ECSŐDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ECSŐDI LÁSZLÓ
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdésem megfogalmazására az ösztönözött, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok olyan üggyel találkoztam, ahol a közszolgáltatók, illetve a szolgáltatást igénybe vevők között vita alakult ki. És ez a vita azért érdekes, mert a szolgáltatás igénybe vevői anyagi helyzetükből adódóan nem mindig tudtak fizetni. Természetesen meggyőződésem és vallom, hogy a szolgáltatást igénybe vevőknek ki kell fizetni ezt a tartozást, illetve meg kell fizetni a szolgáltatást, ugyanakkor mégis ezek a problémák olyan tipikus helyzeteket tükröznek, ami azt jelenti, hogy valami a működésben mégis gondot jelent, illetve nem jól működik.
Fogadóórámon többször keresnek meg olyan állampolgárok panasszal, hogy a közműszolgáltatók a fizetéselmaradás miatt kikapcsolják a szolgáltatást. Ezzel sokszor többgyermekes családot hoznak nehéz helyzetbe. Néha a tartozás összege kevesebb, mint az újrabekötés díja. Volt olyan ügyfél, akinek a tartozás fejében a bíróság döntésére hivatkozva a végrehajtó a bankszámláján lévő pénzt teljesen leemelte, ezen a számlán olyan, gyermekeknek járó támogatások voltak, mint a családi pótlék, az árvaellátás, illetve a kiegészítő családi pótlék, megfosztva ezzel a családot a másnapi kenyér, illetve a tej megvásárlásának lehetőségétől is.
Ezért kérdezem államtitkár úrtól, mivel a krízishelyzet végső megoldásába a felelősségteljes önkormányzatok mindig bekapcsolódnak és szerepet vállalnak a megoldásban, lehet-e a törvényi szabályozást úgy módosítani, hogy a közszolgáltatások felmondása előtt az önkormányzat is kapjon értesítést a szolgáltatóktól. Kérdezem továbbá, joga van-e a végrehajtónak leemelni a bankszámláról és a banknak teljesíteni a végrehajtó követelését az árvaellátás, a családi pótlék, illetve a kiegészítő családi pótlék terhére, illetve mit tehet az a család, amelyik így jár.
Várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm.
(16.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem