KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon jó lenne, ha a határon túli magyarok támogatása nem a vita tárgyát képezné a parlamenti pártok között, hanem inkább az együttműködés tárgya lenne. S lenne is erre alap, hiszen az alkotmányos kötelezettség mindannyiunkra vonatkozik, és nem hiszem, hogy van különbség közöttünk abban, hogy érdekünk-e a határon túli magyarság támogatása, célunk-e, mégpedig abban, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, hogy megőrizzék nyelvüket, kultúrájukat, azaz nemzeti identitásukat. Azt gondolom, ebben teljes az egyetértés a parlament két oldala között.
Mi a baj akkor? Az a baj, hogy a külpolitikában kétféle iskola - úgy is mondhatom, kétféle stílus - létezik Magyarországon. Az egyik azt gondolja, hogy erővel, vagy legalábbis az erő mutatásával, fenyegetéssel, ultimátummal eredményt lehet elérni. Ez a konfrontáció politikája, mondhatjuk azt is, hogy az ökölbe szorított kéz politikája. Van, amikor ez eredményes, akkor, ha a két ország között nagyságrendi különbség van. Nem akarok példákat mondani, hogy melyik igen nagy ország alkalmazta ezt sikerrel egy kicsike sziget ellen. De hát itt nem ez a helyzet, mi a szomszédainkkal nem ilyen viszonyban vagyunk. Azt lehet tehát tulajdonképpen mondani, hogy ez általában ellentétes a célokkal, nem segít, Magyarországnak is árt, és árt a határon túli magyarságnak is.
És van egy másik lehetőség: a közös érdekekre építeni. Igaz, ez nem hoz annyit a belpolitikában, ezzel nem lehet szavazatokat szerezni olyan mértékben, a célt azonban jobban szolgálja. A második fordulóban majd erre is hozok néhány példát.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
