelnök úr egyik nagy hívó szava az igazságosság, és ha már itt vagyunk, akkor a honvédelemmel kapcsolatban is találjunk ki gyorsan valamit, amivel az igazságosság és az igazságtalanság párhuzama fölállítható -, hogy itt az igazságtalanság abban nyilvánul meg, hogy a sorkötelezettség korába lépő és alkalmas fiatalok száma lényegesen magasabb annál, mint ahányat be tudnak hívni.
Hadd említsem itt meg - talán már a Házban is elhangzott -, hogy van egy nagyon fejlett és nagyon szerencsés ország, amelyik több mint kétszáz éve nem viselt háborút, minden háborúból viszont igen jól jött ki anyagilag. Úgy hívják ezt az országot, hogy Svédország, amelyik egyébként a mai napig fönntartja a sorozott hadsereget, és igen szépen költ haderőfejlesztésre és honvédelemre, még az ő saját anyagi erejéhez képest is. Nyilván ezért is nem érte őt támadás az elmúlt kétszáz esztendőben - meg talán másért sem. De ott ezt a problémát úgy oldják meg, hogy a sorállományú katonáknak, aki köteles és lehetséges, pályázniuk kell arra, hogy hová szeretnének bevonulni, és választhatnak aközött, hogy hat hónapra, nyolcra, tizenkettőre vagy tizenhatra vonulnának be, attól függően, hogy milyen szakmát tanulnak meg a hadseregben, amit egyébként a civil életben kitűnően fognak tudni hasznosítani, és az ő társadalmi presztízsük is jelentősen emelkedik attól, hogy katonaként szerezték ezt a kiképzést. Négy-ötszörös túljelentkezés van az adott évfolyamban meglévő állományból, mert sokkal több ott is a fiatal, aki lehetne katona, de nem fér el, mert nincs neki helye. Ennyit az igazságról vagy az igazságosságról. Ez ott valószínűleg nem tűnik igazságtalanságnak, de ettől olyan messze vagyunk sajnos, mint Makó Jeruzsálemtől.
Amit idézett is államtitkár úr, nagy örömmel hallottam, hogy a honvédség társadalmi presztízse jól áll, a megelégedettség a honvédelmi teljesítménye iránt az országnak megfelelő. Én örülök ennek, mert az első tényező azt jelenti, hogy az a hihetetlenül arcátlan és végtelenül kártékony aknamunka, amit a honvédelmi képességek terén a katonaság elleni szinte már bűnös izgatással az önök koalíciós partnere éveken keresztül művelt, úgy látszik, hatástalan a bölcs állampolgárokra. De azért hadd tegyem hozzá azt, hogy a katonaságnál szolgálatot teljesítők körében az én tapasztalataim szerint ez a megelégedettség nem ostromolja az egeket, és akkor nagyon finoman fejeztem ki magam. Kívülről mindig sokkal könnyebb lelkesedni valamiért, mint szenvedő alanyának lenni. Ez is egy általános emberi dolog.
Még van talán szűk három percem, ezért elmondom azt is, amit a honvédelmi törvényről gondolunk. Egész egyszerűen mi alapvető hibának tartjuk azt, hogy ezt a kettőt együtt nyújtották be. Azért tartjuk hibának, mert az alkotmánymódosításban szemmel láthatóan nincsen közöttünk egyetértés. Tehát nem kizárva egy kedvező fordulatot, de benne van a pakliban az a lehetőség, hogy nem lesz olyan alkotmánymódosítás, amelyet önök szeretnének, és lehet, hogy semmilyen sem lesz. Akkor most mi a nyavalyát kezdjünk a honvédelmi törvény módosításával, ami egyébként erre az alkotmányra alapul, amiben még meg sem tudtunk egyezni?
(13.50)
Egy kicsit elhamarkodottnak tűnik a dolog. Láthatólag a törvénytervezet készítője is igen nagy dilemmában volt, hogy fogalmazza meg úgy, hogy ha sikerül átvinni, ha nem sikerül átvinni, mégiscsak legyen egy koherens törvényjavaslat. Ez nem nagyon sikerült, de nem is sikerülhetett, éppen az elmondott szempontok miatt.
Már az előbb említést tettem róla, hogy a sok technikai jellegű kifogás mellett ebben a törvényben van leírva az - nem mondom, hogy micsoda -, hogy a most átszerveződő Magyar Honvédség egyik legalapvetőbb feladata a nemzeti befogadó, támogató szerep. Nem hiszem, hogy az ország lakóinak a többsége tudja, hogy mi tulajdonképpen szálláscsináló, szállásmesteri szerepre törünk. Egyébként ezzel implicite azt is elismerjük, hogy a most kialakuló haderő másra nem is alkalmas. Ez egy kicsit bántja a nemzeti hiúságom is, mert azt gondolom, hogy a Magyar Honvédségnek ennél többre is alkalmasnak kellene lennie, de most a részletekbe nem mennék bele. Lehet, hogy ez egy kicsit rosszul van megfogalmazva, vagy túl nagy hangsúly helyeződik rá. Részfeladatként ez nyilván elfogadható, de amikor már a deklaráció szintjén sem szerepel a honvédelmi törvényben, hogy az ország szuverenitásának önálló védelmére is alkalmas a Magyar Honvédség, hanem arra is csak a szövetségesekkel együtt, akkor talán nem járok messze attól a vélekedéstől, hogy ez a dolog valahogy nincs rendjén.
Azt javaslom, próbáljunk meg először az alkotmányon túlesni, és csak utána vágjunk ebbe bele, mert egy dupla kudarc valószínűleg kevésbé pozitív, mint ha azt mondjuk, hogy megpróbálkozunk kis lépésekben előrehaladni.
Köszönöm.
