DOBÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOBÓ LÁSZLÓ
DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Parlament! Képviselőtársaim! A csomóponttal kapcsolatosan, habár úgy tűnik, hogy nagyon sok mindenben egyetértünk, azért mégis egy dologra szerintem rá kell világítani. Újhelyi István képviselőtársam említette, hogy itt olyan elvek ütköznek egymással, amelyek egyrészt az autópálya hosszát, másrészt a minél több települést érintő csomópontot, leágazási lehetőséget, nyilván amelyek pénzbe kerülnek... - tehát ezen két elv alapján kell döntést hozni.
Én azt gondolom, hogy alapvetően talán nem is ez a két elv az, ami itt szerepet játszik, hanem inkább az autópálya-építési lobbi, másrészről pedig bizonyos fajta gazdasági körülmények, amelyek nyilván a kormány mozgásterét megszabják és akadályozzák. Hiszen Csillag István miniszter úr leveléből, amit az írásbeli kérdésemre válaszolt, tűnik ki az, hogy erre a 800 millió forintos spórolásra meglehetősen nagy szüksége van most, jelen pillanatban a tárcának és a költségvetésnek.
Azonban el szeretnék mondani talán még egy pluszérvet e csomópont megépítése mellé felsorakoztatva, hogy pont a miniszter úr leveléből az is világossá válik, hogy magát a földmunkálatokat például a csomópont építése során el fogják végezni. Tehát a lehajtó- és a felhajtósávoknak a földmunkáit elkészítik, ha szabad így fogalmaznom, pongyolán, a különbség az lesz, hogy az aszfalt nem fog rákerülni, és ilyen szempontból azért elgondolkodtató, hogy egy félig elkészült munkának mi értelme van.
Tehát azért visszás számunkra egy kicsit ennek a csomópontnak a kérdése, mert miközben a földmunkálatok elkészülnek, a munka második fele, ami a használhatóságot eredményezné, az pedig elmarad. Tehát egy kicsit felemás, olyan, mint amikor valaki megépíti a házat, megácsolja a tetőt, csak éppen a cserepet nem rakja rá, akkor nem ér semmit a tető. Ezért elgondolkodtató az, hogy habár nagy szüksége lenne a mai magyar költségvetésnek erre a 800 millió forintra, de ha félig elkészítünk egy munkát, és egyébként számos érv mellett ennek a térségnek szüksége van erre a csomópontra, akkor talán ezt a munkát fejezzük be, és öntsük rá az aszfaltot is erre a csomópontra.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem