BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét arra, hogy Magyarország piacgazdaság, és a piacgazdaságban bizony előfordul, hogy egy cég nyereséges, és az is előfordul, hogy egy cég veszteséges.
Az ön által említett cipőipari példa sajnos nem példa nélküli, hiszen a feldolgozóipar komoly veszteségeket szenvedett el körülbelül 2000-től kezdve. Ennek a veszteségnek két jól körülhatárolható oka van (Lengyel Zoltán: Jó vezetés!), egy monetáris és egy gazdaságpolitikai természetű. A monetáris oka az, hogy túl erős lett a forint a jegybank és az akkori kormány döntése alapján, és ez az exportra dolgozó cégek versenyképességét rontotta. A másik, hogy ugyanebben az időszakban duplájára nőtt a minimálbér, ami egyfelől megfelel annak az elvnek, amit magunk is vallunk, hogy lehetőség szerint a teljesítményekkel arányosan növekedjenek a bérek Magyarországon. De ugyanakkor éppen a magas élőmunka-igényű ágazatokban, például a cipőiparban ez olyan költségnövekedést eredményezett, amelynek foglalkoztatáspolitikai következményeit a mai napig látjuk, ezzel szembesülnünk kell.
Összegezve tehát: a feldolgozóipar mai nehézségei jórészt kettő, az Orbán-kormány idején meghozott döntésre vezethetőek vissza. Ezen belül, hogy melyik cég hogyan vészelte át ezeket a különböző gazdaságpolitikai intézkedéseket, erre természetesen akár cégenként is választ lehetne adni, de a kormánynak nem feladata a piacgazdaságban egyes magántulajdonú cégek szerepével foglalkozni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem