HÁRS GÁBOR

Teljes szövegű keresés

HÁRS GÁBOR
HÁRS GÁBOR, a külügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még két hete sincs, vagy alig több mint két hete, hogy a külügyi bizottság egy nyilatkozatot fogadott el konszenzussal, valamennyi párt részvételével a vajdasági atrocitásokkal kapcsolatban. Ennek a nyilatkozatnak a záró mondatában szorgalmazta a külügyi bizottság, hogy a kormány mielőbb nyújtsa be a már asztalon fekvő magyar-szerb-montenegrói kisebbségvédelmi egyezményt. Nagyon dicséretesnek tartjuk, hogy a kormány ennek a felhívásnak is engedve, illetve ugyanazon indíttatásnál fogva benyújtotta ezt az országgyűlési határozati javaslatot ilyen rövid időn belül.
A téma mindenképpen konszenzust igényel. Ezt a konszenzust a téma meg is kapta. Az a helyzet a Vajdaságban, amelyre az államtitkár úr is utalt, nagyon sürgetővé tette, hogy egy ilyen egyezmény, amely egy példaszerű, mintaszerű egyezmény, mielőbb elfogadásra kerüljön. A konszenzust mutatja az is, hogy a megállapodást még az Orbán-kormány kezdte tárgyalni, majd a Medgyessy-kormány fejezte be és írta alá a szerződést. A pártok közötti konszenzus remélhetően ebben az esetben kifejezésre tudott kerülni.
Igen fontosnak tartjuk azt, hogy a szakértői megbeszéléseken a szerb-montenegrói tárgyaló fél elfogadta, hogy a kisebbségek védelme nem tekinthető pusztán az ország belügyének. Igen fontosnak tartjuk továbbá, hogy ez a megállapodás az összes, már meglévő hasonló szerződéshez képest a legtartalmasabbra és legteljesebbre sikerült. Így Ausztriát kivéve most már minden szomszédunkkal van kisebbségvédelmi megállapodásunk. A megállapodás támogatja a kisebbségi autonómiákat és több más egyéb önkormányzati formát is.
Jó időben történik a ratifikációja ennek az egyezménynek. Az aktuális történések fényében, tükrében ez időszerűbb, mint valaha, és időszerűbb, mint valaha a megállapodás által életre hívott kisebbségi vegyes bizottság munkája is. Azt kérjük, a külügyi bizottság egyöntetű kérése az, hogy a vegyes bizottság mielőbb kezdje meg a tevékenységét, és ezzel a problémák az elé a fórum elé kerüljenek, ahová valók, ahol foglalkozni kell velük.
A külügyi bizottság az országgyűlési határozati javaslatot egyhangúlag támogatja. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem