KÉKESI TIBOR
KÉKESI TIBOR
KÉKESI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Jegybankelnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magam is azzal indítanék, hogy maximálisan tiszteletben tartom személyesen is a jegybank függetlenségét. Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan intézménye a magyar demokráciának, ami hasonlóan az amerikai balanszok és egyensúlyok rendszeréhez, egy olyan ellenpontja, ellensúlya a magyar gazdaságnak, ami az ország egésze érdekében megpróbálja az általuk helyesnek látott folyamatok irányába terelni a gazdaság egészét, egy-egy mutatószám esetén annak a mutatószámnak az alakulását.
Természetesen ez a függetlenség egyetlenegy dologtól azonban nem független, amit az előbb is említettem, ez az ország érdeke. Ezt valamennyiünknek tiszteletben kell tartani, és ez kell hogy a vezérmotívum legyen. Ez nincs benne a törvényben, ezt valamennyien tudjuk, eszerint viselkedünk. Azt gondolom, hogy képviselőként, állampolgárként, szakemberként van lehetőség arra, hogy az egyébként független jegybank független monetáris politikájáról az ember véleményt alkosson, és azon kevés lehetőség közül itt és most van például egy alkalom, amikor el lehet mondani, hogy általában és egy-egy lépéssel kapcsolatban akár konkrétan is mi az álláspontja egy képviselőnek, egy állampolgárnak.
Úgy látom, bizonyos tekintetben nem lehet elszakadni attól, hogy téves előfelvetések téves következményekre vezetnek. Ezért részben a bizottsági ülésen már néhány gondolat erejéig, részben most itt az expozéban is elhangzott, meg mások által talán erősített állításhoz szeretnék kapcsolódni, néhány pontban összefoglalva a saját állításaimat, a saját nézőpontomat, a saját ismereteimet szeretném elmondani.
Az első kérdés rögtön úgy szól, hogy fellazult-e a költségvetési fegyelem. Igen, fellazult. Kérdés, hogy mikor lazult fel ez a költségvetési fegyelem, hogy vajon az előző kormányzati ciklusban költségvetésen kívül elköltött közel ezermilliárd forint nem a költségvetési fegyelem fellazulását jelentette-e. Miért elsősorban az új kormányzat - amelyik kényszerűen, de kötelezően vissza kellett hogy kormányozza ezt a 994,5 milliárdos összeget a költségvetésbe, és ezért közel 10 százalékra emelkedett a költségvetés hiánya -, miért ez a kormányzat részesült elsősorban és elsődlegesen abban a kegyben, hogy a bank ezt már észrevételezte, ezt már fegyelmezetlenségnek tekintette? Úgy gondolom, hogy például erre a kérdésre világos és egyértelmű választ kellene hogy kapjunk.
A költségvetési politika másik ága, hogy 2001-2002-ben, tehát a beszámolási időszak jelentős részében, egyik felében még az előző kétéves költségvetés dolgozott. Ha a bank már ekkor megtette azt a lépést, amit az infláció, az inflációs cél követése mint elsődleges szempont... - ugye, a többit csak e sérelme nélkül gondolná teljesíteni a bank -, ezt követné, akkor hogyhogy a kétéves költségvetés során, mint ahogy ennek 2001-ben tanúi lehettünk, az infláció tulajdonképpen rendkívül jelentős mértékben, 50 százalékkal meghaladta a költségvetésben előirányzott mértéket?
(11.40)
2001-ben 10 százalék körüli inflációnak voltunk a tanúi, ami 2002-ben 5,3 százalékra, nagyjából a felére csökkent, és 2003-ban is tovább csökkent, hiszen 4,7 százalékos volt az éves infláció. Úgy gondolom, ez az inflációs célkövetés ebben az értelemben a beszámolási időszakban megvalósult. Jegybankelnök úr is megtette ezt a kitekintést - holott nem tartozik a beszámolási időszakhoz -, és megerősítette, hogy a maginfláció alakulása már 6 százalék alatt van, egyszeri, alapvetően az uniós csatlakozással összefüggő, bár kétségkívül áfaemelésből származó, de az uniós csatlakozást is jelentő, például a jövedéki adó növeléséből származó egyszeri hatások azok, amik ebben az évben elemelték az inflációt arról a helyről, ahol annak igazából lennie kellene.
Az Európai Unióban itt a legmagasabb az infláció? Újságolvasó emberként mindenki tudhatja, hogy nem itt a legmagasabb az infláció. 8 százalék fölötti inflációt láthatunk Szlovákiában, és ha csak a közelmúltat szemléljük, akkor az augusztus havi infláció Csehországban is elérte a 8,2 százalékot. Magyarországon augusztusban 7,2 százalék volt az infláció, és csökkenő trenddel szembesülünk. Minden elfogadott gazdasági elemző azt jósolja, nem kizárt, hogy az év végére akár 6 százalék alá csökken - s a 6 százalék mindenki számára elfogadott - az infláció havi mértéke.
Úgy gondolom, az infláció és más makroadatok összevetése szintén nagyon plasztikusan mutatja, hogy hogyan is állunk a gazdasággal. Ha kicsit kitekintünk az infláció és a jegybanki alapkamat tekintetében, akkor látjuk, hogy itt sem stimmel valami, és erre is valamilyen konkrét, világos választ kell adni. Lengyelországban nagyobb az államháztartás deficitje, nagyobb a munkanélküliség, közel háromszorosa a magyarországinak, a jegybanki alapkamat mégis 6,5 százalék, 4,5 százalékkal alacsonyabb, mint jelen pillanatban a magyar. De említhetnénk az előbb idézett szlovák mutatót, ott 4,5 százalék a jegybanki alapkamat, holott 16-17 százalékos a munkanélküliség, s éppen az előbb hivatkoztam arra, hogy az EU-s tagállamok közül ott a legmagasabb az infláció. S hadd csempésszem ide még a cseh példát is, hivatkozván az előző számra: Csehországban 2,5 százalék az irányadó jegybanki kamatmérték. Úgy látom tehát, hogy nemzetközi összehasonlításban - főleg azokkal az országokkal, amelyekkel együtt futunk, együtt szeretnénk nyerni az uniós csatlakozáson - nehezen indokolhatók, nehezen magyarázhatók ezek a folyamatok.
Jegybankelnök úr beszélt az ikerdeficit kialakulásáról. Erre már a bizottsági ülésen is rákérdeztem, s ott meg is erősítette, hogy nem ebben a kormányzati ciklusban alakult ki az ikerdeficit. Szerintem mindenki tudja, hogy a folyó fizetési mérleg is deficites volt, és mindenki tudja, hogy az államháztartás hiánya is folyamatosan fennáll. Nő az államháztartás hiánya, hiszen a GDP is nő. A GDP-hez mért azonos százalékú hiány is egyre több lesz. Nem kell arról beszélni, hogy beragadunk az ezer milliárdos sávba, a 22 ezer milliárdos GDP lassan már jelentős mértékben meghaladja a 2001. vagy 2002. évi 15-16 ezer milliárdos GDP-nagyságot. Logikus, hogy ha az arány növekszik, akkor a mérték, a szám is növekszik. Az előző kormányzati ciklusban is minden évben volt deficit, minden évben növekedett, és például 2001-ben is 4,7 százalékos - s akkor pénzforgalmi szemlélet alapján, és akkor az elkormányzott pénzekről még nem beszéltünk - deficit volt.
Röviden megjegyezném, hogy az államadósság mértékének egy jelentős része, közel negyede devizában áll fenn. Az árfolyamhatások eredményeképpen ennek nyilvánvalóan változó az értéke, ez is növeli az államháztartás hiányát.
Azt is láttuk - és ebben is vitatkoznék jegybankelnök úrral -, hogy a kamat nem hat a hiány növekedésére. Például láthatjuk, hogy a 2003. évi zárszámadásban ennek 23 milliárdos mértéke van, és az előző évi többlethiánynak - amiről már többször említést tettem - további 20-30 milliárdos hatása van, és tulajdonképpen 85,6 milliárdra kerekedik ki ezek összességében. A központi költségvetés többlethiányának közel a fele ilyen műveletek eredményeképpen jön ki. Itt látszódik meg a kormányzat maximális együttműködési készsége, hogy azt a 78 milliárdos nyereséget, ami a bank pénztárában keletkezett, és amit 2003-ban törvényileg már nem vonhatott el, mert osztalékelőleg-fizetésre nincs mód, de 2004-ben sem vonta el, nem javította vele a költségvetés egyenlegét.
Köszönöm szépen a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
